Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

ügy buzgó szeretete ós a magas czól iránt való szent gerjedelem annyira ellensúlyozta azt mindig, hogy a tanítást felbe nem hagyta : a kötelességszeretet, a tanítási benső vágy nem engedte, hogy szorg- időn betegeskedjék, és a mi különös, nagyobb betegsége szünidőre esett. A tanvezetői tisztet 6 évig, az igazgatóit 3 évig viselte. Az ifjúsági kölcsönpénztár alapját ő vetette meg 1830-ban kinyomatott kis munkájából befolyt csekély jövedelemből 40 conv. vrftot tévén le alapul.

A szorosan vett tanári teendők mellett más megbízásai is voltak : A Teleki-könyvtár megvizsgálására, az alapitó rendelete értelmében minden nyáron meg kelletvén vizsgálni, az egyházi főtanács őt nevezte ki Antal János kartársával. 1827-ben a m.-vásárhelyi synodusra nevezte ki a püspök egyházi beszéd tartására; 1829-ben a bonyhai synoduson egyik tagja volt azon hármas bizottságnak, mely a végett küldetett ki, hogy a theol. irodalomból a papi vizsgálatokra szükséges kézikönyvet kijelölje. A választás Somosi János s.-pataki theol. tanár munkájára esett.

A tanári hivataltól elválhatlan bokros teendők miatt a lelki- ismeretes tanító nem fordíthatván irodalmi munkásságra annyi időt, hogy tudományszomját kielégíthesse: nyugalmasabb állomást keresett, — a tordosi, jövedelemre nézve egyik elsőrendű ekklézsiába választatott meg és ment papnak 1837-ben. Itt már volt ideje több, de eszköze kevesebb, mint Vásárhelyit: nem volt könyvtár, hiányzott a tudományos közlekedés, a szellemi érintkezés. E mellett még anyagilag, szellemileg s erkölcsileg is alászállott egyházközsége felemelésének és rend behozásának munkája várt reá. Mert mig egyfelől hírneves elődei: Sipós Pál, Hegedűs Sámuel sat. inkább a tudománynak éltek s annak mivelésére szentelték idejüket; másfelől a szász püspökség, melynek hatósága alá tartozott, keveset törődött ezen magyar egyházközség sorsával: észrevétlenül alásü- lyedett. Templom, harangláb, czintcrem leomolva, vagy omladozó állapotban, a papi telek lakható ház és melléképületek nélkül, a pénztár üres, iskola, sőt még iskolaház sem volt; a lelki-élet kihalva , a nemzeti szellem a túlnyomólag oláh községben any- nyii’a kihűlve, sőt aluva, hogy 5 — 6 személy kivételével, kik félig- meddig törték a magyar nyelvet, a többi azt még nem is értette, s annálkevésbé beszélte.

E magyar egyházközséget tehát tespedő állapotából kivenni, űj életre ébreszteni, az új lelkész kötelessége volt. — De miből, mivel és kiknek segélyével és támogatásával?

A pénztár üres volt, a nélkül, hogy az ekklézsiai ügyek és dolgok javításán a pénz elkezdésének legkisebb nyoma látszott volna; a község közös erdejének használásától a papot elrekesz-