Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-07-30 / 13-14. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. Július 30. 13 LÉLEKTŐL LÉLEKIG Még Jön:'. kell, még jönl fog Egy jobb kor, mely ntán Buzgó Imádság epedez Százezrek ajakán .. . Abel megjelent Az emigráció világa sokszor rászolgál arra, hogy ne legyünk megelégedve vele. Ezt az ösadottságot csőri-csavarja a hazátlanságban vergődő lélek, amely de sokszor elfelejt földerülni. Szétszórtan, a termékenyítő hazai rögtől eltépetten dolgozik ez a szanaszét pötyögtetett, részleteiben igen nagy erőket megmozgató műhely, amelyet emigráns irodalomnak tudunk. Egyetlen baja, hogy a világ egyik pontján sem várják alkotásait betűre szomjas százezrek, csak az írott szó áj tatos szektájának egy-egy kis csoportja. Lélektől lélekig üzengetnek azok, akik még hisznek. Ilyen híradás az új könyv, Tamási Áron Ábeljének köztünk való megjelenése. Pedig nagy hírt mond ez a könyv, amelyet most a buenosaires i Kárpát kiadó tesz le asztalunkra. Azt mondja, hogy már nemcsak a nélkülözhetetlenre, hanem a szükségesre is telik. I- lyen szükség az is, hogy Ábel, ez a székely Toldi Miklós meglátogasson bennünket árvaságunkban. Gyönyörű köntösben jött e- Iénk most ez a régi ismerős és az elburjánzó olcsó góbé-humor után ismét a hegyipatak frissességével cseveg a fülünkben. Nem véletlen ez a hasonlat. Á- bel a természet tisztaságának neveltje és ennek a hirdetője, a nélkül, hogy erre vállalkozni szándékában volna. A havasra kerülő gyerkőcöt a legmélyebb törvények, az ösztön egészsége viszi az emberi világnak kristályos égboltozata alá. A természet szüli meg benne az Isten Tíz parancsolatát, amit ha át is hág apróbb dolgokban, a természet példájából fakadó kényszerűségből teszi, mint aki elkapja a fejét, ha az ág a szeme felé csapódik. Ezért esik olyan jól elbarátkozni megint ezzel a vidám legénykével, az ő ősi tisztaságán keresztül egy kicsit elmenekülhetünk az elől a társadalom elől, amely katekizmusi előírások és szigorú törvények árnyékában is meg tudja rontani önmagát. Mit is csinál ez az Ábel? Fölkerül a szívet szorongató havasba, őrzi és árulja a bank fáját s amikor látja, hogy az odalent való világ, amelynek ő a szolgálatába állt, nem gondoskodik kellőképpen róla, akkor maga is gazdálkodni kezd azzal a mérhetetlen gazdagsággal, amit szolgálata közben ő is magáénak érez. Nem tolvaj ő, hiszen vigyáz a raffinált fuvarosokra, elszámol minden krajcárral, de mikor a megtalált golyóbisokkal vihart tud teremteni, kiforgat mert le akarja vinni tudományál oda, ahol a világ törvényei szü letnek, azok közé, akik a távoli hegyek közt szorongó emberi nyájat riasztgatják. Még nem tudja, hogy odalent csalódás árja, ezért van tele kacagó diadallal, a csiksomlyói ferences testvért is ámulatba ejtő jósággal és a nyakára telepedett garázda csendőrőrmestert és a többi emberi duvadat is elviselő kitartással. Meghatódva forgatjuk kezünkben az emigráció irodalmának legújabb ajándékát, a friss, nyomdaszagú, fehér posztóba kötött Tamási-könyvet. Lám, Ä- bel is idemenekült, ő sem kerülte el a sorsát. De mit is keresne ő a Moszkvából államosított irodalomban, hogy is mondhatná ő el odahaza a gyanakvóképp mindig harapásra kész, mosolyogni nem tudó diktatúrában a maga önálló véleményét a világról. Ábelnek ez a pogány kereszténysége, odysseusi jelleme a legélénkebb cáfolat azok előtt, akik