Marisia - Maros Megyei Múzeum Évkönyve 3-4. (1972)
Istorie
218 ALEXANDRI! PAL-ANTAL - AUREL CHERTES 40 A feudális viszonyok megszilárdulása a Székelyföldön a középkori székely társadalom átrendeződését vonta maga után. A XVIII. század elejére a „főemberek", lófők és közszékelyek rendi átcsoportosuláson estek át. A társadalmi togozódás csúcsán a vármegyei főnemességgel keveredett régi főemberek legtehetősebbjei állnak, akiket újabban az „úri rendnek", mágnásoknak hívnak. Számuk alacsony, 1711-ben Marosszéken csupán 19 főúri családot írtak össze, vagyoni erejük azonban a legszámottevőbb. A nemesség középső rétegét a mágnási rangokat nem viselő, de nemesi kiváltságokkal rendelkező, jobbágy munkaerőt kisajátító, adómentes „birtokos nemesek" alkotják. Az armalisták, nemeslevéllel rendelkező egytelkesek, jogilag kétség kívül a nemességhez tartoznak, annak legnépesebb rétegét képezik, egészében azonban nem sorolhatók a földesurak sorába, mivel vagy nincs jobbágyuk, vagy igen kevesen rendelkeznek egy-egy jobbágy vagy,zsellér felett. Féltve őrzik a nemesi kiváltságukat jelképező „armalis levelet", összeírásokkor a nemesek közt foglalnak helyet, de adófizetésre kötelezettek, és sokszor a közterheket is viselniük kell. Az 1722-ben összeírt 273 armalista 63 faluban élt, a szabad parasztokénál kedvezőbb, de a nemeseknél jóval szerényebb körülmények között. A paraszti rétegek vagyoni helyzetét 1722-ből szemléletesen tükrözi az alábbi táblázat: Egy családra eső birtok Osztályok, rétegek szántó j rét. kaszáló I szőlp Megjegyzés (köböl) j (szekér) (kapás szőlő) Armalisták 9,62 4,18 3,25 Szabad székelyek 6,62 2,90 2,18 Jobbágyok 5,97 2,70 0,80 Zsellérek 2,52 1,22 0,12 A szabad székelyek (lófők és gyalogok) képezték Marosszék lakosságának legszámottevőbb rétegét, az összlakosságnak mintegy 2/5-ét. A lófők (primipilusok), a középkori székely társadalom második kiváltságos rendje, a XVIII. század elejére elvesztik katonai szerepüket, ami maga után vonja kiváltságos helyzetük fokozatos elvesztését is. Számuk a XVII. század folyamán jelentősen megduzzad a gyalogok (pixidáriusok) rovására. A hajdani közszékelyek, a pixidáriusok, száma állandóan csökken. Egyrészük lófőséget nyer, zömük azonban jobbágy sorba jut. 1722-ben a szabadoknak már csupán 25%-át és az összlakosságnak a 11%-át teszik ki. A két összeírás közti időszak alatt a szabadok száma enyhén nő, de a lakosság összességéhez viszonyítva részarányuk 45,44%-ról 42,26%-ra csökken. Vagyoni helyzetük valamivel jobb a jobbágyokénál, de alig biztosítja a szükséges létminimumot.
