Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1870
5 nem tűnt fel előttetek. De azért sem kell csüggedtebb- nek lennem, hogy igazságtalanul fogok megöletni; mert nem nekem, hanem azoknak válik ez gyalázatjára, kik engem gyanusitának. Egyébiránt Palaraedes is vigasztal, ki hozzám hasonló módon hala meg; mert ő róla most sokkal szebb hymnusok szólnak, mint Odysseusről, ki őt igazságtalanul megölte. Tudom, hogy nemcsak a jövő, de a múlt is tanúskodni fog mellettem, hogy soha senkit sem bántottam meg, sem a roszat vissza nem toriottani, hanem javára voltain azoknak, kik velem társalogtak, ingyen tanitván azt, mi jót képes valók. Ezeket mondván a legnagyobb öszhangzásban az általa mondottakkal, eltávozék mind arcza — mind magatartása — mind mozdulatában vidáman. Midőn pedig észrevette, hogy követői könyeznek, mondá: mi ez, hát most sirtok? nem tudjátok-e már régen, hogy mióta Rulettem, a természettől halálra voltam Ítélve? Mind- i zonáltal, ha szerencsés ügyek bekövetkezése előtt pusztulnék el, világos, hogy az mind nekem,, mind jóakaróimnak fájdalmas volna; de ha nehéz bajok félelmében válók meg életemtől, úgy vélem, mindnyájatoknak örülnötök kell fölöttem, mint helyesen cselekvő fölött. Jelen vala bizonyos Apollodor, ki neki szilárd követője volt, különben igénytelen férfi, s monda: Oh! Sokrates, nekem felette faj, látva, hogy igaztalanul öletel meg. Ő pedig ennek fejét megsimogatva — mondják, hogy igy szólt: Hát te, kedves Apollodor, inkább akarnád, hogy igazságosan, mint igazságtalanul ölettessem meg? s egyszersmind fölnevetett. Látván Anytot elmenni, mondják, hogy igy szólt: E férfi oly híres, mintha valami nagyot és kitűnőt hajtott volna végre, midőn engem megölet, azért, látván őt a város által a legnagyobbra méltatva, nem mondám, hogy fiját a timármesterségben kellene nevelnie. Mily szánandó az — mond — ki nem tudná, hogy kettőnk közül melyik tett légyen örök időkre mind hasznosabbakat, mind szebbeket (s mégis ez a győztes!). Mindazonáltal — mondá — mert Homer is említ némelyeket, kik életök végén a jövőt előre látták; ón is akarok valamit jósolni. Egykor rövid ideig társalogtam Anyt fijával, s úgy látszék, hogy nem pulya-lelkü; miért is azt mondom, hogy nem marad meg azon szolgához illő életpályán, melyet atyja neki kitűzött; a miatt pedig, mert nincs lelkes gondozója, valamely szenvedélybe fog esni s ez aljasságban tovább is haladni. Ezeket mondva nem hazudék; mert az ifjoncz a borban lelve gyönyörét, sem éjjel, sem nappal nem szűnt meg inni és végre sem saját városának, sem barátainak, sem önmagának semmi hasznára sem volt. Maga (Anyt) pedig fiának ezen rósz nevelése és saját oktalansága miatt, halála után is rósz hírben áll. Sokrates azáltal, hogy magáról ily magasztalólag szólt a törvényszék előtt, gyűlöletet keltvén, inkább elitéltetésére tette hajlandóvá a bírákat. Nekem pedig, úgy látszik, hogy az istenszeretők sorsában részesült; mert élete nehezebb részét leélvén, a legszelídebb halállal múlt ki. Megmutatá lelki erejét; mert midőn belátá, hogy helyzetében jobb meghalni, mint élni, valamint egyéb jókra nézve nem vala ellenszegülő, úgy a haláltól sem vonakodék, hanem vidáman várta azt be s múlt ki. Én pedig ismervén ezen férfinak bölcseségét és neiuesszivüsógét, nem tehetém, hogy meg ne emlékezzem róla, sem, hogy megemlékezvén, őt ne magasztaljam. Ha valaki azok közül, kik erény után törekedtek, Sokratesnél hasznosabb emberrel találkozott, azt én a legnagyobb boldogságra méltó férfinak nevezem. Paal Gyula.
