Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1893

- 20 hozzádot mond a szeretett mezőknek és örökké drága Lydiának, s ezzel végződik a két költemény elseje. Mert most egészen más, a Lydiától való elválás szerelmi panasza következik. Ez a Lydia terjes nő volt s a költőnek titkos viszonya volt vele. A két költemény helyzete és czélja egészen különböző. Talán mint ellentétes darabok vannak összeállítva : ott az elűzött keserű búcsúja a visszamaradt kedvestől, itt a hátramaradt epedö panasza az önként messze költözött barátnő után; ott elátkozza a költő a mezőket, melyek bitorló kezekre jutnak, itt boldognak magasztalja a mezőket, hol a nélkülözött barátnő jár-kel. A két költemény a bukolikus költészet első példáját nyújtja a római irodalomban. Szántóföldek és legelők, hegyek és erdők, gyümölcsfák és szőlőtőkék, marha- és kecskenyájak, pásztor és nádsip, ének és dal: ez a mezei költemény jelenetezése. A két költeményt először Sca- liger tulajdonította Valerius Catonak, a Lydia névből indulva ki és l)irae-ben leirt helyzetből, mely a költő fiatalkori sorsára emlékeztet. Ha a dolgot bármily éles kritika alá is vesszük, igazat kell adnunk Scaligernek. Mért nem lehetett volna, hogy a már érett férfi újból felizgatva a második triumvirátus földrablásaitól, saját keserű tapasztalására gondolt és emlékét e két költeményben rakta le, mely egyúttal szenvedés társai panaszainak is kifejezést adott? Nem volt szükséges, hogy minden egyes vonás szorosan ilett légyen a költő élményeire és viszonyaira; csak a régi hangulatot akarta a szerző visszaidézni. Miért ne találhatott volna helyetjnindkét költemény abban a könyvben, mely Lydia czimet viselt ? És ki is vehettek abból a sokat olvasott könyvből két jellemző mutatványt azon ant-