Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1889
— 35 egy képsíkra, két képsíkra. A testek projectioja. Idevonatkozó feladványok megfejtése. Épülettervek. Kisebb és nagyobb újkori épületek tervrajzai: homlokrajz, alaprajz és keresztmetszet. Az ókori, középkori és újkori templomok tervrajzainak ismertetése. A római ház tervrajza. Tkv. Constructiv planimetria. Fodor és dr. Wagner. Tornázd*. Heti 2 óra. A) A katonai rendgyakorlatokból: szakasz felállítás, arcz- és szárnyváltoztatás, húzódás, rendek és kettős rendek alakítása, fejlődés rendek és kettős rendekből. B) A tornázó rendgyakorlatokból: mint az első három osztályban. C) A szabad- gyakorlatokból: a testgyakorlatok különféle összetételekben. D) A szergyakorlatokból: a nehezebb kivitelű gyakorlatok függésben és támaszban E) Tornajátékok és kirándulások. Tk. mint az I. o. V. osztály. Osztályfő: BÍRÓ FERENCZ. Hittan: Heti 2 óra. A kér. vallás isteni eredetének és Jézus Isteni küldetésének bebizonyítása. A Jézus által alapított egyházról szóló tan főbb vonásaiban. Tk. A kath. Egélytan. Dr. Wappler A. I. r. Magyar nyelv és irodalom. Hét. 3 óra. Költői olvasmányok, a) Népballadák: 1. Szilágyi és Hajmási. 2. Fogarasi István. 3. Molnár Anna. 4. Kádár Kata. 5. Pálbeli Szép Antal. 6. Műballadák:. Kölcsey Ferencztől. 7. Szép Lenka. Kisfaludy Károlytól. 8. Az álmatlan király. Vörösmarthy Mihálytól. 9. Szilágyi és Hajmási. 10. Búvár Kund. Czuczor Gergelytől. 11. Szondi. Garay Jánostól 12. Kmit. 13. Báthory Erzsébet. Petőfitől. 14. A király esküje. Tompa Mihálytól. 15. András herczeg sólyma. Erdélyi Jánostól. 16. Szondi Drégelben. Arany Jánostól. 17. V. László. 18. Török Bálint. 19. Az egri leány. 20. Ágnes asszony. 21. Bor vitéz. 22. Zács Klára. 23. Szondi két apródja. 24. A walesi bárdok. 25. Tetemre hívás. Szász Károlytól. 26. Bánfi Dénes csókja. Zalár József. 27. Hunyadi László. Tolnai Lajos. 28. A szegény vándorló legényről. Kiss József. 29. Ágota kisasszony. Prózai olvasmányok: 1. Az első hó. Heiman Ottó. 2. A délamerikai síkságok. Humboldt. Ford. Sámi L. 3. Uriházak Erdélyben. Kőváry L. 4. Kriván. Hennán 0. 5. Az énekes, pinty. Gr. Lázár Kálmán. 6. Egy nevezetes gazda honunkban, Jókai M. 7. A csikós. Kuthy Lajos. 8. Vörösmarthy Mihály tanulókorában. Gyulai Páltól. 9. Pesti Gábor aesopusi meséiből: Az ebről és árnyékáról. Az oroszlánról és egyéb vadakról. A városi és mezei egérről. A kecskeollóról és a farkasról. 10. Czuczor meséiből: A farkas és a 3*