Marisia - Maros Megyei Múzeum Évkönyve 33/4. (2013)

Articles

Dendrokronológiai vizsgálatok a marosvásárhelyi vártemplomban 295 megmaradt a fa kérge.8 (6. kép) Az 5. minta kivételével, amely minden valószínűség szerint vörösfenyőből (Larix decidua Mill.) származik, az összes vizsgált elem tölgyfából (Quercus sp.) való. A 3. szinten lévő ablak alatt, a középső kelet-nyugati irányú födémgerendából származó 39. minta mindössze 18 évgyűrűt tartalmazott, így az alkalmatlan dendrokronológiai elemzésre. A toronyban vett faminták évgyűrűsorának lemérését követően összehasonlítottuk egymással a tölgyminták adatsorait, és egyértelműen kirajzolódott, hogy a minták - egy kivétellel - két csoportba sorolhatók. Egykorú a torony­sisakból vett négy minta (1-3. és 6. minta), a korábbi harangszerkezet megmaradt alépítmé­nyéből három minta (10-12. minta), valamint az 1. és 2. emelet egykori három födémgerendá­jából két minta (37-38. minta). A kilenc egykorú minta egyesítésével kapott 142 éves (!) adatsort a máramarosi és az udvarhelyi tölgykronológia is keltezi: az első évgyűrűt 1462-re, az utolsót 1603-ra.9 A minták ez alapján meghatározott datálását a következő táblázat tartalmazza. A TORONY 17. SZÁZADI FAELEMEIBŐL л , й SZÁRMAZÓ MINTÁK FAFAJ EV SZ WK, TP BEL IDŐREND KELTEZES I. minta: toronysisak, középső oszlop alsó 0. , , ,rni ... része (ácsjel: IWformájú jel) {о1§У 84 3 - 1508-1591 1601-1605 korul rtS£^g;gfS)°SZl°Pk8Z<PSa «to 75 -______-_______- -505.579 '*** 119 6_______;______- 147!-.589 1596-1600 körül 6. minta: a toronysisak alapját képező , Q8 ый, , q8n 1593 körül vagy szerkezet észak-déli irányú gerendája ^ azután 10. minta: a 3. szinten lévő ablak felett, a déli .... ... .... , r„,, .. ... kelet-nyugati irányú gerenda________________*о1ёУ 130 12 ~ ~ 1462-1591 1592-1596 korul II. minta: a 3. szinten lévő ablak felett, az . „ 1600 körül vagy északi kelet-nyugati irányú gerenda " azután 12. minta: a mai harangtartó szerkezet alatt, a .... 1A lr.. déli kelet-nyugati iránti gerenda___________tolgy 40 10 WK, TP - 1564-1603 1603 nyara 37. minta: a 3. szinten lévő ablak felett közvetlenül, kelet-nyugati irányú gerenda (az tölgy 30 12 WK, TP - 1574-1603 1603 nyara egykori 2. emelet födémgerendája) 38. minta: a 3. szinten lévő ablak alatt, a déli kelet-nyugati irányú födémgerenda (az tölgy 34 11 WK - 1569-1602 1602/1603 tele egykori 1. emelet födémgerendája) 8 Mintavételezésre elsősorban olyan faelemeket keresünk, amelyeken megmaradt a fa kéreg alatti külső része, a szíj ács, és lehetőség szerint a kéreg alatti utolsó évgyűrű, a záróévgyúrú (szakszóval Waldkante, rövidítése: WK). Amennyiben a minta tartalmazza a záróévgyűrűt, a fa kivágásának idejét féléves pontossággal lehet meghatározni. Ha a záróévgyűrűben csak korai, vagyis tavaszi pásztát (TP) lehet megfigyelni, a fát az adott év nyarán vágták ki; ha a záróévgyűrű teljes, tehát késői pásztát is tartalmaz, a fa kivágása az adott évben a vegetációs időt követően, vagy a következő évben rügyfakadás előtt, tehát télen történt. Tölgyfa-minták elemzése esetén a fa külső szíj ácsévgyűrűi is segítséget jelentenek a fa kivágási idejének pontosabb behatárolásában. A tölgyfák ugyanis - földrajzi elhelyezke­déstől függően - nagyjából hasonló számú szíjácsévgyűrűvel rendelkeznek. A dendrokronológiai gyakorlat szerint statisztikai úton 2006-ban kiszámolt erdélyi szíjácsévgyű­­rű-átlag 15±2 évgyűrű. Ezzel az átlaggal számolunk a fa kivágási idejének meghatározásánál, ha a minta szíjácsa nem teljes, vagyis a minta nem őrizte meg a záróévgyűrűt. 6. kép: a mai harangállás szerkezete (a 9. faminta helye) 9 Összehasonlítási értékek a máramarosi kronológiával: t=5.35, Gw=63.8/99.0%, valamint az udvarhelyi kronológi­ával: t=7.71, Gw=64.2/99.9%.

Next

/
Thumbnails
Contents