Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-07-30 / 13-14. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. július 30. 11 SASA EEEMÉIt: Egy sportember menekülni akar A Magyarok Ütja eredeti riportsorozat kéziratának jutott birtokába. De több az, mint újságírói beszámoló, mert álnév alatt jelentkező szerzője egyben remek tollú író is, aki a beszámolón kívül teljes hitelességű korrajzot jest a magyarországi bolsevizmus rémuralmáról. Az izgalmas könyvben jelvonulnak a bolsevizmus budapesti poroszlói és az elnyomottak legpregnánsabb képviselői. Misit Sasa Elemér mondja, ,,minden szereplő élő személy, nevüket az ő érdekükben kellett megváltoztainom”. A megírt események kivétel nélkül mind megtörténsz olvasó, főleg a sporthírlapolvasó és a boxspotkedvelő közönség figyelmét bizonyára nem kerülte el az a sportszempontból sajnálatos és figyelemre méltó tény, hogy Teke Dénes, az ismert magyar boxoló s többszörös Európábaj nők neve már régen nem szerepelt a versenyzők sorában. Külföldre már ekkor csak ideológiailag megbízható, jól káderezett sportolókat eresztettek ki, minthogy a versenyzők nagy része Nyugatról nem volt hajlandó visszatérni az országba s úgylátszik, valami baj lehetett a Teke Dénes káderezése körül is, ami azt jelentette, hogy vezető kommunista sportkörökben nem találták őt elég megbízhatónak arra a célra, hogy külföldön a kommunista színeket képviselje. Sorsdöntő elszólás 1948 tavaszán káderezték újból át a magyar sportolókat. Kartotékokat készítettek róluk s ezek legfontosabb mbrikái voltak a származás, a szülők és maga a sportoló foglalkozása, iskolai képzettsége, valamint visszamenőlegesen alkalmazottainak a száma. Itt követte el Teke Dénes a hibát. Amikor a káderezés végett kihallgatták őt, maga a kerületi káderes vezette ezt a kihallgatást és a jelenlevők, jövő-menő párttagok, különböző kérdéseket adtak fel, Teke Dénes intelligensen és keményen állta a sarat. Elhangzott ekkor azon egyszerű kérdés, amely minden kádervizsgánál szerepel: — Van-e alkalmazottja? Teke Dénes el mosolyogta magát és így felelt: — Dehogy van, elvtárs. Még a régi jó időkben sem volt. Ezzel az elszólásával Teke Dénes elvesztette a játszmát. Mégis, tekintettel spe rtszerepléseire, nem akarták őt rögtön elveszíteni, ezért megfigyelés alatt tartották, bolseviki ideológiából új vizsgálatok alá vették majd arra a megállapításra jutottak, hogy újabb szereplése nem engedélyezhető mindaddig a ringben, míg megfelelő elméleti kiképzésen nem esik át marxizmusból, leninizmusból, főleg pedig sztálinizmusból. Teke Dénes végül megunta A' gyorsvonat befut a szovjet zónába ezt a lelki vegzaturát, nyugodt lelkiismerettel állapítván meg önmagáról, hogy elméletileg, de gyakorlatilag is megfelel az európai sportigényeknek és elég alkalmasnak vélte magát arra, hogy a magyar nemzeti színeket bárhol, minden szégyenkezés nélkül, kellő öntudattal képviselje. Minthogy erre a vasfüggönyön belül nem volt mód, az egyetlen megoldást választotta, Hidasnémetinél átlépte a magyar-szlovák határt, Szlovákián át Pozsonyligetújfalun keresztül Ausztriába menekült, majd rövid bécsi tartózkodása alatt beszerezte a továbbutazáshoz okvetlenül ajánlatos osztrák papírokat és most már minden halasztgatás és habozás nélkül, nem vesztegetvén időt semmire, beszállt a salzburgi gyorsvonatba. Nyugodt lehetett. Nem kellett tartania semmi meglepetéstől, mert személyi iratai teljesen rendben voltak. Zsebében volt születési bizonyítványa, személyazonossági igazolványa és az útlevele, melyek szerint öt Josef Burgernek nevezik, foglalkozására nézve kereskedő, születési és illetőségi helye Salzburg, állampolgársága osztrák és most utazik Wienből hazafelé. Nyugodt és jóleső érzés töltötte el, felszabadultnak érezte magát a magyarországi kommunista pokolból, tudta, hogy estére a szabad magyarok főhadiszállásán, Münchenben