Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1955-05-01 / 5. szám

4. oldal Magyar Végvár újra Hungária Anyánk rommáégett régi házát. Ma minden az államé, - az állam pedig a keleti barbár hódító­ké. Valóban, az élet nem érdemli meg, hogy minden ember le él­je, ha nincs már remény. A remény, - mely nyugatról alig kap tá­pot, - mégis él a magyar nép szivében. A tudósító szerint hat nap alig elég, hogy az ember a mai Ma­gyarország lelkületét kifürkéssze. A hivatalos információk nem birnak e szempontból értékkel. Ma, amikor az emberek már nem viselik szivüket a nyelvükön, az információkat bizalomkeltéssel kell megvásárolni. Egy kelló'időben alkalmazott szemhunyorgatás, egy őszinte kézfogás ehhez a valuta. Es ez utón jutottak a ‘Stern ’ tudósitói arra a megállapodásra, hogy a magyarországi kommu­nizmus valami egészen más, mint a többi rabszolganépeké. Egy ezeréves szabadságszerető, keresztény kulturnemzet ősrégi életformáját nem lehet még a megszálló csapatok szuronyaival sem megváltoztatni s akár keletről, akár nyugatról jöjjön a nyo­más, — a magyar lélek magyar marad örökké! A magyar proletár, aki a kommunisták reményének tárgya volt, és végül is áldozata lett, örökre megtanulta most azt, hogy mi­lyen az, ‘mikor övé az ország, övé a gyár, magának s nem az át­kozott burzsujnak dolgozik’, hisz most a saját osztálybeliek dol­goztatják. 0 most kemény iskolán megy át és el fog jönni az idő, mikor ‘pótvizsgára’ kerülve 6 is meg fogja állam helyét, - mikor majd az óra üt. A ‘Stern’ cikkének utolsó képe: az ‘Úttörők’ - vagyis a kom­munista magyar ifjúság vasútja, mely keskeny vágányon kis moz­donnyal és kocsikkal 16 kilométernyi pályát fut be a budai he­gyek között és szinte kizárólagosan gyermekek, ifjak látják el a szolgálatot. A cikk Írója megismerkedett a vonaton all éves Klára ‘úttörő­­nővel’, aki egyébként gimnáziumi diákleány s jutalomként vehet­te fel a vasutas egyenruhát, hogy mint kalauz szolgálatottelje­­sitsen. Miután németül is tanult, ő a legérdekesebb információ­kat adhatta az újságíróknak. ‘Itt láthatja a mi ifjúságunkat, ami­lyen igaz valójában...’ — jegyezte meg a kommunista, miniszté­riumbeli kisérőnő. Ezt a kis diákleány be is bizonyította azon melegében, de nem a kommunisták propagandájába illő módon. Bucsuzásul egy ‘knixet’ csinált és kézszoritását a ‘kezét csó­kolom’ szavakkal kisérte... Szóval: a kézcsók még él Magyarországon, dacára a vörös po­kol ezer és ezer ördögének, kínszenvedésének! Az a kézcsók, mely a francia közmondásos udvariasság, a nyugati kultúra és : spanyol etiquette utolsó bölényeként a magyar Kárpátmedencé­ben túlélte a vörös özönvizet, él és dívik... A kézcsókot, melyet a ‘felvilágosodott’ haladó világ ‘elavult, szervilis, feudális társadalmi rossz-szokásnak’ bélyegezett, a­­mely a kézfogást is felesleges, időpazarló formalitásnak tartja,- azt megtaláljuk a vörösök által megfertőzött Magyarországon. Bárhogyan is vélekedjen a müveit és felvilágosult nyugat, bármennyire is tudjuk, hogy az ilyen fejtegetést konzervatív— nek, sőt antidemokratikusnak is találják minősíteni ifjú óriása­ink és ellenfeleink, - mégis azt merem állítani, hogy jobb világ volt akkor, mikor a családi tűzhelyen a magyaV nő őrizte az ott­hon szentélyét - és nem hivatali tekintély ét! - és ahol a gyerme­kek, sokszor még felnőtt korukban is, - horribile dictu! - kezet csókoltak szüleiknek akár a kastélyban, akár az egyszerű házi­kókban. Különös, hogy mikor a ‘haladó világ’ olyannyira megveti a múlt hagyományait és szokásait elavultként a sutba dobja, - min alapult vájjon az a különös megnyilvánulás, hogy mikor nyugati diplomaták vagy látogatóka budapesti pályaudvaron búcsút mond­tak barátaiknak és országunknak, majd mindegyik sajnálkozó hangon megszólalt: ’Ne mondja nekünk senki többé, hogy ‘kezét csókolom'...’ A patriárkális hagyományok korában igaz, hogy nem volt televízió, de nem volt ifjúkori bűnözés sem. Glacékez­­tyüvel nem lehet lopni — mondotta I. Ferenc József. Különös, de a külföldi újságírók azt találták, hogy ebben a ‘kezét-csókolomban’ nem volt semmi lealázás, semmi szolgai, semmi antidemokratikus. Magyar szokás volt, mely a vörös világ­égét túlélte, a külföldiben azt az érzést és benyomást keltette, hogy a kommunizmus Magyarországon másképpen hatott valahogy. mint más országokban és a ‘Küss die Hand’ tiszteletet fejez ki a keresztény Nyugat iránt, az idősebb iránt, de nem jár a rab— szolgatartónak, a zsarnoknak, sem az árulónak és renegátnak! ÁRULÓK, MUSZKAVEZETQK, RENEGÁTOK... Számuk egyre fogy. Nagyrészük már régen nyugatra ’e­­migrált’, ‘politikai menekültként’, mikor odahaza vörös gazdái szempontjából túlélte hasznavehetőségét s most itt hordja az ‘antikommunista’ lobogót, közben jól él, ha ‘anti-vörös keresz­teslovagi’ köntöse alatt baloldali múltat mutat és rózsaszínű vér­tet rejteget. Masok viszont eltűntek a kommunizmus vörös sülyesztőjében, mint Nagy Imre és családi részvénytársasága, kik Malenkov kár­tyájára tettek. Visszatért Rákosi-Róth Mátyás a vörös porond előterébe, ami azt mutatja, hogy a Kreml ismét szorosabbra kí­vánja fogni a gyeplőt a rabszolga-országokban. Hogy ennek oka miben rejlik, azt csak a jövő eseményei fog­ják megmutatni. Lehet, hogy a Kreml urai szabad kezet engednek Vörös Kinának, távolkeleten, hogy ott lefoglalja a nyugat erejét. Mig ők maguk ismét Európába helyezik át hatalomra törekvő ter­veik súlypontját. Lehetséges, hogy a vörös kinai sárkány egész Ázsia birtokbavételére törekszik és a Kreml hatalmasságai nem merik egy erőpróbának kitenni ’kommunista engedelmességét’ s kénytelenek 3uropára fordítani tekintetüket, hol a német felfegy­verkezés folytán elszenvedett kudarcukban tekintélyük csorbát szenvedett. Ez azonban nem mondja, hogy a Szovjet ne látná el Vörös Kí­nát fegyverrel, lőszerrel, sőt stratégiai tanáccsal egy ázsiai támadás esetén, mert neki előnyt jelent Kína emberanyag vesz­tesége, sőt esetleges térhódítása is. Két tény azonban kétségbe nem vonható. Magyarországon ismét uj erőre kapott a katolikus papság üldözése és valószínű, hogy sokat szenvedett magyar népünk újabb vizsga, újabb erőpróba előtt áll. A balti államok ifjúságának Szibériába való telepítése sem fog elszigetelt jelenség maradni és más nemzetek is elké­szülhetnek arra, hogy az orosz nemzetirtás rendszerének kegyet­lenségeit megismerjék. A másik tény az, hogy a Nyugatnak meg kell tanulni annak a nyelvnek szabályait és szótárát, amelyet a keleti kommunista zsarnokok megértenek. E szótár szerint a Nyugat békés hajlama és annak intézkedései, időt rabló és kommunista propaganda t szolgáló tárgyalásokra való hajlandósága: gyengeséget jelent, melyet ki kell használni s mely nagyon is alkalmas a különösen ‘szalámi taktikára’, mellyel mindenegyes alkalommal a még sza­bad világ egy-egy kis részét leszeletelik. A Nyugatnak végre meg kell tanulni, hogy a vörös szótárban a ‘békés együttélés’ szólamának ismétlése a megadást, a leszerelés csak a Nyugat leszerelését, a kereskedelmi összeköttetés a nyugati hatalmak egyesülését megakadályozó csalétket jelenti, melynek ára bele van számitva a budget-be éppúgy, mint a nyugati országokban működő ötödik hadoszlopok tagjainak vérdija, az antikommunista egyesülések, az antikommunista emigrációk tagjai lehetetlenné tételének költségei. Meg kell tanulni, hogy a vörös szótáruk nem sok szót foglal magában, nyelvtanuk csak a parancsoló módot érti és ismeri. Egy kemény ökölnek a tárgyaló asztalra való le­csapása több érv szemükben, mint a sokezer érv a nyugati dip­lomácia szabályainak keretében előadva. Kétséget nem szen­ved, hogy a Szovjet kimerithetetlennek látszó emberanyag felett rendelkezik, de aki az oroszt és az orosz hadviselést ismeri, valamint az azzal összefüggő lélektani tényezőket tisztán látja, az tudja, hogy a Nyugatnak nincs mit félnie az orosz gőzhen­gertől, sem annak atombombájától, mert végeredményben minden hadisiker legfontosabb tényezője az a katona, ki apuskát fogja, a repülőgépet kezeli és a tankot vezeti. Annak lelkét pedig O- roszországban ezer kétely marcangolja. Közismert mondás, hogy Sztálin két legnagyobb hibája, hogy a Nyugatnalc megmutatta a vörös hadsereget — és hogy a vörös hadseregnek megmutatta a Nyugatot. Helyes irányítás mellett rádióállomásaink ma és a dön­­tőpillanatbantöbb veszteséget okozhatnak vörös ellenfeleinknek, mint száz és száz hidrogénbomba. Viszont nem tudjuk mi van a Kreml ‘menetrendjében’ s mikor lesz készen arra — amire régóta 1955 május

Next

/
Thumbnails
Contents