Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

16* létől nyert tekintély és hatalommal, ha talán még el nem enyé­szett volna teljesleg az ellenkezés. — E követség tehát, a mint megérkezett a városba, előbb minden ügyet és egyenetlenséget bi­zonyos föltételek alatt kiegyenlítvén, rendbe hozván a tanácsosai, mind­két iskola tanulóifjúságát, tanítóit és tanárait összehívta a régi iskola udvarára s az uralkodónak — a sárospatak-gyulafekórvári vándor kollégiumnak Marosvásárhelytt örökre leendő megállását, le­telepedését tárgyazó határozatát ünnepélyesen kihirdette. A két is­kola egyesülése április 30-án — szombaton — ténynyó vált s ez által a székely főváros egy felsőbb nevelő intézetet nyert. — A deákok száma 110 volt az egyesüléskor. (Erdélyi múzeumi levéltár. Aranka gyűjtemény.) Az elvett iskolai, kollégiumi helyiségek, épületek. A Bethlen-fcle, vagy uj kollégium épülete ma is fönn áll és katonalaktanyának használtatik. Ez mostani alakjában négyszögü. 1716-ban az elvétel idején egyik oldala és homlokzatának három negyede volt kiépítve. Belső, vagy az udvar felől való részen fator- nácz van vasrácscsal; a homlokzat egy része alatt pincze. Azon sze­rencsés helyzetben vagyunk, hogy az egész épületnek az elvételhez igen közel eső, sőt mondhatjuk ép az elvétel idejében hivatalos utón véghez vitt mérés után pontos mértékét adhatjuk: homlokzata (délre a főtér felé) 11 öl és négy láb, az emeleten 7 ablakkal, föld­szint 6-al, egy ablak itt a bejáró kapu helyére esvén; hosszúsága, illetőleg a keleti, vagy városra néző szárnya 31 öl és két láb, az emeleten 16 és földszint 14 ablakkal; ezen szárny vége (észak felé) 4 öl és 3 láb. A földszinti szobák boltozottak, az emoleten lévők monnyezetesek. Ennyit tudhattunk meg levéltári hivatalos okmányok alapján. Az ó, vagy kis kollégiumnak, mely 1702-ben vétetett el, csak helyét jegyezhetjük le és határolhatjuk körül egykorú leírás után. Határai: keletfelöl az Apafi-féle ház, melyet a reformátusok TI. Apafi Mihály fejedelemtől cambimn utján szereztek. Ezen ház homlokzata a Szentgyörgy-utczára nézett és kertjével együtt hosz- szan a Szász-utczáig terjedett. E ház ezen alkalommal a reformá­tusoknak meghagyatott a hozzátartozó kerttel együtt; éseákfélől ha­tára a Szász-ulcza ; nyűgöt felöl a kőfal és szomszédság: a Kamuti-féle

Next

/
Thumbnails
Contents