Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1941
26 tárgyú előadása, valamint dr. Veégh Sándor és Pellion Ervin gimn. tanárok gazdag ismereteket közlő hozzászólásai. Megrendeztük a december 6-iki, a március 15-iki ünnepségeket, valamint május hó végén Körösi Csorna Sándor emlékére díszgyűlést tartottunk. Ebben az iskolai évben a különböző szakosztályokat még nem tudtuk megszervezni. Hiszen a kezdet nehézségeivel kellett megküzdenünk. Az erdélyi magyar tanuló ifjúság nem ismerte az igazi önképzőköri életet. Tehát a cél az volt, hogy ezzel az új munkakörrel ismertessük meg a tanulókat. Önképzőkörünk ez évi munkájában nagy segítségünkre volt a nagykanizsai Virág Benedek Önképzőkör, amely mindjárt a felszabadulás után felajánlotta segítő jobbját a marosvásárhelyi székely fiúknak. Ebben az iskolai évben ben négy levelet és egy üdvözlő lapot kaptunk a nagykanizsai fiúktól. Ezekben a levelekben értékes gondolatokat, gyakorlati útbaigazításokat közöltek. Ezenkívül önkéntes áldozatkészséggel 20 pengőt küldtek önképzőkörünknek. Ezt az összeget annak a fiúnak szánták, akinek az édesapját testileg súlyosan fenyítették meg a román uralom alatt. Válaszképpen négy levelet és két üdvözletét írtunk. Mint a múlt iskolai évben, úgy az idén is Dávid János gyógyszerész úr áldozatkészsége tette lehetővé, hogy pályatételeket tűzhessünk ki. 120 Pengőt adott erre a célra. Ezért a nemes tettéért mindnyájan hálás köszönetünket tolmácsoljuk ezen az úton is. Összesen 12 pályatételt tűztünk ki. A kitűzött {Tályatételekre 11 pályamunka érkezett be. Az alsó osztályosok részére kiírt 2 tételre összesen 4 munka futott be. Az első díjat 10 P-t Molnár Árpád 111. o.t. nyerte. Szorgalmi díjat: 5—5 P-t kapott Gergely Géza II. o. t. és Bartha Csaba 111. o. t. A felső osztályokba járó tanulók részére kitűzött 10 pályatételre beérkezett 7 munka: 1. „Babits Mihály költészete“ c. pályamunka szárnypróbálgatásáért 10 P jutalomban részesült. A pályamunka szerzője Frendl Géza VI. o. t. 2. „Liszt Ferenc és a magyar zene“ c. pályamunka 10 P-t nyert. Szerzője Szabó Zoltán Vll. o. t. 3. „A színképelemzéstől az anyaghullámokig“ c. pályamunkát a bíráló bizottság komoly, alapos munkának találta, így 20 P-re emelte fel a pályatétel díját. A pályamunka szerzője Gáspár Lóránt Vll. o. t. 4. „Az ifjúság testnevelésének szerepe a magyar jövőben“ c. pályamunka, bár hiányos, munkájáért a szerző: Szabó Zoltán Vll. o. t. 10 P jutalomban részesült. Az év folyamán Pellion Ervin gimn. tanár 20 pengős pályatételt tűzött ki az ifjúság részére. Pályatétel címe : „Mit lát a szemlélő Munkácsy Mihály Pilátus előtt című festményén ?“ Beérkezett 3 munka. Mivel egyik sem felelt meg teljesen a követelményeknek, a bizottság szorgalmi díj fejében 10—10 pengőt állapított meg. A jutalmazottak : Mülfay László Vili. o. t., Szabó Zoltán Vll, o. t. és Székely Ferenc VI. o. t. Megállapítható, hogy ebben az iskolai évben a körülményeket tekintetbe