Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
333 Mikor a nyári nap éget: mutasd az aranyalló hullámokon jőni a a tél reményét — s a még éretlen gyümölcsnél ints az őszre. S ősszel mutasd: mily nemes ágak gyümölcsével kedveskednek a hajdan megsebesített csemeték; s mily szép gerezdek nevetnek a szabadon nem hagyott megkötözött venyikékrol. Télen pedig mutasd a megannyi oltárokról égre menő füsteket, hol minden gazda mint egy házi pap a hálával szentelt évi áldást osztja az övéi között —; s mutasd a jövő tavasz rügyeit S öleld be végre az egész év körébe gyermekeidet! s mutasd meg, hogy minden tél után az örök körben tavasz következik —; segítsd is a leváló formából abenne alakult szelleminek kiszabadulását! s a megnőtt szárnyakat repítsd a fészekről felsőbb kör tavaszára! az utolsó fájdalmat enyhítve részint azzal, hogy az anyai csecstől elválhatásra meg kell azt keseríteni — részint azon túl az örök atyához vivő feljebbi körök véghetlen sorával —, melyen halál angyala viszen a következő emeletbe. Örökkévalóság felséges útja! innen, hol a szeretetkereső majd mind jeget, s az igazságkereső sok kemény héjtöréssel kevés belet lel — s a hol valami szép van, mind kívül tétetik, bérejteni minden rútat s a ritka nyílt kebel csak lőczélt mutat —; a csalódások s kisértetek éjszakái s számtalan jajgató s jajatlan csak könnyezni tudó sebek közül, azon kedvezőbb egek alá, hol mind édenibb vidékeken újabb meg újabb mennyei kútfők várják az igazság s szeretet szórajával érkező utast. Isten velőd egyike a Múzsák hegye aljáni halmoknak! melyen félszáznál többször láttam a földi természet köre Írását: s emberiség mivelésére szentelt falaidat, a viharok után visszatért napok és holdak fényén, messziről köszöntse mindig a jövő Maros! s azon ablakok világa, melyen belől a jövendő virágzik, mind azoknak, kik által fennállnak, esti illuminatioja legyen! Nem messze ezen a halmon egy nemes temető van; hol a szörnyű kicsi tudásunk s véghetlen nem tudásunk isméret-fája alatt, mutatják a Newton — s Archimedi nevek, kik nyugosznak (a szó értelmében). -~ Századoks ezredek tisztes koporsója! ezt látogassák az ifjak: rövid a vándorút, de belső készületet kiván, melylyel feltámasszák a porból az óriási halottakat—; s oly napokat ismerjenek, melyeknek világa lementök után is fennmarad — s oly világosságot, mely a halált, mindannak a mit kiolthatott, hamvairól megszégyeníti. — Felhat ennek sugára az örök zöld fa koronájára; s az egy-egy levelen rágódó tudósok légiója között az ágaknak véghetlenbe hágó sorára inútat; melyen minden új élettel felsőbb ágazatra emeltetve, biztos az örökkévalóság útazója soha el nem fogyó tápja iránt — kivált azon halhatatlanok társaságában, kik a velők ismerkedni kívánóval leiköket közük. S igy kicsi helyt megutazhatni a földnek s időknek távjait: s még ezen az emberi nem feltámadt diszcivel megvilágosuló halmon, a kicsi tudás s véghetetlen nem tudás ismeiet-fája alatt Urániának is egy kápolnája emelkedhetik: csak a helyett bálványokat ne emeljen a hiúság, s fényen nem vakuló ifjú a kiesinségünket értő véneket hallgassa meg, hogy az utána következőtől meghalIgattatni méltó legyen. — Ma Horatz az ifjú leírásához tenné Censor castigatorque major um. Paschál azt kérdőnek : ki a legjobb tanácsadó f Az idő (úgy mond): de nem az, mely zuzinarás fővel az ifjúság bolondsága elviselt rabszijját
