Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
319 Az első kezdet a falusi és városi polgári oskolák; ott mosolyog a magvak elfogadására nyíló tavasz, s itt zöldellik a jövendő csirája a napfény s eső és reményszivárvány kedves változásai közt s még itt válhatnék el, ki mire való, hogy azután kit-kit a maga helyére neveljenek, erre int Gray a falusi temetőben: „Itt, a hol a falu tisztes őssel alusznak, ki tudja, melyik halom eyy Miltont fedhet el?“ Fontos dolog a vetés, mert az aratás csak burjánnal adhat egyebet a vetésnél, sok függ a jó kozdettől; jobb épen nem, mint rosszul tanulni annak, a kinek tovább is tanulni kell; a rosszat még el kell rontani elébb; mely annyi, mint egy keresztül-kasul beirt papirosra írni, legalább egy régi fák gyökereivel által szőtt-font helyre új kertet építeni. Dicséret a mostani időnek, hogy a városok világitása módjára mindenfelé lámpásokat kívánnak gyújtani az éjszakában. De épen ez a kérdés: miképpen kell ezt elrendelni és honnan kell az olajat venni? s egyátaljában ezen szent gondolat miképpen testesülhet meg? Ezen nem könnyű kérdésre kívánván felelni valamit, nem megfelelni : elébb egy közönséges fő regulát teszek fel; azután a tanuló-intézetekre nézve való regulákat közönségesen véve adom elé, s végre azokat az itt lévő különös czélra alkalmaztatom. I. Fő regula: minden erőt úgy használni, hogy minél kevesebb vesztéssel, legnagyobb nyereséget hozzon; azaz, kit-kit oda tenni, a hol az ő maximuma mind magára, mind az egészre nézve leginkább kijön — minden valami érez az Isten véghetetlen világában, eszköz az egészre, czél magára nézve — ez a nagy mindenség oeconomiája; nincs az egész boldogságának értelme, ha a részek, melyekből áll, boldogtalanok, hogy a jaj dissonantiák csupa kotahangok legyenek a nagy harmónia szépítésére, s a világok felett hallgatók gyönyörűségére, képtelen gondolat! A haza atyjainak bölcsen vizsgáló szemére bízta a gondviselés — kinézni, kit hova kell helyeztetni a concertbe; hogy minden játszó és hallgató is egyszersmind megelégedve legyen, s nem a helyet megcserélve, mindenik csupa unalmak között, ok nélkül fáradjon el, mint az eke eleibe fogott Schiller Pegasussa, vagy a barázda végén mosolygó legelőről Parnassusra repitett ló — minden a maga elementumában él, a levegő és a viz, mind a két élő tenger megcserélt lakosaival egy puszta temetővé válik. II. A tanuló-intézetekro nézve való regulák közönségesen véve: 1-mo. Az egyszerités. «) a tanításban: minden, a mi tanittatik, valóság (azaz a lélek épületére tartozó) legyen; maradjon el, a mi a lelket vagy nem formálja, s csupán elfelejteni való, vagy egyébnek, a mi könnyebben és inkább formálná, helyét veszi el; a tudományt is le kell a tehetségig minden szükségtelenből vetkeztetni, magában is elég nagy, s mind nő; mire emelni haszontalan terhet, melyet a módi vagy a hiú büszkoség teszen reá a való contojára; nem azt teszi ugyan ez, hogy a tudomány könnyüszerüvé tétessék: alaposan kell a legalsóbb oskolában is tanítani, és úgy, hogy a legfelsőbben tanitandókkal megegyezzék; sok függ a kezdettől, hogy a folytatás, ha szükséges lesz, egy planum szerint menjen, mint a Philadelphia építése. De a valóság is a korhoz s tanuló eszenyilásához legyen mérve: (p. o.) a poesis nem a serdülő korhoz való, melytől, mint a puskaporos 21 ■
