Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
— 188 megkívántaié illemesség gyakorlatától, erre elméletileg is begyakoroltnak, sőt az aligazgató vezetése mellett színi előadásokon, szív- és jellemképzö ünnepségeken részt vehetnek. Nyáron és télen fürödni járnak a tanulók az aligazgató vezetése mellett, aki külömben állandóan velük van. Ezen pontokban van röviden az intézet élete összefoglalva. Szerény intézetben szerény ifjú kiképezheti testileg és lelkileg magát. Tudnivalók a szülőknek, ügy az alapítványos, valamint a íizetö és ingyenes tanuló tartozik magával kellő számú ágyneműt hozni; téli és nyári ruhát, legalább 4 asztalkendőt és ivópoharat. A fizető növendékek az ellátásért havonként elölege- sen 32 koronát fizetnek az intézet igazgatójánál. Kaucióba minden tanuló befizet az igazgatónál 2 koronát. Tanácsos sok baj elkerülése végett a növendékek zsebpénzét az aligazgatónak küldeni, illetőleg nála letenni, aki az illető fiúknak indokolt szükségeikhez képest apránként kiosztja. Az intézet növendékei az elmúlt tanévben a következők voltak: 1. Alapítványos növendékek. (A tanuló neve, alapítványának elme.) Imre Lajos Vili. o. t. Boér-Felszegi. Petres Kálmán VIII. „ „ Közalapitvány. Veres József VIII. „ „ Hevenesi-féle Hortáver József VII. ,, „ Boér-Felszegi-féle. Ilyés János VII. „ „ Közalapítvány.