Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4. szám
1953 április Magyar Végvár 15. oldal Ki kell emelnünk Ormai nagytiszteletes urnák, a Nagybizottság elnökének emelkedett hangú beszédét, E.E. Schaffer, Bethlehem polgármesterének közvetlen szavait, amelyekből a magyarok iránt érzett szeretet és megbecsülés csendült ki. A művészi részt a következők alkották: Nt. Szűcs János, Pénzes József, Horváth Györgyné, Ward Rajmundné, Karba Ilona, Miki - sits Ferenc, Csávossyné Fekete Ica, Teklits József, Bakonyi István, Dr. Csávossy Leo, Samley Rosalie, a Tóth zenekar, a Függ. Magyar Ref. Egyház énekkara, Fixl Ilona Ss zenekara. Az ünnepi szónoklatot Galambos József mondotta. SOHASEM TAGADJÁK ÖNMAGUKAT! A szabad földön készült első magyar dokumentációs magyar film k kanadai előadását óriási érdeklődés előzte meg. Különösen a különböző színekben - de sohasem vörösben - megjelenő ötödik hai különböző sziliekben de soha vörösben - megjelenő ötödik hadoszosztály részéről. Amikor meghallották, hogy hivatalos dokumentációs anyagban láthatja majd Kanada magyarsága mindazt a szörnyűséget, amit a vörösök Magyarország ‘felszabadításakor’ végbevittek, lett nagy a zsivaj. Az eredeti felvételekben bemutatott tarkónlött magyarok, a halottragyalázott asszonyok és a földredöntött keresztek maga a az élő bizonyíték. Minden néző megbizonyosodhat a valóságról. Ezért üvöltött aztán fel ez a társaság Torontóban egy hangon, amint ott a ‘Riadó a Kárpátokon’ c. Filmet bemutatták. A suttogó propagandától a fenyegetésig - régi módszerük - mindent megpróbáltak, minden eszközzel igyekeztek a magyarság figyelmét elvonni s mikor ez mégsem sikerült, megindult a nyilt támadás. A magyarság teljesen tisztában van, hogy honnét és miért indult meg a támadás - minden kendő zésük ellenére. Az ötödok hadoszlop újra menetel. Azonban ez a menetelés nem a komoly elemek dobbanó lépése, hanem az ijedt patkányok visongása! Olvasd az igazi magyar sajtót, a Magyarok Vasárnapját, a pittsburghi Magyarságot! Magyar Ember csak magyar újságot olvas! AHOGY O LÁTJA ÖNMAGÁT... Magyar Amerikának van egy eléggé kellemetlen múltú újságírója, aki eltelt az önmaga nagyságától ítélkezik minden magyarok fölött. A magyarok oroszlánja akar lenni, pedig... AHOGY MI LÁTJUK ÓT... ...minden, csak éppenséggel nem oroszlán. Sajnáljuk, hogy az önmaga által képzelt nagyságát pocsékká kell vernünk es igazi értékére leszállítanunk, dehát aki igen magasra hág, az igen nagyot is bukfencezik. Lapunk hasábjain több alkalommal foglalkoztunk az amerikai magyar közélet egyik mindinkább boszantóvá váló kinövésével. Ez a gáncsnélküli (?) lovag kellemetlen múltjának teljes ignorálásával tolta fel magát az utóbbi időkben az amerikai magyar élet teljhatalmú bírójának s úgy náciz és nyilasozik, csak úgy harsog tőle Magyar Amerika széltében-hosszában. Az emberek kíváncsian ütik fel fejüket a nagy zene-bonára mondván: ugyan ki ez a fenenagy magyar? Mi próbáltunk már erre a kérdésre válaszolni, de mégegyszer megpróbáljuk. Hátha...Ki tudja? Róbert Oszkár a neve ennek urnák. Ugyan mi fán terme ő? Sokan nem emlékeznek reá és vitézi tetteire, sem arra, hogy micsoda rossz szélvihar sodorta ezt az embert a magyarok útjába. Ezt is elmondjuk szép sorjában. A történet még az I. világháború idejére megy vissza, amikor az átkozott emlékű őszirózsás forradalom ideje tombolt a szegény ország felett. Róbert Oszkár egyike vala azoknak, akik ‘ifjú bolondériából’ - saját