Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
33 Mindez tehát benn van a Murányi Vénusban, csakhogy Gyöngyösi olyan végtelen gyarló jellemfestö, hogy úrasz- szonya jellemének épen azt a vonását nem aknázza ki. amellyel költeménye fö-föhatását, nemzeti érzésünk tökéletes kibékítését bizton elérhette volna. Éjien ez van eldugva a sorok közé s a históriának kell segítségül jönnie, hogy napvilágra hozhassuk: mert oly mellékesen van odavetve, az események sodrával oly csekély az összefüggése a költeményben, hogy az olvasó önkéntelenül is átsiklik rajta. Mária jellemét Gyöngyösinél tényleg nem is abból ösmerjük meg, amit vele mondat, nem is abból, ahogyan mondatja, nem is abból, amit cselekedtet véle, hanem abból, amit a költő maga mond róla. S ebben az utóbbiban is nem egy, főbenjáró ellenmondásra akadhatni, amit a komornyik-költő állása meg ugyan megértet velünk, de asszonya egységes jellemének képzeletünkben való kialakulását alapjában zavarja meg. „Igaznak“ mondja ezt az asszonyt, holott a vár átadása, tehát az esemény középpontja furfangos csalfaságot, „polümélisz“-séget tételez föl; istenfélőnek, aki „vigyáz a becsölletre“, erényére, tisztaságára s mégis, ha Wesselényinek kínált ajánlata most dugába dőlne, azt a rettenetes tervet eszeli ki, hogy a maga megmentése érdekében vesznie kell Murány összes katonáinak. S így isteni félelme sem tűnik fel olyan tiszta színben, amelyet az önzés felül ne múlna. Ez a rettenetes terv, amelyet, ha Wesselényi meg nem érkezik, végre is hajtott volna, voltaképen nem más, mint önzés; önzés a sugallója, önzés a táplálója, önzés lett volna a végrehajtója; s Gyöngyösi ezt oly bátorságnak tünteti fel. melyet „Örök krónikában méltó ajánlani Nem sok asszony tanult ily eket állani!“ 3
