Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

282

dott azon évi szilvaterméséről s veszni hagyta inkább a fákon, mintsem bántsa a bizalommal folyamodót.

4. Minden jövedelmét, a mint kapta, kiosztotta a hozzá folyamodóknak.

5. Domáldi szász jobbágyai, a mit allodiumain termesztettek, elkérve, maguk költötték el. Egy évi bortermése Marosvásárhelyre vitelét rendelvén, emberei jelentették, hogy nem végezvén el még vetésüket, nagy hátramaradást okozna a vectura; azután, hogy nagyon rósz az ut a mély sár miatt; azután, hogy nagy sikság miatt vagy egy marha elkárosul; végre tavaszszal, hogy nincs szénájuk s nagyon beállott a dologidő; mindig meghagyta, hogy ily esetekben teljességgel ne vigyék be a bort, nehogy károk történjék.

Ily okok miatt stoicusi nélkülözni tudása mellett örökös szükségben volt.

6. Első felesége szolgálóját gyümölcs árulni a piaczra küldvén, történetből arra menve s kérdve a körülálló gyermekcsoporttól, miért csak nézik s nem veszik, azok panaszos hangon „nincs pénzünk“ felelvén, azonnal mind kiosztotta köztük az almát.

Bőd Péter jegyzeteit Bolyai Farkasról, melyek az emlékbeszédben megjelentek, kellő mértékre kell leszállítanunk s megírni a valót azok felvilágosítása alapján, — kik hozzá közelebb állottak, vele gyakrabban s folytonosabb érintkezésben voltak, mint fia G. és sógora Nagy Károly.

Az í. pontra, hogy növénytáplálékkal élt s inkább fűszer nélkül, azt jegyzi meg B. G., hogy neje életében (+ 1833.) s azután is mig gazdasszonyt tartott, rendesen főzetett s mindennap húsos étel volt a házánál; sőt a marhahús tokány, a mit ’guláshusnak nevezett, egy nap sem hiányozhatott; tavaszszal a bárány sült saláta zöldséggel egy nap sem maradott ki; a faolajas salátát, ugorka salátát sülttel nagyon szerette. A negyvenes években kitűnő kosztot hordatott — négyfélét — 1848-ig. Megtörtént, hogy ősszel egykét nap mintegy böjtöt tartott, a mi annyiból állott, hogy rendes ebédet nem kivánt, hanem vett egy darab kenyeret és egy fertály bort, kiment kertjébe és ott szedett szilvát, azt ette kenyérrel s reá megitta a fertály bort, ekkor bement szobájába s mondá „nó én már ebédeltem“ s nevetett ő is comicus ebédjén. A szilvát nagyon szerette, ebéd és vacsora végével nehány szemet mindig evett s a fertály borát is mindig elköltötte ebéd és vacsora alkalmával. Reggelije rendesen szélkemenczében maga készítette erős kávé volt s azt még neje életében is maga főzte. — Természetes, hogy vagy a kávé, vagy a seprő gyakran kifutott, mig egyebet csinálva, arról megfeledkezett és ilyenkor ások „üsse meg amenydörgős mennykő“ szokásos szavaival sietett a szélkemenczéhez ; a mig újból felforrott,