Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1890
— 118 — a nagyméltóságu Püspök úrhoz ezimzendő kérelmeiket mellékelve iskolai, orvosi, keresztelési és szegénységi bizonyítványaikat ezen igazgatósághoz julius 4-ig tartoznak benyújtani annál is inkább, mivel a 15-én túl jelentkezők kérelmei tekintetbe nem vétetnek. 9. A helybeli linöveldébe r. k ifjak 125 fr évi fizetés mellett fölvétetnek. A jelentkezés határideje augusztus 15-ike. Marosvásárhely, 1891. junius 2Ü. Karácson Márton, f/ijtn. én Ji.növ. igazgat '> A görögnyelu és az azt helyettesítő tárgyak tanulása tárgyában sziues tudomásul a t. ez. szülőknek. A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az 1890. évi XXX. törvényczikk erejénél fogva 90.820 számú magas leiratával a görög- nyelvet helyettesitő tantárgyakat a gymnasium négy felső osztályára nézve a jelen iskolai év elejétől kezdődőleg fokozatosan kötelezővé tette. A nevezett törvényczikk és miniszteri rendelet értelmében azon tanuló ifjak, kik a görög nyelvet hallgatni nem óhajtják, a helyett a magy. irodalomból, a görög remekírókból <magyar nyelven ), görög államok művelődés történetéből, nem különben a mértani és szabadkézi rajzból nyernek bővebb oktatást A lefolyt iskolai évben gymnasiumunk V. osztályának 17 növendékéből 8 a görög nyelv helyett ezen tantárgyakat hallgatta. Hogy minő magyar irodalomtörténeti tájékozottságot nyernek az ifjak ez új tárgyak életbeléptetésével, arra nézve bőven elég- annyit mondanom, hogy Kármán Józsefnek az Urániá-ban közölt czikkei, Kazinczy és Bercsényi levelezései, Kölcsey szónoki müvei, Baróti Szabó Dávid, Rájnis, Révai, Virág és Berzsenyi költészete már az V. oszt.-bán oly képet tár az ifjúság elé, minőt felmutatni az órák kevés számánál fogva a VIII. osztálybeli m. irod. oktatásnál sem lehetséges. A VI —VIII. osztályban pedig e kép még szint nyer és szélesbedik. A görög remekírók és a görög müvelődéstörténelem-