Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879

— 4

S ha mindezeket látván láttam, hogy volt lelkem vonakodva ugyan, még is ide állani, midőn a jó akaraton kívül alig dicsekedhetem egyébbel?Mert:

1- ször bátorított azon mély meggyőződés is, hogy tisztelt elődöm, hosszas tapasztalatainak kincses házából hozván elő ót és újat, támogatni fogja jó akaratú gyengeségemet, érettem is, de különösön a czélért, a mely iskolánk jólléte, virágzása.

2- or Ámbár elevenen érzem, hogy „non sum qualis eram,“ mégis derültebb hangulatomban, meg-megcsillan néha a reménység halvány sugara, hogy egykori erélyem- ből maradott még talán valamicske; hogy talán „mint az elalvó mécs világa, lohbot vetek még.“ Bátorított

3- or Azon tény meggondolása is, hogy a főiskola minden baja s gondja nem is szakadott az én vállaimra egészen. Azon igen tisztelt gondnok urak, azon kedves tanító társak, kiknek együttes buzgó munkálkodása eredményezte iskolánknak folyton gyarapodó fennállását, anyagilag úgy, mint szellemileg, eddig elvállalt szent kötelességeik teljesítésében nem fognak lankadni ezután sem.

Ida a múlt iskolai év végén keresztülvitt, s most életbelépett változás, rendszer változást is vonna maga után, ha nem azért történt volna csak, hogy a súlyos teher alól, egyikünk se vonhassa ki magát: itt lenne helyén programmot adnom. Minthogy azonban az egész változás pusztán csak személy csere, bízvást mellőzhetem azt. Any- nyit azonban nyilvánítok, hogy igyekezni fogok, mennyire isten tudnom engedte, tisztelt elődöm nyomdokain járni. Igyekezni fogok, hatáskörömön belül, kijelölni a czélt, a mely felé, s meg mutatni az utat, melyen haladnotok kell. Igyekezni fogok én is tanácsolni a tanácstalanokat, biztatni a csüggedőket, istápolni a lankadókat, fölemelni az elesetteket. Szóval: teljes igyekezettel azon leszek, hogy tanácsadótokat, barátotokat találjátok föl bennem mindig, hogy ne legyek kényszerülve birátokká vállni, soha!

Mi a czél, a mely felé, s az út, melyen haladnotok kell? E kérdésre akarok, ez ünnepélyes órában rövidre fogva, felelni.— Naponként verdesi füleinket a panasz, hogy korunk bővölködik ugyan tudományos és talentumos