Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-09-15 / 16-17. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. szeptember 15. 11 RABSZOLGA-SORS, ATOMIZÁLT TÁRSADALMAK, MONOLITHIKUS KARÁM-BIRODALMAK VESZELYE Baila Borisz előadása Thibon társadalom-elméletéről A Christian Democratic limón of Central Europe évi vitasorozatának jelentős programpontja volt a kiváló katolikus író, Dalia Dorisz előadása, melyet Thibon’s diagnosis of contemporary problems címen tartott New Yorkban. Baila Borisz Mounier és Thibon társadalomszemléletét hasonlítva össze, - hangsúlyozta, hogy Thibon szerint az állandó forradalmi változások, a társadalmi struktúrák folytonos cseréje a régi nehézségek s régi problémák helyébe új és új problémákat szülnek. Mar ad a n d ó b b reformot, az igazságot megközelítő társadalmi rendet egyedül a társadalmat alkotó egyének fejlődése, változása, jobbulása, vagyis a keresztény terminológia szerint: konverzió, ja hozhat. ¡Kereszténnyé kell tenni a szavazót; amikor a belátás, az önfegyelem és igazságosság 3- lapjain áll, megfelelő intézményeket is tud építeni. Tudja majd, hogy kire és miért szavaz. így több ereje lesz demagóg, földi paradicsomot ígérgető, mindenre ráduplázó politikusok visszautasítására, akármilyen mezben és tógában is jelentkezzenek azok! Fel tudja ismerni a gyanús apostolokat, akiknek csak egy céljuk van: minden elképzelhető fogással, Ígérettel többségi szavazatot, azaz hatalmat szerezni. A keresztény politikusnak tudnia kell, hogy a „jobb” és „bal” között, vagyis az úgynevezett jobboldali és baloldali világnézetek között, csak egy felsőbb rendű keresztény integrációban lehetne megoldás. Thibon szerint túl kell haladni jelenkorunk gyűlölet-kategóriáin, a problémákat egész más síkra kell helyezni akkor az alacsony, gyűlölködésből táplálkozó elemek önmaguktól elsorvadnak. E magasabb síkon már belátjuk, hogy a keresztény vallás, a természetfölötti rend változhatatlan törvényeiben való hit nem lehet soha alibije a társadalmi igazságtalanságoknak.. Nincs szomorúbb bűn, — írja Thibon, mint amikor a léha önzés a „keresztény respekta?bilitás” álarcát ölti fel és az e vangéliumi törvényeket, í g v tagadja meg a munkástól társadalmi emelkedését és a szaszabadságát, valamint részesedési jogát a javakból. A másik oldalon ugyanakkor le kell számolnunk avval a gyűlölködő magatartással, amely az „igazság palástja” alatt irigységet, jól titkolt ambíciókat és egyéni hiúságot takar. Ez a tipus olyképen rombolja értékeinket, hogy állandóan „lefelé akar nivellálni”, n.-'rt utál mindent, ami magasabb színvonalat képvisel őfelette; minden frustációért balsikerért a „társadalom” vagy az „állam” a felelős, ő soha. Mindig kevesebb és kevesebb szolgálatért mind több és több beneficiumot követel a „társadalomtól.” Ha rombol, úgy azt mindig a „többségre” és a közjóra hivatkozva teszi... Az önfegyelem és az engedelmesség keresztény erényeit ö már nem is ismeri és nem tudja, hogy ezáltal hathatósan előkészítí ő is a civilizáció anarchiáját s az utána következő nagy visszaütést: a rabszolgaságot. Gustave Thibon azt állítja, hogy a modern, materialista ember kiesett a létnek abból a nyugodt, egységes hierarchiájából, ahol léttani és társadalmi értelemben mindenki számára megvan a kijelölt hely <$.es mélyebb értelmű rendeltetés. Ebbon a létrendben minden és mindenki Isten törvényeinek engedelmességében él és működik. „Nem elegendő, hogy az embernek helye legyen a világban — így szól Thibon sokat idézett és híres axiómája - fontosabb az, hogy minden ember a megfelelő helyére kerüljön. Ennek az igazságnak elfelejtése előbb eltorzítja az egyén viszonyát a mindenséggel, utána embertársaival. azután atomizálja a társadalmakat, majd előkészíti és segíti a nagy monolíthikus karám-birodalmakat, melyekben mindenkinek az „egyenlő robotos-rab” szerepe juthat csupán. Thibon — folytatta