Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-05-01 / 5. szám
16. oldal Magyar Végvár Jó darabig csend volt, csak a kerekek zakatolása hallatszott.i Később az idősebbik törte meg a csendet. Nem is annyira a fiatalabbhoz beszélt, mint inkább gondolatainak'adott szavakat. Az ember, éppen azért, mert ember, vágyódik harmónia után, örömöt talál a hangok esztétikus csoportosításában. Ha az ember ráadásul még fiatal is, testével, tagjaival szintén követni kívánja a léleknek, szellemiségnek zenei harmónia által kiváltott, hálás reakcióit. A táncnak ez az oka és lényege. A zene élvezése és az erkölcsös tánc mamaga az emberi lények magasrendü és értékes ‘szórakozása.’ Miután szellemi tartalmunk, gondolataink kinyilvánítása csak fizikai utón történhet, évezredeken keresztül kereste az ember a megfelelő eszközöket. A zenével találta meg a legszebbet és legjobbat, mert a hangrezgések sorával kifejezett harmónia, éppen absztraktsága révén, legközelebb esik ahhoz, ami bennünk megfoghatatlan, - a lélekhez. A zene sohasem nő az anyaghoz, - még akkor sem, ha a zeneszerzők szellemiségét anyagias körülmények hozzák mozgásba. 0 nem a vihart Írja le, hanem annak szellemére gyakorolt hatásait. Müvének élvezői nem a vihart hallják, hanem egy hivatott embertársuk jól feldolgozott szellemi hatásait érzik át, értik meg. Zeneszerzők alatt nem azokat értem, akik a zongora billentyűit csapkodva uj melódiákat keresnek. Ezek a véletlen lovagjai. A zeneszerző itt nem egyéb a hallgatóságnál, aki a véletlen folytán előállt melódiát regisztrálja, lerögzíti. A véletlen, mint zeneszerző, jellemzője a mai könnyű és tánczenének. A ‘zeneszerző’ addig kísérletezik a zongora mellett, mig egy üzletileg még érintetlen motívumot ki nem csihol. Pár esztendővel ezelőtt Europa és Amerika kabaré színpadjain különleges úgynevezett ‘hangszerek’ láttak napvilágot. Ezen hangszerek nem zenei élvezetet voltaic hivatva elővarázsolni, hanem valamilyen homályos oknál fogva a zenét kívánták parodizálni. Mekegő, orditó, rekedt bőgő állathangokkal vidámságot okozva. E paródiára készült szerszámok ma már a zenekarok elismert és elfogadott hangszerei. Azelőtt, ha a zeneszerző értékeset alkotott, az elismerés egyúttal anyagi előnyöket is jelentett számára. Világosabban beszélve, pénz állt a házhoz. Ez természetes is, hiszen a muzsikusoknak is élniük kell. Ma pénz teremti a zenét, helyesebben, terrorisztikus mó.don a közönségre kényszerit sületlen hangzavarokat, tendenciózus zörejeket. Tehát nem a muzsika hivja ma elő a sikert, hanem más irányu anyagi sikerek a ‘muzsikát’. Az átlagos polgár akár Európában, akár máshol, érthetetlenül áll e zenének nevezett kakofóniával szemben. De csak rövid ideig. A slágert reggeltől estig és estétől reggelig a fülébe gyúrják, - mig, mint egy automata maga is fütyülni vagy dalolni nem kezdi. Ha az ember bekapcsolja a rádióját, ezt hallja. Ha kimegy az utcára, ott is hallja. Hallja mindenütt. A terror szuronyával szemben, más hijján, lelki ellenállást szegezhetünk, - megmenthetjük magunkat a lezülléstól. Ezen terror ellen védekezni nem lehet. Bárhölgyek és parkettáncosok korát éljük ma, akikből nemzeti hősöket kreálnak. Ezek, ha mutogatják magukat, félszegen meregetik szemeiket az ég felé, tárják