lesz és ott tovább tervezheti egyéni és sport jövőjét. Testben és lélekben fiatal volt és egészséges, telve energiával és életvággyal. Holtbiztos volt abban az egyben, hogy estére Münchenben vacsorázik sport barátaival, akik nagyon meg fognak örülni neki s hogy ebben Josef Burger salzburgi illetőségű osztrák kereskedőt már nem lehet megakadályozni. Most még gyorsvonathoz nem nagyon méltó lassúsággal robog tek és minden változtatás nélkül írtam le azokat". jó volna, ha ez a könyv az emigráció könyvpiacéin megjelenhetne. Az alábbiakban Sasa Elemér munkájának egyik legizgalmasabb fejezetét közöljük. <9p 'f'vele a szovjetzónában ez a szerelvény és az orosz járőrök, amelyek bármely pillanatban bárhol a vasfüggönyön belül feltűnhetnek, egy magyar embert minden percben leszállíthatnak a vonatról és visszahurcolhatják Magyarországra. S ők nagyon gyakran élnek is ezzel a lehetőséggel, nemcsak azért, mert nem akarnak a valóságnak megfelelő és nem nagyon kedvező híreket meg helyzetjelentéseket kiengedni a vasfüggöny mögötti országok borzalmaiból, hanem azért is, mert minden munkaképes ember erejére jogot formálnak, mint paraszt a lovának munkaerejére. Ö azonban nem magyar, ő Josef Burger osztrák állampolgárságú salzburgi kereskedő és jól felszerelte magát ennek bizonyítására szükséges osztrák okiratokkal. A magyarok istene meg fogja bocsátani neki, hogy most eltitkolja magyarságát, amelyre mindég büszke volt, ezzel nem tagadja meg még magyar voltát, sőt akkor tagadta volna meg, ha otthon marad. Ö jó magyar ember, íme kimentette tehetségét, tudását és a magyar színek iránti rajongó szeretetét, hogy szabad földön a magyarság rendelkezésére bocsássa azokat. Ma-gyar-vagyok én, ma-gyarvagyar én- csattogták ütemesen és élénken a vonatkerekek, ö azonban behunyt szemmel állt ellent a zakatolás áruló hangjainak. Jo-sef-Bur-ger -Jo-sef-Burger! - kiáltotta belül az ő lüktető szíve és összeszorított szemhéjjal ismételgette magában nehogy elfelejtse álnevét, hogy rögtön könnyen a nyelvére jöjjön az, amikor valami orosz járőr megkérdezi tőle. Az orosz járőr megszólal Szemben vele ült egy szabad osztrák területen lakó előzékeny házaspár s ezek ennivalóval, és újsággal kínálták őt. Zamatos osztrák kiejtéssel szóltak hozzá, kellemessé igyekeztek tenni az utazást, ő azonban csak keveset mert válaszolgatni. Nem tartotta besúgóknak, csak nem akarta, hogy személyes kérdésekre kerüljön a sor, mert félt attól, hogy ezek személyes és közvetlen tapasztalatok híján elárulják őt. Egy járőrt ugyanis még félre lehet vezetni, ha személyes kérdésekre és salzburgi vonatkozásokra kerül a sor, mert az nem ismerős Salzburgban, őt meg nagyjából kioktatták életkörülményeire s m á r versenyzett is Mozart városában, sőt élvezte már annak ünnepi játékait is. Ezeknek a jó osztrákoknak azonban nemtudná egy mellékutca vagy egy másodrendű étterem nevét megmondani. Behunyta inkább a szemét és aludni igyekezett. Azonban az Ennsnek, a vasfüggöny utolsó, kézzel fogható, érzékelhető határának előbb-utóbb el kellett jönnie, illetve nekik oda kellett érkeznie. Amitől félt, annak be kellett következnie. Az utolsó vasfüggönynél, Linz előtt bejött a szovjet járőr a fülkébe,. hogy átvizsgálja az utasokat s a boiseviki terror elől menekülőket leszedve a vonatról, visszaszállítsa rabságaikba. A bécsi konzulátuson Átvizsgálták a személyazonossági okmányokat és néhány kérdést tettek fel mindenkihez. Teke Dénes a jól ismert és ellenszenves orosz beszéd hallatára tudta, hogy elérkezett a kritikus helyzethez és nem akarta tovább lehunyva tartani szemét, nehogy felkeltse a gyanújukat. Hozzá is elért a járőr, neki is feltették a sablonos keresztkérdéseket, ő úgy érezte, hogy hibátlanul válaszolt rájuk, mégis fellélekzett, amikor az oroszok megjegyzés nélkül továbbhaladtak. Amikor azonban lassított a vonat, a járőr