Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

— 58 —

Tityrus pásztor víg lakomára hívja fel társait. El is jönnek; van sürgés-forgás; közben megered a szó és a pásztorok dialógban elmondják örömük okát:

Egy nagy hires pásztor

Myrtillus.

Nyilván Meliboeus?

Tityrus.

Az! ha ludsz deákul: servei ilium Deus !

Pásztorok biráját, nyájunk reménységét,

Oltalmát, örömét, fényes dicsőségét,

Nem mondhatom mind ki, még több van eszemben, Azonban tisztelem ingyenes szivemben.

Mintha csak az ókori latin és görög idillek alakjai támadnának fel, hogy magyar jelmezben minket megtévesszenek. Nem engedhetjük meg azomban ide vonatkozólag Révai felfogását, a ki azt írja: „Faludi annyival is szebb munkát űzött, hogy ö nála nemcsak igaz pásztorok,, hanem Magyar igaz Pásztorok járják a’ Magyar mezőt, ’s a’ Magyar erdőt*1 Ez túlzás. Azzal ugyanis, hogy Faludi idilljeiben ilyen kifejezések vannak: bocskor, öreg gesztenye, lenese csörgés szalonnával, nyárson sütött kecske hús; síp, lant, furuglya, léqrádi bicsak, Mátra, Tátra hegyein — épen nem következik eredetisége, mert tudjuk, hogy nem a szó, hanem a gondolat tartalma képezi valamely író eredetiségének mérő vesszejét. Török Konstántin állítását pedig, mely szerint „Faludi önálló, még a reminiscenciák hatása alatt is“2 tévedésnek minősítjük. Állításomat tényekkel bizonyítom.

Az Ecloga I. maban Tityrus Myrlillust hivja magához, hogy örömében ö is részt vegyen s elszámlálja, miből fog állani az ö lakomájuk:

1 Révai: I. kiadás. F. Élete.

2 Egri Értesítő, 1890—91. 53. 1.