Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879

— 7 —

ki a tojásból, az oroszlán magával hozza karmait, mint műszereit, a világra. Ilyen formán áll a dolog az emberrel is. Neki is megvan természeti mivolta, melynek valamint korlátain túl ugrani nem lehet, anélkül, hogy torz alakká ne váljék: úgy más felől a szabad mozgás, azon korlátokon belől, az eszesség azon mértékétől függ, moly- lyel a természettől nyert tehetségeket, talentumokat hasznára fordítani képes. Azonban ez még nem karakter. A karakter ott és akkor kezdődik, a hol és a mikor az ember természeti hajlamaiba belé nyúlva, azokat orősiti, gyengíti, alakítja, rendezi. Itt olyan forma munkát visz véghez a lélek, mint kertjében a kertész,ki az előtte egy vagy más okból becsesebb növényeket minden lehető módon ápolgatja, gédelgeti. Hiányzik ugyan a bűvös síp, mely- lyel a jellemet, mint Petőfi János vitéze az óriásokat, akkor szólíthassuk elé, a mikor akarjuk; nem bukkan elé a csoda szarvas, mely Hunor és Magyar őseinket, néhanapján a Mäotis szénatermő ingoványai közé vezette; de megvannak azon természeti törvények, melyek szerint a jellemfejlődés, alakulás lassan ugyan, de biztosan megtörténhetik; melyek szerint „levetkőzhetjük az ó embert, s felöltözhetjük az új embert.“ A fövényóra fövény szemei szakadatlan egyformasággal hullanak a másik után, s határozott idő alatt, határozott tömeggé gyűlnek össze. így egyik a másikat követve, csoportosulnak a mi érzelmeink, kívánságaink, óhajtásaink, akarásaink fövényszemei is, s a csoport nagysága azon idő mekkoraságától függ, moly alatt akarás! ingereink ismétlődtek. Lássunk példát: A muzsikálni kezdő, egy futamot akarva megtanulni, hamis fogást csinál. Ez nagyon könnyen kijavítható, ha mestere a kellő időben figyelmezteti, s az illető is akarja. Ha azonban a figyelmeztetés elmaradt, ha az akarás nincs inog, vagy nem komoly: a hiba annál mélyebbre fúrja gyökereit, minél nagyobb készségre tett szert a tanuló; úgy hogy későbbre, csak nagy nehezen, vagy épen nem lehet segíteni a dolgon. Igazán mondja a latin költő „ Quo semel imbuta est recensservabitodorom Testa diu,“ vagy az ezzel parallel jelentésű példaszó: „a mit Palkó megszokott, Pál sem hagyja el.“

Az a szokás, hogy irás alkalmával mikép fogjuk a pennát, hegyeset vagy tompát használjunk, hogy evés