Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

214 szülővárosában Szászvároson a ref. egyház megválasztotta papjának. — E hir vétele után november hó közepén megérkezett, elfoglalta papi hivatalát Szászvároson s folytatta szerencsésen, hiven buzgó- sággal 5 évig. Ezen Erdélyben még most is elsőrendű és gazdag jövedelmű egyházközségben szellemi kincséhez világivagyon gyűjtésére is igen kedvező alkalom volt; de sem őtet gazdának, sem nejét gazdassz ony- nak nem szülte a természet és igy, a mint gyűlt, s a mi gyűlt, úgy el is ment. Fogarasi nem kiváut sokat, kevéssel beérte, ha meg volt a mindennapi, azontúl nem törődött. Midőn szüret után a bordézmát hordották neki s pinczéje hordókkal megtelvén a bort mégis vitték: „Mit akarnak — szól a dózuiát vivő embereknek — hiszen látják, hogy már nem fór a pinczében, vigyék akárhová.“ Szászvároson papi hivatalos teendőin kívül tudományos műkö­dése egy a berlini királyi tudományos akadémia által kitűzött pálya - kérdésre irt s 1778-ban 50 arany értékű arany emlókpóuzt nyert pályaműve. 1779-ben az enyedi kollégium theol. tanára halálával üres­ségbe jött tanszékre Szabó Sámuel marosvásárhelyi filoz. tanárt teszi át a főkonsistorium, nem tartván tanácsosnak ott a Fogarasi alkal­mazását, inig Kovács József él és ott működik. így a Szabó helyére Vásárhelyre a bölcsészet és mennyiségtan tanárává Fogarasit, a na­gyobb és magasabb munkakörre képes és érdemes férfiút választotta meg. A mint a megválasztásáról szóló okmányt kezéhez kapta a kon- sistoriumtól, Szászvárosról felköltözött Gerendre szülőihez, hogy ott várja be a kollégium meghívását. — Az előjáróság meghívó levelét Szigethi Gyula Mihály, később székelyudvarhelyi tanár vitte meg Fogarasinak Gerendre. Az ifjúság Szász Sámuelt és Nagy Györgyöt küldötte a maga részéről az uj professor meghívására az erdólyrészi református kollégiumoknál 1848-ig uralkodott százados szokásnál fogva. November 17-én hozatott fel Vásárhelyre s tiz nap múlva nov. 27-óu nagyercsei gr. Toldalagi Ferencz főgondnok nagy tapsok között ünnepélyesen beigtatta tanítói székébe az isteni eszű, nagyhirü philo- sophust. Decz. 31-ón kapott fizetést szept. 1—decz. 31-ig terjedő- leg 116 frtot és 66 pénzt; évi fizetése 330 frt. Pogyászát gr. To- roczkai Zsigmond szállíttatta fel Gerendről 1780. juh 17-én előbb említett Szigethi Gyula Mihály felügyelete mellett. Szállását a mai Kazinczi-utczában a báró Kemény Pál-féle ház szomszédságában, jul. 23-án foglalta el. Első évét hivatalos kötelessége pontos telje­sítése mellett a hely-, nép- és jelesebb tanuló-ifjak alapos megis­merésére fordította s a város és vidék nagyobb és jelesebb emberei is­meretségének és barátságának megszerzésére igyekezett.

Next

/
Thumbnails
Contents