előadását Baila Borisz — mély aggodalommal foglalkozik azzal, ahogyan az iparosított társadalom folyamatosan elrabolja az ember egyéniségét és rabszolgává degradálja. Thibon a maga tételeit nagyrészben a mezőn nehéz munkájával elfoglalt gazdálkodó ember szolid, termésre tes életéből vonta le. Nem javasolja azt, hogy térjünk vissza a falusi éleihez, biz az indítvány az iparosítás korában visszás regényesség lenne. De vissza kell térnie az embernek azokhoz az alaptörvényekhez, amelyek alapján lehetséges volt és még ma is lehetséges a föld népének egészséges élete. „Szükséges — írja Thibon — hogy egy , Szép kiállítású meghívó érkezett hozzánk Rómából. Hatalmas szervező munkára tobo-; rozza az emigrációt. 1856.- ban, tehát hároip esztendő múlva lesz ötszáz éve annak, hogy III. Oallixtus pápa, Hunyadi János nándorfehérvári győzelme után elrendelte a d é 1 i hörangszót. A nagy magyar hadvezér élete legnagyobb győzelmét aratta a délkeletről Európára törő pogány hordák fölött és a keresztény világ akkori feje azt akarta: minden városban és faluban ahol templom .van, harangszó hívja imára a híveket a keresztény fegyverek győzelmének emlékére, A római meghívó az egész világ magyarságát figyelmeztetni akarja most erre a nagyszerű, felbecsülhetetlen jelentőségű évfordulóra. A keresztény Nyugat tudatában elhalványult a déli harangszó jelentősége. Vissza kell állítani a déli harangszó eredeti értelmét! — mondja ki a Rómában és Münchenben most megalakuló Előkészítő Bizottság. Ez a félezeréves jubileum minden eddiginél nagyobb alkalom arra, hogy az eltiport, rabszolgasorsra vetett magyarság figyelmeztesse a világot, mit tett Nyugat védelmében, miként vérzett már ezelőtt ötszáz esztendővel is a keleti hordák fegyvereitől. Az előkészítő Bizottság az évforduló jelentőségéhez méltó keretben és ahhoz illő méretekben akarja megülni ezt a világraszóló jubileumot. Egyebek közt egy harangtorony építését tervezi az Őrök Varosban. Azt akarja, hogy ebben az 1956-ra megépülő toronyban Magyarország címerével és országunk Pátrónájának képével díszített harang konduljon meg a nándorfehérvári ütközet ötszázadik évfordulóján. Utána harminc percen át a világ összes harangjai visszhangozzák ezt az emlékjelet. Soha nem volt olyan szüksége a magyarságnak, mint ma, hogy belekongassa minden keresztény fülébe: a halálos veszély nem múlt el! Félezer -esztendő után magasabbra tornyosult Nyugat horizontján is a rémes keleti fenyegetés. Az otthoni elnyomott, rabszolgaságban élő magyarság sajnos csak lélekben vehet részt a nagy ünnep előkészítésében. Az emigrációban élőkre hárul a feladat, hogy ezt félföldgolyónak szóló nagy figyelmeztetőt előkészítse és megrendezze, a világ minden kulturnyelvén hirdetve a nagy évforduló igen aktuális jelentőségét. A Rómában és Münchenben megalakuló Bizottság tehát valóban gigantikus feladatot vállal. Még egy gazdag, boldog, szabad Magyarországtól is hatalmas erőfeszítést kívánna egy ilyen, az egész kereszténységnek szilnt jubileum. Most egy szegény, kifosztott, földönfutó emigráns társadalomra nehezedik ez a roppant feladat. A római Előkészítő Bizottság nagy segítséget kap azoktól az egyházi köröktől, akik a Hunyadi Jánossal együtt harcoló höslelkü Kar pisztrán János kultuszát régi idők óta ébren tartják. A tervek szerint Hunyadi Jánosnak és Kapisztránnak közös emlékkiállítást rendeznek majd Rómában. Hangversenyek, zarándoklatok, előadások, pályázatok, díszgyülések egész sorozata mellett nagyszabású küldöttség megy Rómába a szentatyához, egy díszes pergamenttel, amely egykorú ortográfiával méltatja latinul a keresztény fegyverek dicsőségének ünnepét. A vasfüggöny mögötti népek új felszabadító háborúra várnak. Az elnyomott magyarság is egy új nándorfehérvári győzelemben reménykedik. A déli harangszó félezeréves évfordulóján világszerte megkonduló harangok éizengenek majd messze, a vasfüggönyön