egyik tagja visszajött hozzá és hibátlan magyarsággal így szólt: — Kövessen! Még megkísérelte ösztönösen az utolsó \ édekezési módot és nem mozdult, hanem csodálkozással nézett rá, mintha nem értené a felszólítást. — Nem baj. — mondotta most a szovjet katonaruhába öltözött egyén és vállat vont. — Beszélhetünk németül is. — Kövessen! A magyar anyanyelvűek minden nyelven megtartják magyar kiejtésüket. A járőr e tagja is elárulta kiejtésével magyar anyanyelvét. — Miért? — kérdezte Teke Dénes németül. Meglepetést színlelt, pedig tudta már, hogy minden elveszett. Pillanatig még bízni akart abban, hogy az utasok nem fogják engedni elhurcolni őt s a járőr is tartani fog az utasoktól, azért indignálódást mutatott, azonban amaz durván rá mordult: — Ne komédiázzon. Ön nem salzburgi, ön nem is osztrák. Ön magyar. Megismerem a kiejtéséről. Az orosz járőrök a megszállott területek nyelvterületének kommunistáiból voltak összeállítva. Magyar, lengyel és román kommunistákból állt a banda, hogy felismerje az akcentusokat. Felesleges akadékoskodás lett volna tovább ellentállni s csak a saját helyzetét rontotta volna vele, amely így is kilátástalan volt, azonban az ember az utolsó pillanatig remél. Teke Dénes tehát beletörődött abba, hogy leszállítsák a vonatról a nélkül, hogy egyetlen utas tiltakozott, beleszólt vagy legszerényebb megjegyzést tett volna s a legköze'■ lebbi szerelvénnyel már vitték is vissza Wienbe. Nem egyedül utazott, a fülke telve volt románokkal, bolgárokkal, lengyelek- I kel és szlovákokkal. A wieni o! n :z parancsnokságon azután | szétoszlatták őket s Teke Dőnest region át is adták a wieni magyar konzulátusnak. Az rögtön jelentette az esetet a budapesti államvédelmi hivatalnak és további utasítást kért. Amíg ez meg nem érkezett, saját belátásuk szerint jártak el. A magyar konzulátuson levitték őt a pincébe, melynek folyosójáról több fülke nyílt. E- zekből a cellákból különböző hangok szűrődtek ki, melyekből azt lehetett következtetni, hogy a pincének nem ő az egyetlen lakója. Hallott ordítást, sírást, nyöszörgést és a fájdalomnak különböző megnyilvánulásait. S tudta belőlük, hogy ő sem remélhet semmi jót. Azonban fiatal volt és tele életvággyal, mely képessé tette minden fájdalom elviselésére. így végzi munkáját egy ÁVH-s tiszt! Bevezették az egyik cellába és ott hozzákezdtek rögtön a kínzásokhoz. Két kezét hátul összekötötték, azután felhúzták egy gerendára s ott lógott két órán át a karjain a nélkül, hogy a lábai éreznék a földet. Amikor a két óra elmúlt, rákötötték egy oszlopra s így állt négy óra hoszszat, majd a két órán át négyszer függött így két órán át a levegőben s négyszer volt négy óra hosszat háttal egy oszlophoz kötve. Az államvédelmi hivatal egyik budapesti rendőrtisztje, Kovács Pál főhadnagy végezte a kikötés munkáját. Személyesen, nagy szakértelemmel és szemmel látható élvezettel végezte munkáját. Ez okot adott Teke Dénesnek arra, hogy a kommunistákkal szemben táplált általános ellenszenvét most ennek tipikus személyére koncentrálja. Jól megnézte magának ezt az embert, valahányszor az ÁVO-főhadnagy megnézte a köteléket, vagy belerúgott. Összeszorított fogakkal szenvedett és magában erős akarattal remélte, hogy lesz még alkalma inkvizitorával ezekről más körülmények között beszélgetni. Az ember azt reméli, hogy egy állapot, amely az ő vágyait kielégíti, örökké fenn fog maradni. — Morfondírozott Teke Dénes a kötélen. Különösen az erőszak őrültjei bíznak abban, hogy végtelen időkig fenn bírják tartani a terrort. Az a nagy baj, nekik is meg nekem is, hogy ezek nem tanultak világtörténelmet és így nem tudják azt,hogy minden erőszakot véres megtorlás követ. Tanulatlan, iskolázatlan fickók, nem tanultak fizikát sem, nem ismerik tehát azt a természeti törvényt, hogy minden akció reakciót szül. A karjánál fogva kötélen ló(Folyt, a Icijv. old.)
