Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
831 most a szélvészes tengerről egyedül biztos kikötő helyen háborítatlan békét élveznek együtt. Akármely véghetetlen s mindenek feletti a sors országa; minden külön egyénre nézve egy kis határdombnál végződik. Nyugalom legyen az ő poraiknak! s végnélkül dicsőülő élet az ő felsőbb világosságba vitt lelkeiknek. De ime! a búcsú végpillanásán megvilágosodik a nemes temető — elevenülnek a szobrok, feltámadni az újakban, hogy az ő sziveik megszűnt földi verését folytassák, mig ők is másoknak adván át, az örökkévalóság képtárában maradnak. e) Vigasztaló levele fiához Gergelyhez 1854. okt. 25-ón. Nem múlt egy nap is el a kis Bertám1) nélkül s leveledet a haldokló természet elfogyott ábrázatja végsohajai s a virághavazás után, a télnek előpostája, sárga levelek hullása között olvastam el, — s együtt haldokolván a természettel, én is adtam egy sóhajt az övéihez esti harmattal; s látva a múlás örök törvényét, arra igyekszem erősülni, hogy minden elveszhetőt csak addig nézzek magaménak, a meddig adatott, s egyedül ahoz fogozván, a mi a múlandóság árjában változatlan. De estve a mint pipázva sétáltam sötétben a kertben, egy repeső kis angyal járt körülöttem, azt mondva: én a nagyapám kicsi Borzija voltam, s könynyel kiáradt szemmel feleltem: s nemsokára megint enyém lész. Szegény öreg! 80 évvel is könyforrása tele szakad a tengerbe. Ha a házamba jöttem: A nagyapám házába menyek szavával jőve be, mind itt rakosgat most is. Eszrevévén, hogy az érzés csak mind mélyebben sülyeszt, az okossághoz folyamodtam: a kivel az ember egynek érzi magát, mint egy tag-elszakadás — fájó sebeket hagy; különben akármely kedves gyermeknek a földi nyomoroktól lett megszabadulásában vigaszt nem lelni (kivált a szembe jövő borulatnál) hozzávaló szeretetlenség és csupán — még pedig rosszul számitó — önzés. Az a mi benne kedves volt, ha élne is, csak volt, a mennyiben kitudja miként változván el? s már semmi jövendő által el nem ronthatva, tisztán marad meg mindig; ha a további remény elveszett, száz annyi félelem is enyészett el — s oh! mily szép, hogy ártatlanul, minden mocsoktól tisztán repült egyenesen a föld sárjai felett az angyalok közé, s a testvére mutogatja neki az újvilág szépségeit és sajnálnak minket, hogy busulunk, mikor ők boldogok s látják, hogy kevés idő múlva mi is veíek együtt boldogak leendünk, s engem nemsokára hárman fogadnak a másik Bertával2), — már könnyebben is halok meg. Meg kell nyugodni a változhatatlan végzéseken: ki tudja mi elől vette el az isten s mitől mentett meg titeket is (a szembe álló ború alatt). Nagy korában hala meg Farczádi Anikó is (typhusban) — s mennyivel szerencsétlenebb apa volna János olyan koporsó mollett, melyben első gyermekei vannak, ha érezno. •----------------------------- , t .«1 V A kis 3 éves Berta, Gergely leánya, B. Farkasnál volt anyjával 3 évig s ekkor Bolyába montck, liol meghalt s a szőlőhegy tetejére temették. A nagyatya nagyon szerette kis unokáját s göndör hajáért Borzi-nak hívta. s) B. Farkasnak két kis leánya volt: egyik Anna, Gergelynél előbb született a másik Berta, Gergely után, mindkettő kiskorában halt meg; a harmadik Gergely leánya, Berta.
