Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1894

— 43 — bármi tekintetben tökéletesedés mutatkozik, azt felsőbb utasítás szerint a gubernium azonnal közli; a tapintatos a nári testület pedig abból a magának valót és az is­kola viszonyai közt haszonnal alkalmazhatót gyakor­latba veszi és gyilmölcsözteti. Nem érdektelenek az 1774-től kezdve a század végéig leérkezett és a tan­tervre és tantárgyakra, nem különben a tanárok sze­mélyére, iskolára vagy a nevelöházra vonatkozó ren­deletek nevezetesebbjeit, habár azokból többnek in­tézkedéseiről már emlités volt téve, tartalmilag felem­líteni. így mindjárt működése kezdetén a gubernium gondoskodik az iskola felszereléséről, tankönyvekről és eszközökről. így sürgeti 1782-ben. hogy a földrajzhoz térképeket, a geometria tanításához az eszközöket a tanárok szemeljék ki. 1783. Szeredai Antal apátkanonok és főigazgató jelentésére leír a gubernium hogy a geometria tanításánál nagyobb eredmény mutatandó föl; utasítja egyúttal a praefectust, hogy a helyes-és szépírásra különös gond fordittassék; a görög nyelv Compendiumának egy példányát leküldi azzal az uta­sítással, hogy azt már a jövő iskolai évtől kezdőleg az alsó osztályokban tanítsák. 1786-ban a német nyelv tanítására nehány órabeosztandó. Ugyan akkor eltiltja, hogy a tanulók fegyvert hordozzanak. A német ny^lv és irodalom intensivebb és magasabb aestetikai becs­léssel való tanítását sürgeti. Rendezi a tanárok fize­tését. A rhetor és poesis tanárok fizetését 350 vfban, a syntaxis, grammatika és principia osztályok tanárai fizetését pedig 300 vfrban állapítja meg. 1791-ben midőn a nevelőházat iskola helyiségül rendeli el, a kijavításra és átalakításra lOOOfrtot utalványoz. Ugyanazon évben a „Mária Társulat“ felújítását nem engedi meg;hanem utasítja a vallástanitókat és az ünnepi hitoktatót, hogy a vallástan előadásánál kiváló gondot és ügyeséget fejtsenek ki a vallásos érzület, Isten-félelem, az er-

Next

/
Thumbnails
Contents