Marisia - Maros Megyei Múzeum Évkönyve 29/3. (2009)
Gál-Mlakár Viktor: A 13-14. századi kerámia kutatástörténete Északkelet-Magyarországon
A 13-14. századi kerámia kutatástörténete Északkelet-Magyarországon 171 alapvetően még mindig a budai illetve Nyugat-Magyarországon a kőszegi anyagot veszik alapul30. Az eddig felsorolt tanulmányok - kivételt képez persze Simonyi Erika fentiekben már ismertetett természettudományos elemzései - a kerámiaanyag szükséges bemutatásán és keltezésén vagy annak nehézségeinek elemzésén túl nem foglalkoznak a leletanyag mélyrehatóbb vizsgálatával. Elfogadva a Holl Imre által kidolgozott elméleti kereteket, általában feltétel nélkül beillesztik a leletanyagot a királyi központ területéről előkerült kerámiaanyag elemzése során kialakított tipológiai rendszerbe. Más újabb összefoglaló jellegű munka nem lévén, természetesen ez érthető is. Azonban az elmúlt évtizedek ásatásai nyomán előkerült, és mára már tekintélyes nagyságúra duzzadt leletanyag megköveteli, és talán lehetővé is teszi a kerámia-feldolgozás egy új, területileg és talán - ha létezik ilyen - szociológiailag differenciált összefoglalását. A fehér kerámia vizsgálata A következő oldalakon a középkori Magyar Királyság középső és keleti részére a 13-14. században jellemző, legnagyobb számban előkerült és ezáltal jobban ismert fehér kerámiával összefüggésbe hozható ismereteinket kívánjuk összefoglalni, röviden bemutatni. Az ország középső és keleti részében a 13-14. századot általánosan jellemző fehér kerámia első általános, és meglepően pontos leírását Höllrigl József fentebb már idézett munkájában találjuk meg. Az általa összegyűjtött edények között bemutatja a fehér kerámiából készített edényfajták majd mindegyik típusát: fazekat, bögrét, csészét, palackot, kancsót, korsót31. A szerző leírja ezeknek az edényeknek a jellegzetes díszítésmódjait és a díszítés készítéstechnikai jellemzőit is. Leírásaiban egy hegyesre faragott fapálcikával bekarcolt egyszerű hullámvonalat, vagy az edény egész testén követhető, spirálisan futó bekarcolást említ. Másodsorban tanulmányában bemutat három vörös vagy vöröses-barna földfestékkel festett darabot is. Ezek közül kettő (a Nógrád megyei Hatvanból és Pilinről) vízszintes, párhuzamos csíkozással, egy (a Nógrád megyei Nagykajdácsról) pedig ferdén futó, egymást metsző vonalakkal díszített példány32. Ezen kerámiacsoport első jelentős feldolgozását szintén Holl Imre végezte el a budai anyag értékelése során. Mind időben, mind térben meghatározta a fehér kerámia elterjedését, leírta általános jellemzőiket. Az Árpád-kori kerámiaanyagban véleménye szerint a 12-13. század fordulóján lép fel egy fehérre vagy sárgásfehérre égetett edényfajta, mely azonban nem csak színében tér el az eddig használt típusoktól. Az edények többségét kitevő fazekak teste a 13. század végén - 14. század elején már nyúlánkabb, legnagyobb vastagságukat az edénytest felső harmadában érik el. Díszítésükben a 13. század folyamán a széles közzel bekarcolt csigavonal dominál, mely a század elején még az edény egész testét borítja, a század végére általában már csak a felső harmadát33. Hullámvonalas bekarcolásról nem tesz említést. A következő században az edények testén a bekarcolt csigavonal sűrűsödik, illetve a fazekaskorong egyenletesebb, gyorsabb forgása révén már nem bekarcolt vonalak hanem 30 Pl. Bencze 1992; Mészáros 2006. 31 Höllrigl 1930, 152-157; 99-102. képek. 32 Festett díszítésre: Höllrigl 1930, 101. kép 1. és 102. kép valamint 101. kép 3. Holl 1963, 336-339.33
