Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

79 és szeretetet, a tanulásban szorgalmat és jó kedvet, az erkölcsökben kegyességet és jámborságot ígérek és hogy az iskola vezetői ellen sem egyedül, sem másokkal semmit sem fogok koholni, szentül fogadom. Legyen tanúm ebben istenem és lelkiismeretem. Itt következnek még a senior és contra scriba eskü mintája; a Bethlen János alapítványát élvezők kötelezettségi mintája; az iskolaszéki birák eskü mintája; a frequentansok elnökének eskü mintája. COMPLANATIO. A törvények függeléke gyanánt vehetjük a marosi egyházmegye esperese, a marosvásárhelyi papok, továbbá a városi polgárok és az is­kola igazgatója és deákjai között 1652-ben keletkezett viszálynak 1055- ben történt azon kiegyenlítését (complanatio), melynek pontjai világot vetnek a tanügy akkori szomorú állására, az iskolának a vásárhelyi papoktól, a megye esperesétől és a városi tanácstól való függésére, a a tanításra, vizsgálatra s más iskolai fegyelmi és gazdasági ügyek mi­kénti állására is. A complanatio ezen érdekessége kívánja tehát, hogy annak már eredetiben magyarul szövegezett mind a 15 pontja itt helyet foglaljon. „A modo in posterum a marosvásárhelyi schola-mester deákival együtt ez punktumokhoz tartsák magokat. 1. A tanítás dolgában bizonyos leczkéi legyenek, melyek sub- ordináltassanak a collegiomnak , hogy a midőn innen valamely deák a collegiumba menend, akadály nélkül tudhassák meg az collogium moderatori, melyik classisban kellessék ott állatni; mindazonáltal az jó ingeniumokat taníthatja itt is a schola-mester az feljebbvaló disciplinákra is. 2. Hogy minden esztendőnként négyszer1) tegyen solemne exa- ment az marosvásárhelyi pastorok és némely polgárok előtt és egye­bek előtt, kiket itilnek az tudományban értelmeseknek lenni. 3. Ha mi oly dolog orialtatik a scholában, mely illetlen lenne, az ittvaló pastorokkal, ha az schola-mester végben nem vihetne, com­*) A Csulai-féle anyakönyvben o pont szélén ezen egykorú jegyzet áll; „kettőre sem jenek fel, s négyre feljenének?*

Next

/
Thumbnails
Contents