Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1901
19 íi 4 felső osztályt bérházba, az I. osztályt a tornaterembe s a II., III. és IV. osztályt a finevelő intézetbe. A tanítás (leczember hó 9-től 24-ig e helyiségekben történt. A fö- tanhalóság a rendőrség által közveszélyeseknek nyilvánított helyiségeket deezember hóban kijavíttatta, s ennek folytán a rendőrség megengedte azt, hogy az intézet épületébe visszaköltözhessünk s a tanítást január 3-án megkezdhessük. Tanulmányi kirándulás. Az ifjúság ismereteinek bővítést1 végett csoportonként tanárok vezetése mellett megtekintette a helyi nevezetességeket és gyárak berendezését. A tanulmányi kiránduló egyesület tagjai pedig a pünkösdi ünnepek alkalmával, Misz Olivér és Kimer/ Ödön tanárok vezetése mellett, több napra terjedő kirándulást tettek s megtekintették Hunyadvármegyének ('gyes nevezetesebb helyeit. Vallás-erkölcsi állapot. A tanári testület kötelességének tartotta, hogy ápolja és növelje a gondjaira bízott ifjúság vallás-erkölcsös érzését. Az ifjúság vallás-erkölcsös nevelése czéljából. az igazgató és tanárok vezetése alatt, a. téli időszakban vasár- és ünnepnapokon, az őszi, tavaszi és nyári időszakokban pedig mindennap jelen volt az isteni tiszteleten. Ezenkívül részt vett a körmenetekben s az iskolai év lefolyása alatt 4-szer szentgyónást és áldozást végzett. De többen voltak olyanok is. a kik Mária ünnepein, sőt vasárnapokon is gyóntak és áldoztak. A tanári testület e tekintetben is jó példát mutatott. A tanárok vasár- és ünnepnapokon meghallgatták az exhortátiót s jelen voltak az istenitiszteleten, kivéve ha valakit betegség vagy más legyőzhetetlen akadály visszatartott: a húsvéti szentgyónást és áldozást az ifjúsággal együtt végezték. A tanuló ifjúság vasár- és ünnepnapokon gyakran énekelt vegyes karban s énekével növelte a vallásos buzgóságot. 2+