Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1955-05-01 / 5. szám

6. oldal Magyar Végvár 1955 május nyugodtan állhatnánk szembe ellenfeleinkkel. LASSAN HAJNALODIK... A ko.zeledő hajnal pirkadását véljük látni, amikor a Congress­ional Record egyik számát olvassuk, mely a 84-ik Kongresszus első üléséről készült. Ez közli az 1955 január 27-én lefolyt kongresszusi események között Albert H. BOSCH new yorki kép­viselő beszédét. lExtension of Remarks./ ‘Legutóbb sokat hallottunk a felszabadítás politikájáról,mint az agresszivkommunizmussal való megalkuvásnak - appeasement- és a preventív háborúnak az altemivájáról. Én azon kollégáim­hoz csatlakozom, kik a rabszolgasorsban lévő és hazájukból kiűzött népek felszabadi tás át javasolják’ — mondotta az emlitett képviselő. Beszéde folyamán ismertett Dr. Kurt Glaser, az ‘Overseas Research, Me.’végrehajtó titkárának egy a ‘Liberation and Self­­-Determination’ cim alatt az Ukranian Quarterly-ben 1954 őszén megjelent tanulmányát. Ennek szerkesztője ugyancsak kiemeli azt a tényt, hogy a rádiókon a leigázott népek felé sugárzott 7- gazság Hadjáratának’ kevés vonzóereje van, miután nem nyújt a leigázottoknak reményt s azok pozitivebb amerikai propagan­dára vágyódnak. Sürgeti az antikommunista erők létező egyenet­lenkedéseinek megszüntetését, mi a pozitiv politikát s igy a ha­tásosabb propagandát tenné lehetővé. Ha a rabszolga sorban sinylődő nemzetek egymásközti ellentéteik nem is szüntethetők meg a felszabaditás előtt, azok most már kell, hogy megfelelő megfontolás tárgyát képezzék. Fő elv az önrendelkezés elve és a Dunarvölgye nemzeteinek bizonyos föderációja - mondja a ta­nulmány. Az Osztrák magyar Monarchiának az önrendelkezési elvén történt feldarabolása oly utódállamokat hozott létre, me­lyek tulkicsinyek voltak ahhoz, hogy közgazdasági egységként létezhessenek. Massaryk és Benes tudták, hogy egy független Csehország abszurditás lenne és igy a szlovákokat betanácsol­ták, a szudétanémeteket bekényszerltették egy Csehszlovákiába. — A magyarokról és ruténekről azonban megfelejtkezett a tanul­mány. — Ezt a mesterséges alkotást próbálták úgy adminisztrál­ni, mintha az cseh nemzeti állam lenne, azzal az eredménnyel, hogy az darabokra hullott az első külső nyomás alatt. Ezért egy intézmény alakult és máris működik Salzburgban osztrák, magyar, cseh, szlovák és szudétanémet támogatással, mely a Dunai Fö­deráció problémáit tárgyalja...’ Tekintettel arra, hogy a magyar területi érdekek védelmére alakult emigrációs egyesülések közül többen most hallanak elő­ször ily intézet működéséről, - kívánatosnak látszik, hogy a ha­zafias antikommunista magyar emigráció - a Magyar Területvédő Liga létezésének hijján - ezen konstruktiv erőtényezőinek ve­zetői érdeklődnének a ‘Dunakonfőderációt’ tanulmányozó salz­burgi intézmény iránt, nehogy ismét azok ‘képviseljék’ ott a ma­gyar' érdekeket, azok beszéljenek a magyarság nevében, kiket a Nemzet kivet magából, kik nem birják sem az otthoniak, sem a hazafias emigráció bizalmát, kik a magyar ügynek nem ‘care­taker’-jei, hanem ‘undertaker’Sex, kik kenyéradó gazdáiktól ka­pott fizetésnek minősített vérdij fejében a legkisebb lelkiisme­­retfurdalás nélkül lemondanak Magyarországnak még olyan terü­leteiről is, melyekre még ellenségeink sem mertek gondolni ál­maikban sem, - feltéve, hogy a fennmaradó néhány vármegyényi területen ők alakíthassák meg a tito-mintáju rózsaszínű pa­rasztköztársaságukat. ****»*»«**«****■»* Isten malmai lassan őrölnek, de őrölnek. Fogynak a muszka­­vezetők és a renegátok. Ki igy, ki úgy tűnik el lassanként gyá­szos, végzetes szereplése szinteréről, hogy a földi igazság­­ságszolgáltatás helyett a Mindenható Ítélő széke elé álljon. Károlyi Mihály is csatlakozott már elvtársai ama csapatához, mely a túlvilágon részesül Isten igazságos büntetésében, mely itt a földön elkerülte, hol csak romlást, pusztulást és nyomorú­ságot, szégyent és bajt okozott káros tevékenységével. Ha a régi közmondáshoz ragaszkodnánk, hogy a ‘halottak­ról csak jót vagy semmit,’ akkor Károlyi