Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-01-01 / 1. szám
10. oldal 1955 január Magyar Végvár V értesy Gyufa UJMOHÁCS Itt van at uj Mohács! Csakhogy az a régi Mi a mostanihoz? Vizcsőpp meg a tenger! Most elveszett minden! Akkor mi veszett el A mohácsi síkon? Egy pár ezer ember. De maradt még magyar! Bízó, lelkes, bátor, Csapást állani tudó! S török fegyvereknek Ellenszegültek magyar kópiák, dárdák S az országért bízó hittel verekedtek. Most meg mivé lettünk! Ingó-lengő nádszál. Odahajlunk hova hajlitgatnak mások. S nem ellenünk ellen, egymás ellen küzdünk: Feltépi sebeink régi turán-átok. Akkor csak földet vett el a tőrök tőlünk. Ma: elveszik földünk, nyelvünk, becsületünk - Akkvr testünkön gázolt a hóditó, fi*- rna rabigába tördelik a lelkünk! És akkor volt erőnk küzdeni és győzni Budavár faláról lekerült a félhold - Fölkeltünk a földről; lettünk, akik voltunk - Nem halt meg a magyar; feltámadt a félholt! De most fekszünk...fekszünk, ahová fektettek. S amig szégyenszemre a földön hempergünk - S a világ csúfjára, nagynevetségére A főidőn egymással, tülekszünk, verekszünk. Mint piaci kofák a rágalmak sarát Nagy gyönyörűséggel egymáshoz vagdaljuk. S hogy gyalázkodhassunk, hogy egymást üthessül A szegény országot ebadóba hagyjuk! Én Uram, Istenem, adj végre valakit, Akinek tüzlelke ébresszen itt lángot, A hazaszeretet tisztán érző lángját, Hogy megmenthessük ezt a szegény országot! S ti dalnokok, költők; hires magyar bár dók, Most kell a lant húrját vadszilajul verni! Fölrázni az alvót; gyöngét erósitni - S a hitványt, a gyávát kipellengérezni! Csak akkor halunk meg, ha halni akarunk. Hogyha magunk fogunk fegyvert magunk ellen. De ha úgy akarjuk, diadalmaskodunk Minden ellenségen, minden veszedelmen. Győzzük le magunkat s bárkit legyőzhetünk! Tartson végre össze magyarral a magyar. S a régi romokon építhet uj házat Ragyogót, fényeset aminőt csak akar. De ha jól érezzük magunk a mocsárban - Régi magyar átok, ha ur marad rajtunk - Imádság helyett, ha most is káromkodik Éhségtől elfakult régi dacos ajkunk; Ha még tovább fekszünk, poros, piszkos földön: Sose állunk talpra! Es elveszett minden. Ki magán nem segít, nem segíthet azon Még ő maga se: a mennybéli nagy Isten...!, Irta: B.F. Elharároztam, hogy egyszer valóban rosszmájú leszek. Egy színész rovására kívánom hegyezni nyelvemet, - én, - a közönség... A közönségnek jogában áll a rosszmájúság, a színpad hőseivel szemben. Én élek ezzel a jogommal. Ha soraimból a szinpad hóse mag { ra ismerne, úgy már eleve megnyut hogy nem róla van szó. Kiss Ferenc, - ez a robusztus magyar szinészrzseni egy alkalommal eként jellemezte jelen rosszmájúságom alanyát: Ennek az embernek nem akkor kellene a színpadra lépni, mikor a rivaldafények, reflektorok kigyulnak... Mikor hét Feri? — kérdeztem. Mikor takarítanak. A Nemzeti egyik női híressége a következő maliciózus megjegyzést tette róla^ ‘Túlzottan férfias ahhoz, hogy ez valóban igaz is legyen.’ És én, a színházlátogató közönség? , Könnyű esti programra vadásztunk a budapesti reklámfényes utcán. Malvin a feleségem és én, - Edömér. Malvin moziba akart menni, - magam is. Azonban csak akkor, ha a környékünk filmszínházában megfelelő műsort találunk. A filmszínház reklámképein jelen rosszmájúságom alanya mosolygott. Bájosan, mint Perry Como, fölényesen, mint Eddie Fisher. Széles és nagy álkapcsa álmodozó férfiassággal ugrott elő. ‘Malvin, - ma korán lefekszünk’, szólaltam meg. Malvin szemrehányó, majdnem dühös tekintetet vetett az előre ugró álkapocsra. Sziszegés röppent ki fogai közül. ^Ennyit értettem csak meg: ‘...a fene...’ Én, Edömér, a nevem után ítélve, finomkodó ember Lévén, megróttam szelíden: ‘De Malvin, - milyen szavakat használsz?! Szégyenlem magam! Malvin hízelegve karolt belém. Nem neked szólt, kedves, - hanem a Nagy Alkapocsnak. Ha akarod, Malvin, - bemehetiink. Hová, Edömér? Hová?! - hát a moziba. Nem Edömér, - szó sem lehet róla, - ma korán lefekszünk. Kiss Ferenc, - a Nemzeti egyik női hiressége, - Malvin Edömér. A színész és a közönség Ízlésbeli eltérései nem mutatkoztak. Mit mondtál, Malvin? Mond, Edömér, - kinek forgatták akkor a filméit? kik fogyasztották ezt a nagyszerű férfiasságot? A Ménesi utón, a gellérthegyi szerpentineken álmodozó delnők tologatták a gyermekkocsikat. A gyermekkocsikból apró kezecskék kapkodtak a gellérthegyi aranyló nap után.
