Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
24 XXXIV. Tiszteles Bari Zsigmond ur ajándékából, az ajándékozó levél értelmében a) Pap Imre VIII. o., mint a lélektanból és logikából egyik kitűnő 1 drb aranyat; b) Kis Ernő, mint VI. oszt. kitűnő 1 drb aranyat; c) Zaharia Miklós, mint III. gymn. osztályos kitűnő 1 drb. 10 frankos aranyat. XXXV. Biás-Kovács Mária-alap julius 1-én esedékessé váló egy darab szelvény ára 2 írt 44 kr, az alapítólevél értelmében az I. g. o. egy, vagy két kiünő tagja között lóvén kiosztandó, azt ezúttal nyeri Balogh Béla, I. g. o. XXXVI. Marostordamegyei ref. tanitó-egylet ajándékozott 4 forintot, egy árva tanító-, vagy mesterfiu számára. Ezt, mint olyan kapja: Makai Kálmán 2-ik elemi osztályos. XXXVII. Id. Szász Károly-alap 8 frt kamatját, mely „jó igyekezetü árva szolgagyereknek“ adandó, mint olyan kapja Lakatos Áron IV. g. osztályos. XXXVIII. Somogyi-alap 5 frt 50 kr kamatját nyeri Huszár Benedek II. g. osztályos, XXXIX. Décsei-alap 12 frt 12 kr kamatját, mint jó igyekezetü és szegény sorsú tanuló, kapja Farkas József V. g. o. XL. Helyi ügyvéd Csontos Olivérné, Kuczik Juliánná asszony őnagysága által kegyesen ajándékozott egy rend csinos ruhát czen- zurai ajándékul, mint jóigyekezetü, szegénysorsu tanuló nyerte Os- váth Géza 4-ik elemi oszt. XLI. Mint elébb is volt szerencsém jelenteni: néhai Spencz Károly helyi polgár által ajándékozott 50 írtból 10 frtot fog kapni szeptemberben könyv vásárlásra Máthé Géza VI. g. o. XLIL Bernádi Dániel gyógyszerész ur 1 drb 10 frankos arany ajándékát nyerte Pap Imre VIII. o. XLIII. Könyvjutalmat nyernek a Dálnolá — Teleki, gr. Teleld, Tályai alapokból: Bodoni Miklós, Simon Imre, Vályi János, mint VI. oszt. pap fiák; Jánosi Béla, Szász Márton, Keresztesi Gyula, mint szegénysorsu fiuk ugyanazon osztályból. Bethlen Károly gr. jó tanulásért a gr. Teleki alapból, VI. g. osztályos. Kemény Pál br. V. o. a gr. Teleki alapból. Bömches Gyula IV. g. oszt. t. Csíki Lajos könyvárus ur ajándékából. Fürst Salamon szintén IV. osztályos Bedöházi János tanár ur ajándékából. Jenei Géza III. g. o., Nagy József II. g. o., Jenei Árpád, Urr György, György