Mihály haláláról sem kellene megemlékezni. De ha a New York Times-ben Göndöréhez hasonló nekrológját olvassuk, akkor rémülettől megdermedten állunk az ‘ideológia szinvakság’ ezen páratlan megnyilvánulása előtt Hát nem ta­nulja meg már a Nyugat, hogy: ki kicsoda? Az a tény, hogy egy emberi mivoltából kivetkőzött egyén, aki társadalmának, nemzetének, fajtájának és hitének árulója, renegátja volt, aki túllicitálta ősének. Károlyi Sándornak a szat­mári békével 1711-ben elkövetett árulását, aki keleti cinkosai­val ásta a Nemzet sírját, mikor annak szine-virága a Hazáért on­totta vérét, aki a népét hamis illúziókkal, de hazafias jelszavak­kal egy szocialista forradalomba és onnan a kommunista szov­jetügynök, Kun Béla, karjaiba taszította, akinek fegyverszüne­tért könyörgő társaságát a francia balkáni expediciós hadsereg parancsnoka, Franchet d’Esp’jray tábornok meglátva szörnyül-­­ködve odakiáltott: ‘Etes vous tombes si bas?’ - ‘Hát ilyen mély­re sülyedtek?’ - egy ember, aki hazája megcsonkítását elősegí­tette és árulását nemzete szovjet-rabszolgasága idején is foly­tatta, mig most 80 éves korában megszűnt a nyugati kulturkö— zösség árulója lenni —, hogy egy ilyen egyén egy nagy szemé­lyiségnek kijáró nekrológot kapjon, - mélyen elszomorító jelen­ség. Ez az ember, aki már 1917 Szilveszter-éjszakáján éltette abolsevikieket, aki leányát Satanella néven nevezte, nem ember, hanem a Sátán földi ügynöke volt* . Gyászt csak ember ölthet: volt belügyminisztere, a belügy­minisztériumi Írógépek hajdani orvoslója, Nagy Vince, aki a Nemzeti Bizottmány alelnöke, hisz kabinetjének tagja volt és segített neki ‘vértelen forradalmával' a Nemzet sírját megásni. Egy vörös csillag lehullott. Eltűnt a gyászos múltban. De a Nemzet egén ott ragyog a remény aranycsillaga, mely a hajnal pirkadását jelenti. A Nemzet tovább halad a sors által részére kijelölt tövises utón. Eddig a magyar Nemzet megállta helyét a vizsgáján és meg fogja állani akkor is, mikor ismét helyt kell állania ott a kárpátok várának fokán, hol ezer éve ontotta vérét - a Nyuga­­tért! BOLSEVISTA EGYHÁZÜLDÖZÉS A KÁRPÁTMEDENCÉBEN. Dr. Baráth Tibor egyetemi tanár nemzetpolitikai folyóirata, az ötéves fennállását ünneplő montreáli Nyugati Magyarság két legújabb számában terjedelmes tanulmányt közöl ‘Bolsevista egyházüldözés a Kárpátmedencében’ címmel. A mintegy ötven oldalas tanulmány szerzője dr. Heckenast Dezső, v. főiskolai tanár, a lap társszerkesztője. A csonkamagyarországi egyház­­üldözés részletes ismertetése után bemutatja a felvidéki, a kár­pátaljai, az erdélyi és a délvidéki vallásüldözést. A tanulmány magyar szempontból legfontosabb két fejezete, a csonkaországi és az erdélyi vallásüldözésről szóló rész francia nyelven is megjelent a montréáli francia katolikus egyetem hittudományi karának a kiadásában, a Nos Cours c. folyóiratban. Angol nyelvű kiadása illusztrált kötet formájában szintén folyamatban van. GKXX>(3CKXKXiCKXX)CX>aGOGOCOGOGOO(X>aaC»0 THE GUARDIANS OF LIBERTY 1955 február2G/22 között tartotta Miamiban első Nemzetközi Antikommunista Nagygyűlését. A konvenció határozati javas­latot dolgozott ki, amelyet megküldték az amerikai kormánynak. A javaslat sürgeti a Szovjettel való diplomáciai kapcsolat meg­szüntetését. Sürgette a konvenció a kommunista-ellenes erők szorosabb együttműködését is. A Magyar Csoport rádioprogram keretében áldozott március 15-e emlékének. Szabó István angolul, dr. Kiss Margit magyarul mél­tatta a nap jelentőségét. Nicolas de Ligny-Luxemburg herceg - Boulogne, Franciaország­­érdeklődését fejezte ki a Guardians of Liberty működése iránt és felajánlotta közreműködését a szövetség célja érdekében. A szövetség diszelnökévé választotta. □OnOOOOODODODODOnOClOnODODODOD A NAGY ‘antikommunisták/ VARGA betűvel Hallotta - bizonyára, olvasta - nem biztos - Kovács Béla kis­gazdapárti főtitkárnak tragikus történetét? Érdekli? Olvassa el dr. Sulyok ‘A magyar tragédia’ 590-595 oldalait. Antikommunis­ták? Itt igen. Otthon? I)e csak olvassa...nagyon tanulságos!

Next

/
Thumbnails
Contents