túlra, a börtönbe zártak közé. S ez a harangszó bombarobbanásnál hatásosabban rázza majd meg a vasfüggönyt is, ha ugyan az le nem omlik addig. Akkor volna számunkra igazi ünnep!... Ha a szabad Magyarország küldhetné már ünnepi követeit arra a világraszóló jubileumra, melynek előkészítésére minden áldozatot meghoz most a nemzeti emigráció. olyan társadalmi rendet alkossunk, amelyben mindenki úgy érzi, megtalálta foglalkozásúban és körülményeiben életének célját és örömét, úgy, ahogyan a föld népe kiegészül nmnkjijálKin s a természetben. Az embernek ezt a kiegészülését Thibon kisebb s meghittebb csoportokban képzeli el. Igen erős családi életet tart fontosnak. Majd a helyi községi életet tartja ebből a szempontból hasznosnak és továbbmenően ajánlja» azokat a baráti kapcsolatokat is, amelyeket emberek között a közös hivatás hoz létre. Az Unió clubtermét zsúfolásig megtöltő nemzetközi közönség hosszú tapssal ünnepelte az előadót, aki az emberi személyiség ellen elkövetett jelenkori bűntények felsorolásánál emelt hangon tette szóvá a kisebbségek kitelepítésének gyakorlatát, az egyén és népek elleni erőszakosságokat. Az előadást vita követte. A magyarok részéről Eckhardt Tibor és Somsich László szólaltak fel. Levelezési címünk: Magyarok Útja Casilla Correo 16 OLIVOS F. G. B. M. Buenos Aires DÉL KERESZTJE Ausztrália első nyomtatott magyar hírlapja. / Megjelenik 1. és 15-én. / Előfizetés 1 évre 30 sh. / Felelős szerkesztő és kiadő: Forró Ferenc S. J. / Szerkeszti: Nagy Kázmőr. Levelezési cim: Box 7021 G.P.O. Sidney. — Sorok az új magyar rádióadás kezdetén Az argentinai magyarság életének legújabb nagy eseménye, hogy az Excelsior Rádió hullámhosszán a nemzeti emigráció műsort sugározhat. Az adás vezetője a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének argentinai főcsoportja. Az első magyar adás szeptember 2o-án, délelőtt féltízkor lesz, a következő szeptember 27-én. A magyar rádióadás természetesen spanyol nyelvű, mint azt az argentin törvények előírják. Amennyire hátrányos, annyire előnyös is számunkra: emigrációnk egyik fontos szerve kényszerül most arra, hogy problémáit ne magyarul 'közölje. Az adások magyar jellegét viszont annál jobban kidomboríthatja a mindenki által világosan érthető zenei műsor. A magyar zenét az égész, világon ismerik. Liszt Ferenc éppúgy megbecsült zeneszerző Argentinában, mint Kodály és Bartók, vagy a romantikus és könnyű zene mesterei.Nagyon fontos volna, hogy a most kezdődő műsor zenei része ne 11- taljon be bennünket, magyarokat ismét a cigányzene és a híg bécsi muzsika világába. E téren, — amennyire azt lehetőségeink megengedik — ne legyünk nemzetköziek! Világhírű muzsikánk az egyetlen szellemi kábel, melyen át a magyar kultúrát minden nehézség nélkül közvetíthetjük a nyugati ember felé. Szegénységünkben úgy sem tudnánk versenyképesek lenni a nyugati muzsika közvetítésében. A zenénket kedvelő argentin hallgatók részére akkor jelentenek adásaink különleges élményt, ha eredeti magyar zenét magyaroktól hallhatnak. Adjunk tehát magyar zenét, amit a nagy nyugati népek fiai már évek óta csodálattal hallgatnak. Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy a műdal-költészet teljesen eltiltott legyen. Olyan zenei műsor azonban amilyet egy másik rádió hullámhosszán sugároznak vasárnaponként, teljesen célt tévesztene. Hasonló „magyar” zenét nem kérünk, abból annyi is elegendő... A mi rádióknak olyan vonzó és tiszta muzsikát kell adnia, amely annyira meghódítja az argentin hallgatót, hogy végette a magyar vonatkozású történelmi és egyéb előadásokat is érdeklődéssel meghallgassa. Nagy reménységgel és várakozásssal tekintünk az új rádióadás elé, amelynek ki kell fejeznie az argentin néppel való kapcsolatunk sok szép eredményét is, — meghálálva azt, hogy nemzeti hivatásunkat az éter hullámain át is teljesíteni tudjuk. (r) Az ötszázéves déli harangszó
