Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1895
— 25 — rapitására a tanári kar az évben is 800 frton felni költekezett. A finövelő ház udvarán pedig az ösztön díjalap 1000 frt áldozattal a régi roskadozó éléstár és fáskamara helyébe egy egészen újat építtetett. 7. Halálozás. Fájdalmasan érintette intézetünket mélt. Elekes Pál kir. Ítélőtáblái elnök, gymnasiumi és finevelőházi status főgondnok urnák febr. 22-én történt elhalálozása, legyen áldott emlékezete. Háláját és nagy tiszteletét 24-én rótta le, midőn a tanári kar az egész ifjúsággal a végtisztességén megjelent. 8. Az iskolai év vége és utazás. A rendkívüli kedvezményt, a melyet a magas kormány az ezredéves országos kiállítás és a főváros nevezetességeinek megszemlélése végett az ifjúságnak nyújtott, felhasználandó, június 22—28. napjain belül 5 tanár vezetése mellett 39 tanulóból álló csapat kél vándor-utjára. E körülmény szükségessé tette, hogy felsőbb engedélylyel a vizsgálatokat a szokottnál előbb kezdjük és az évet hamarább végezzük be.