Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
61 bömbölést indítónak, mintha az Argilus ördögi volnának.“ De Wesselényi és társai azért meg nem „csökkentek“ szivükben. Wesselényi különösen nem, mert volt őnéki már effélében elég része. 253—200. Mint például akkor, mikor ilyen kalandja volt ifjúkorában egy hatalmas medvével. Gyöngyösi még a viadalt is leírja, szárazabban, mint szokta. 260—353. l)o a medvék eloszolnak: Wesselényi bátorságára, amelyet az iménti epizódból kellett megösmernünk, ezen alkalommal nincsen szükség. Ennek is komikus hatása van az olvasóra: a medvék közeledésének, üvöltésének nagy részletességgel való leírása, a vitézség példán való bemutatása fölcsigázzák érdeklődésünket annyira, hogy szinte türelmetlenül várjuk a medvékkel való harcot, amelyből nem lesz semmi.) Aztán Illyésházynak vitézeivel találkoznak s ez is alkalom arra, hogy hangsúlyozza a költő, mennyire nem félnek vitézei, különösen Wesselényi. Összeütközés azonban itt sincsen, kacérkodik a kíváncsiságunkkal, amely már hangosan követeli, hogy lellehet lássunk s ebből majd mi következtetünk! Végre valahára megjő Kádas is, megmondja, úrasszonya azért késett, mert vendége volt s ezzel megnyugtatja a már-már cselre gyanakodó vitézeket. Órát is hoz ajándékba Wesselényinek. Mária meg azalatt tűnődik, aggódik, mert a találkozás ideje rég elmúlt s ő nem mehetett eddig. Végre azonban halászás ürügye alatt kiszáll a várból (Lám, milyen jó, hogy ezt olyan sokszor cselekedte Mária azelőtt is az istenek jóvoltából — elmélkedik Gyöngyösi e rész bevezetésekép), cselédjét elhagyja „színes beszédével (milyen „okos!“), maga pedig a találkozás helyére siet. Olyan, mint Diana, olyan, mint a nap: mihelyt elhagyta Murányi, eltűnt a várból a világosság is. (Ezt még klasszikus példák nagy tömege fűszerezi.) Végre találkoznak. E találkozás leírása meglehetős üde, friss. „Kezet fognak, kiki jó napot ajálla. Süvegét lcvévén Wesselénv szolgála“ (alászolgáját köszönt): nemes, önérzetes, erővel teli leírása a két erővel telt lélek szerelmes találkozásának. Wesselény leteríti palástját s az úrasszony ráül. (A palástnak előbb elmondja a históriáját, illetőleg még ezelőtt mást is, ilyenformán: Wesselény sok csatában járt |hosszasan], sok ellenséget megölt, sok hadizsákmányra telt szert s köztük egy értékes palástra, melyet most leterít. Holott nem az érdekel bennünk, hogyan szerezte, hanem más egyebek. Vergilius, Homeros, ha hadizsákmány eredetéről tesznek említést, mindig a szerszám után teszik, mintegy zárójelben, röviden!) Wesselényi szól először. Hatalmas körmondattal kezdi áradozó beszédét, ami tekintve az érzelmek természetét („Nem érez, aki érez, szavakkal mondhatni“) sem nem valószerü, sem nem igaz, Wesselényitől, az erős lovagtól épen nem várható. De hát ez volt akkor a költészet, s nemcsak akkor, hanem még aztán is sokáig.1 Sőt manapság is gyakori a színpadokon való ára 1 Annak a körmondatnak velője a „dyetamnus füveket“ kereső szarvas .. . Arany János a Poétái receptben még 1802. is figurázni kénytelen azokkal a költőinkkel, akik ilyesmiben keresik a költészetet: „Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár villám, Hajnal, korom, szélvész, hattyú, rózsa, hullám, Délibáb, menny pokol... ha mind egybevószed: Recipe és megvan a m agyat költészet.“