azt hiszik, hogy csak a keresztvizet kell távoltartani az új embertől és egyszerre kész lesz a szovjet ideál: a gátlástalan ember-bestia. * Azzal kezdtük, hogy szembeszálltunk az emigráció örökös nyafogásával. A könyv elolvasása után sem tehetünk egyéb ajánlatot, mint azt, hogy az emigráció húzódjon be jobban abba a világba, amelyet néhány szépségben, alkotni akarásban gazdag lélek áldozatosan nyújt feléje., hol Ausztráliából, hol Párizsból, hol Buenos Airesből, ahol még ma is tartják erősen a legelső helyet ebben a kívánatos versenyben, hiszen csak a napokban jelent meg egy másik idéző: Az egri csillagok andalító története Gárdonyi Gézától. A múltba kell belekapaszkodnunk, amíg a jelen itt-ott felpislákoló fényeinél meg nem látjuk tisztán az új utat. De lám, ez a múlt mennyire áttüzesedik a kezünkben! Csak át kell lapozni a Tamási-könyvet: a Tamásiregény rajzokkal van televarázsolva, Róluk talán esziinkbejut szegény Bánffy Dániel ritkás vo nalú illusztrációja. Ezeken az új oldalnyi jeleneteken azonban már másvalami is megszólal: a művész lelkén nemcsak Ábel története csurgóit keresztül, hanem a szenvedés is, a hazátlanság is és a forró vágy ezután a tiszta hegyi-világ után, ahol e távolságból még tisztábbnak látszik ez a kis székely Toldi és még gonoszabbnak az eszével hadakozó kis fiúcska sok leselkedő ellensége. Ezeken a rajzokon már az emigráció kráterszorongása is rajta van. És a reménység, hogy a mi sorainkból is győzedelmes, új Ábel támadjon. Dobosi Szabó László írta ezeket a rajzokat Tamási Áron könyvébe. Neki is adósai lettünk most, hogy az emlék köztünk megjelenhetett. '’néhány öreg fát, amiről aztán*? úgy érzi, hogy az abból való hasznot az ő esze termette, meg-! fizettetheti tehát nyugodtan aj gazdag román urakkal. A szegénység diadala ez az ¡ Ábel-történet. A kráterben szo-< rongó kicsi nép küldöttje ő, akit a havas tanít meg emberségre, helytállásra, Isten és az ő világának szeretetére, hogy végül is épp ezért elhagyja a havast, Babits Mihály : Miatyánk Miatyánk ki vagy a mennyekben, harcokban, bűnökben, szennyekben, rád tekint árva világod: a te neved megszenteltessék, a te legszebb neved: Békesség! Jöjjön el a te országod. Véres a foldunk, háború van, kezed sújtását sejtjük, uram, s mondjuk, de nyögve, szomorúan, — add, hogy mondhassuk könnyebben: Legyen meg a te akaratod! — mint angyalok mondják mennyekben. Előtted uram, a hon java, s hulljon a lomb, csak éljen a ja: de vájjon a legkisebb lombot nem őrzi-e atyai gondod? nem leng-e az utolsó fürtön is, áldva miképpen mennyekben, azonképpen itt a földön is? Megráztál, nem lehet szörnyebben, már most ami fánkon megmaradt őrizd meg őszig a bús gályát: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és gyermekeinket növeld békére: ha bűn, hogy lábunk ma vérbe csúszik meg: értük az! Bocsásd meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk ellenünk vételieknek: a gaz tied, büntetni: mienk csak az hogy védelmezzük a mienket! Es ne vígy a kísérletbe minket, hogy ártatlanságunk tudatát, mint drága pcmcélos inget őrizzük meg bár véresen, hogy át ne hasadjon sohasem, faj, aki ellenünk mozdul: megvívunk, készen, bármi csatát, de szabadíts meg a gonosztul, mert tiéd az ország, kezedbe tette le sorsát, s te vagy a legnagyobb erősség: ki neveden buzdul, bármennyit küzd és vérez, előbb vagy utóbb övé lesz a hatalom és a dicsőség!
