Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
74 A senior kötelességei. I. Az iskola seniora, mint az igazgatónak hűséges helyettese, a társaságnak minden közügyét és igy az egész iskolának jó hírnevét és épségben tartását a tőle kitelhetőleg hűségesen gondozza. Némely másodrendű kezeléseket pedig épen kötelességébe tartozóknak ismerjen. Ezért igaz hűséggel és komoly pontossággal oltalmazza és gondozza (tiszttársával az ellenőrrel együtt) a közügyet, melyet ő maga a rektornak és az iskola alapítványosainak, a testvérek teljes gyűlése előtt és igy a jóságos és nagyhatalmú isten és a szent angyalok színe előtt kézadással, mint hűségének jelével fogadott. n. A társaságnak is minden tagja — egyet is ki nem véve — a tartozó tiszteletet megadja a seniornak; mert a ki pajzánan és megátal- kodottan vele szembe száll, főként a közhasznot tárgyazó dolgok teljesítésében, gyarapításában és megtartásában, és ha ezen ügy a rektor füleibe jut, az megvizsgálván a dolgot, keményen fog bűn tettetni. III. A senior a közjavak gondozásában igykezzék mind az iskola rektora, és ezen társaság előtt, mind a mindenható isten és saját lelkiismerete előtt hűségességét és szorgalmát nyilvánvalóvá tenni, bebizonyítani (azoknak helybenhagyó tetszését megnyerni, megnyugtatni probare); a pénznek megőrzésében és annak s más ilynemű közjavaknak kiosztásában tisztelje és tartsa szem előtt az igazságot és méltányosságot minden személyválogatás nélkül. IV. Az előbb említett törvényczikkek áthágói megbüntetésében a senior az előírt törvényszabályokat mindenekben kövesse s azt minden kedvezés nélkül a legpontosabban végrehajtsa. Emellett ő maga is a társaság minden egyes tagjának a tartozó tiszteletet megadja. V. V. A senior kötelessége ezen felül mind a nyári, mind a téli napokon estvéli nyolcz órakor az iskola kapuját lakattal bezáratni az oeco- nomus által s a kulcsokat magához vévén, a rektor tudta és engedélye nélkül senki kedvéért azt kinyitni ne engedje.