szét karjaikat. Ha siró, bőgő, moduláló, jódlizó dalaikat sivitják, arcukra a bujaság és kéj mosolya torzul. A szerelem, mint az emberi élet egyik legszebb csodája, sok zeneszerzőt megihletett. Sok gyönyörű dallam, zenemű köszönhette ennek születését. Ezen zeneszerzők azonban a nő és a férfi megkapó kapcsolatáról Írtak és nem a serté-1955 május sek paráznaságáról. Ezen zeneszerzők a nő iránti ideális szeretetüket foglalták a hangok harmóniájába és nem a nyilvánosházak légkörét. A mai tánc teljes mértékben követi a mai zenét. Esetlen suhancok idétlen tobzódása, szertelensége, hülyülése,- párosítva nemi gátlástalansággal. Ezt hívják ma táncnak. A ritmus, a harmónia teljesen lényegtelen. A lábakkal való esztelen dobogás, zaj, lárma, csókolódzás, simulástól ruzsos férfimellek, a nők tapasztaltságtól perfid tekintete, — ez a lényeg ma. Strausz, Lehár, Kálmán muzsikája még akkor is felkapott muzsika lesz, mikor a mai tánczenéről a zenetörténelem megállapítja majd, hogy az nem volt egyé'b, mint zenei pestis, mely a világ muzsikáját évtizedekkel, esetleg századokkal dobta vissza. A villamoson az idősebb férfi elhallgatott. A fiatalabb sem érezte szükségét a beszédnek. Az apa papírlapot húzott elő a zsebéből. Az Orfeumban kaptam fiam, az ott énekelt dalok szövegét tartalmazza. Olvasd el figyelmesen. Keresd az értelmet és keresd annak a csóknak az izét, melyet annak a leánynak adtál, akit majdan feleségül akarsz. Ha megtalálod ezeket, akkor kijelentem, hogy tevedtem, nem értem meg a fiatalokat... A fiú sokáig tanulmányozta a nyomtatványt, azután szó nélkül összetépte azt. ******* Később egy költő szállott fel a villamosra. A New York kávéházból billentette ki a záróra. Ezen ‘irodalmi tó zsde’ rumos feketéiből annyit fogyasztott, hogy a múzsát is duplán látta már. Pedig abból a múzsából, mely alkotásra hevitette, egy is sok volt. Hosszú haja a szemébe lógott és a kalauztól megkérdezte, hogy vannak a gyerekei. A kalauz mérgesen rámordult: Mi köze hozzá! Az ember leereszkedik magukhoz, barátkozni akar és ilyen válaszokat kap, — emelte fel hangját a költő. A kalauz azért van barátom, hogy jegyet váltsanak tőle és nem leereszkedés okáért. Maga már néhányszor leereszkedett hozzám, — jegyváltás helyett. A költő erre jegyet váltott és magába roskadt. Mikor kissé megnyugodott, félhangon szavalni kezdte legújabb versét. Szőrös csontkaromon egy tetű legel, Kiaszott bőrömbe fullánkot szegei. Röhögöm a tetvet, - ezt a gaz csodát, Mert fertőzött vérbe meríti fogát. E verset ma este a New York kávéházban eladta. A Nyugat ügynökei vásárolták meg, miután a Színházi Elet ügynökeit leitatták. Erre azért volt szükség, mert a színházi lapnál rohamosan közeledett a lapzárta. Kezdték felverni a ‘szépirodalmat’, amit konkurrens vállalatok nem tűrhettek. A Színházi Elet aznap estig csak két írással rendelkezett. 1. Somogyi Nusi a hálószobában. Villám-interjú több képpel. A művésznő lenge magyarban ült ágya szélén, - lábszárait a rendőrileg engedélyezett határig mutogatta. 2. A Két fogoly szerzőjének szenzációs alapítványa. A hires iró füle mellett egy éretlen kamasz kapszlis puskát sütött el. Az iró a durranástól annyira megijedt, hogy egész vagyonát az elaggott körúti szubrettek menhelyére hagyta.
