Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
m tödhetik gátja kívánt consolatiomnak: az én telelétem és másra nem szorultságom felől indult közvélekedés miatt. — De, oh mely alaptalan képzelés ez immár annyi esztendők alatt árvakodottsá- gomnak idején, holott nem űzök semmi olyas kereskedést, hanem mindegyre a készt költöttem és már szinte elemésztettem azt. És ha affélét nézendiink, más jó uraiméknak is nem kell per eam regulám ejteni, mert három anuyi az ő kegyelmek annuuma (évi fizetés), mint az enyim.“ Kéri, hogy a falernumiból juttasson neki is „leginkább azért, hadd esmerjék meg e példából a reám támadók és engem rutalók, hogy vagyon széliében elhagyatott fejemnek is néhol-néhol s néha-néha egv-egy kis védelme, emlékie s élesz- tékje.* (1746. nov. 6.) Dgyan ekkor a grófnénak is ir és kéri, bírja rá férjét a segélyezésre : „mert lám hiszen én is szegrül-végrül alkalmaztatott vagyok immár az afféle hivatalra, s szakasszon nekem is valamicskét a Tiszteletes professorok ő kegyelmek részekkel együtt. Excellen- tiátok felől való jó vélekedésemet én is vallhatom, mint egyebek, ha gyengébb is az erőm és tekintetem a szomorú alábbszállás miatt. Bizony helye is van nálam az emberi segítségnek akárki gondolja meg bár értelmesen és egyenesen ennyi esztendőkeni fizetetlen és hivatalatlanságomat. Annak felette szokott egészségtelenségemnek igen jelesen esik, ha telik a kánai második fogás formából valami, kivált olyan ingyenes csatorna szerint, mint ottan. De mindenekfelett a megbecsültetésbeli állapot ki vántatja leginkább ez adományt velem; hadd ismerjék meg t. i. az ilyes segedelemből a gyenge avagy bal- értelműek, hogy tartatom én is a nagyoktól is egy kis valaminek s a több tiszteletes professor uraiméktól nem teljességesen elválasz- tatottnak, elszakasztatottnak s nem épen semmire méltóztatandó- nak* stb. 1748. máj. 28-án kelt levelében is bort kér Teleki Sándortól, előre bocsátván, hogy nem kapja fizetését: „Rá szorultam a nagyobb s igazabb nevű secundatorra, nem csak a régi, igaz és authentice agnoscalt restantiáim nem fizetődvén, hanem az uj pe- riodusi szolgálatom jutalma is igen-igen meghátráltatván. Csodás tenor ez a miénk! A mennyi fundusai kollégiumunknak érkezhetnének is, a restes folytatás miatt nem praestálnak consolatiot s majd mondhatom — mint a Farao szekere kerekeit megtartoztatá isten régen, úgy a miénket is. A készület, az emlegetés és igirés meg van, de csak azzal maradunk sok esztendő alatt is. Fizetésem némely részebeli háromszáz forintokból hat esztendők alatt kétszer solenniter adatott commissiojával is a mltsgs supr. consistoriumnak semmit sem consequalhaték, az egy „nincsen honnan*-al kelletvén eltudatnom, eligazittatnom.*
