Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

— 17

Mintha csak a XVIII. szcázadnak aesthetikai felfogását látnám Bacsányi szavaiban leülepedni. Abban a korban tényleg ahhoz, hogy valakit költőnek nevezzenek, elég volt a költői dictio, a nyelv, a stilus. így fogva föl Bacsányi szavait, igaza van, hogy Faludi méltó volt a poétái zöld koszomra, mert mindaz, amit a kiadó állít Faludi költészetéről, még ma is megállja helyét a kritika itélöszéke előtt.

Azonban az igazi költő ismertető jele: hogyan tud elbánni tárgyával úgy alakilag, mint anyagilag. Bacsányi tévedése épen abban áll, hogy ö megelégszik a formával. Szemében már költöszámba megy, ha valaki magyarosan, élénken, világosan és a tárgynak megfelelő hangulattal ír. Ez a felfogás egyoldalú. Ki kell egészítenünk.

Aki ismeri a lelki életet, a benne lakozó indulatokat, szenvedélyeket és ezeknek alapját a külső és belső világból táplálkozó érzelmeket, tudni fogja, micsoda lelki folyamat váltakozik az ember belsejében. Lelkünk hármas tehetsége : értelem, akarat, érzelem készíti elő bennünk, mint valami nagy műhelyben azt az erőt, mely ha elég fokozott, külső cselekedetekben nyilatkozik meg. Ez a hármas forrásból táplálkozó lelkierö tartja hatalmában az embert, irányítja öt cselekedeteiben, valahányszor ez az erő a szükség jegyében kifelé törekszik. Ennek az erőnek kell tehát lelki szükségletből megnyilatkoznia a költőnél. Mihelyt bizonyos vonlatottság szine tükröződik a költői munkán: csinált virág az, mely Ízléses alakításával, mesterségesen összeállított színeivel leköti figyelmünket pillanatra, de lelkünk benne gyönyörködni huzamosan nem fog. A költészet illata: a belső erő lüktetése az egyes sorokban,