Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

69 vódások és egyenetlenkedések, — heves vitatkozások, hiú szerelmi mimelések; úgyszintén minden undok, főkép rút veszekedések, me­lyek társaságunkat a legnagyobb mértékben megbecstelem'tik. Az ilyenekre törekvők mindenek között legelőbb a mindenható isten boszuló haragjába esnek, — azután az iskola rektorától a törvény megsértéséért bocsánat reménye nélkül megkapják büutetósöket és ha a dolog úgy kívánja, a politikai hatóság törvényszéke elé kerül­nek a legnagyobb gyalázattal. VIII. Minthogy pedig a kölcsönös megbecsülés és szeretet a béke és egyetértés köteléke; arra törekedjék ki-ki, hogy testvére iránti gyülölség és ellenségeskedés táplálása és ápolása által ne adjon alkalmat az ördögnek. Ha pedig valaki más által megsértetik, ko­molyan tiltjuk , hogy magán-boszuállásra határozza magát, hanem az igazgató elébe vigye az ügyet idejekorán, fejtse fel előtte, hogy a bajnak minélelőbb végét szakítani s abból a társaságra eredhető sérelmet és zavart idejében megelőzni lehessen. IX. A kik az erkölcsök és tudományok elsajátítása végett isko­lánkba lépnek, az iskola igazgatóságánál nevöket írassák be és kötelezzék magukat a társaság törvényei megtartására. A kik pedig bármi okból ki akarnak lépni e társaságból, ko­molyan és pontosan megkívánjuk mindenkitől, — hogy kilépésökefc tisztességesen tegyék, nyíltan, t. i. a rektor engedélyével, végső tá­vozásukkor rövid búcsúbeszédet tartván. Az ezt elmulasztó és számba nem vevő 25 pénzt tegyen le; óv lefolyása előtt szabad eltávozást senkinek sem engedünk. X. A kikre gyermekek és ifjak felügyelete bízatott, ne feledjék, hogy ezen vállalkozásuk isten előtt igen kedves munka; ezért igen gondosan és híven oktassák azokat, mindonnap négyszer mondassa­nak velők leczkót; megfeddésökben közép utat (medium) tartsanak; vigyázzanak azonban arra, hogy engedékenységük által azoknak al­kalmat a restségre ne adjanak. Továbbá senki a tanulók közül va­

Next

/
Thumbnails
Contents