Református Kollégium, Marosvásárhely, 1881
7 — van némi tekintet. A társadalom nagy többsége lelkesülten fogadja ugyan a természetudomány diadalait, de fájdalom, a. tudomány alkalmazásában felmutatott sikerektől mintegy elvakulva, a hasznosság e szempontján m m igen emelkedik felül. Sokan azután ilyen benyomás alatt ellenkező túlzásba esve, egészen annak a nézetnek hódolnak, hogy a tudomány csak annyiban érdemel tekintetet, a mennyiben gyakorlati alkalmazása lehet az életben, Phaedrusssal hangoztatva „nisi utile est quod feceris, stulta est glória.“ A természet- tudományok értékét a többi tudományokkal szemben ilyen felfogás alapján állapítani meg, épen olyan téves, mint ezeknek fensőbbségét vitatni. Méltán kél ki e felfogás ellen Huxley egyik beszédében: »bár ezt a szót, alkalmazott tudomány, soha se találták volua ki!“ Hajlandó az ember ezalatt olyas valamit érteni, a mi minden theo- retikaí sallang mellőzésével egyenesen a dolog velejével ismertet meg. Eféle talán tetszhetik az eszében lustálko- dónak, de sohasasem a gondolkozó főnek. A természettudományoknak kétségbe nem vonható philosophiai értéke vau, tekintsük akár módszerét, akár czélját. Az a módszer, a melynek alkalmazása juttatta az emberiséget positiv ismeretek birtokába egyedül, a melynek kiterjesztése a búvárkodás minden nemeire fogja csak megteremteni a tudományok egységét, a jövő philosophiáját, az a természettudományok módszere, vagy a mint általában nevezik, a tudományos módszer. Alig akad korunkban valaki, a ki e módszer eredményeit igazaknak ne tartaná, de számosán vannak, a kik ez igazságot csupán az emberiség anyagi, nem pedig szellemi eléhaladása eszközeinek tartják, mintha az igazságnak kétféle mértéke létezne, egyik az élet közönséges, a másik bizonyos magasabb czóljaira.
