Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1894

— 12 — erd. fejedelem, később Lengyelország nagy nevű királya alapított s gazdagon javadalmazott. A fennebb említett Székely Zsigmond e rém1 ház kezeibe tette le Maros-Vásárhely visszatérítésének fel­adatát. A kolozsvári rendház a „Missio Dacica*-nak volt egyszersmind központja, akkori főnöke pedig Kapi Gábor. Minthogy e ház rendtangjai csak is tanítással fog­lalkoztak, a marosvásárhelyi missió feladatával ideig­lenesen Endes István rendtársukat, a logiea jeles pro- fessorát bizták meg, annál is inkább, mivel az iskola őszi szünidejére esett az apostoli munkálkodás meg­kezdése. ') Endes 1702. szeptember 23-án érkezett meg ren­deltetése helyére. Az ősei szent hitében állhatatosan megmaradt vá­rosi és vidéki katholikusok kis serege fogadta. A parochia „doinus historiá“-ja feljegyzése szerint, melyet a rend tagjai vezettek s a hová inüködésök ese­ményeit is pontosan felírták, Endes magában a város­ban néhány öreg, már a sir szélén álló katliolikus férfiút és nőt talált.5) Szegénységén és apostoli elszántságán kívül egyebet nem hozva magával, egyelőre a hívek jótékonyságára és vendégszeretetére volt utalva. Ott, a hol most a hitközségi templom áll, egy nemesi ház vala, tulajdona Fogarasvár és Fogaras-föld 1) P. Gabriel Kapi Superior Missiomira Dacioaru.n ipsis Antumni Feriis, tum alter non adesset, Patrom Stephanum Endes, profesorom logi- cum ablegavit. 2) Maros-Vásárholytt akkor kálvinisták laktak, kivéve 5 kath. férfiút és vagy 3 nőt. Ab incolis (si quiuos ot tornas muliores catbolicas oxcoptas Calviuo addietis, longo tarnen uiitioribus, quam alias haee secta securn fort, habitatur.“

Next

/
Thumbnails
Contents