szavai - többek között Apponyi Albertet is fel akarta huzatni. Csak úgy tréfából. Kommunista újságot irt kommunistáknak, de azért nem volt kommunista, sőt kitűnő magyar. Saját vallomása alapján. Már mennyit az ér. A kommunizmus bukása után Bécsben élt. Egészségi szempontok jól felfogott érdekében. Ott is dicsérte a magyarokat. Majd hosszabb hányattatás után az amerikai demokráciában kötött ki. De hogy jó magyar maradhasson, elment Göndör mesterhez, aki tudvalevőleg minden magyarok igaz barátja vala egész életében. Azonban jó régi magyar szokás szerint a két jó magyar nem fért meg egy csárdában és attól az időtől kezdve két különféle dudát nyomorgattak. Mindegyik a maga módja szerint. De csak azért, hogy majd annak idején újra csak előhalásszák a csatornából az elhajított közös dudát, de akkor Göndör nem bírta már szuplával s igy csak Róbert dudálta el Göndör koporsója felett a nagy sirámot, amelyben Göndört kinevezte a legnagyobb magyarnak. Legalább is a legközelebbi 1 legnagyobbnak. Közben azonban Róbert ur kénytelen volt szellemi cigánykerekeket hányni, mert ugyanabban az időben egy harmadik dudát is nyektete. Lévén egy áldott jó ember hiszékenységéből katolikus ujságiró is. Ezt is csak Róbert ur sokoldalúsága tehette meg. Amikor azonban a dicsőség végleh kitellett, akkor újra fejest ugrott a már általa nagyon jól ismert és kitapasztalt elvtelen, személyes hasznot kereső zavaros politikai tavacskába, ahol a hozzá hasonló halakkal jókedvűen lubickolt valamikot. Ezek a halak, akikről ő csak dicsérőleg nyilatkozik vagy szerényen hallgat: A néhai Göndör Ferenc, akinek Mindszenty bíboros elleni durva, jellemtelen támadását a ‘baromian ostoba’ jelzővel intélateel és egyben azonnal meg is bocsátotta. Hinder Márton, aki a magyarokat kiveézte, de Róbert ur eztis megbocsátotta, mert Himler Márton tette. Róbert ur soha nem nehezményezte a magyarok kifosztását, de annál inkább nehezményezte azt, hogy belőlük Himler nem szállított haza többet. Ezt hibául is rójja fel neki, viszont a hazaszállításokat ‘kötelesség teljesítésnek’ keresztelte el. Lássuk csak ezt egy kissé Bővebben. 1945 nov. 30-i dátummal az 'ssociated Press hozta: ‘Német, lengyel, osztrák és a balti államokból való hadifoglyok százai kíséreltek meg öngyilkosságot, hogy megakadályozzák a svéd internáló táborokból orosz megszállott területekre való elszállításukat. Két ember halt meg a svéd haderő és a rendőrséggel való küzdelemben. A katonaság és rendőrség feladatat volt, hogy a németeket a várakozó orosz Tralleborg hajóra szállítsák. Sok internált követett el öncsonkítást, kb. 500-at vittek kórházba a két hetes éhségsztrájk következtében, amely részükről tiltakozás volt a kényszer-elszállitások ellen. Vad és véres jelenetek játszódtak le két táborban, ahonnan a németeket szállították. Egy 60 emberből álló csoport körülfogta a parancsnokló német századost, amig az kést döfött a mellébe. Sokan összeszurkálták magukat. Rendőrség botját használta, de képtelen volt rendet teremteni az őrült helyzetben. Egyik német csoportban zagyva kiabálás hallatszott: Szúrj meg, szúrj meg! Több mint 70 német fetrengett a földön vérben. Egyesek letépték ruháikat és félmeztelenül tették őket hajóra. Német tisztek a barakkban elbarrikadozták magukat s mire sikerült behatolni, vérben találták az ágyakat, padlót és falakat, a felvágott erekből patakzott a vér. Öt mentőkocsi hordta a sebesülteket. Oly komoly volt a helyzet, hogy V. Gusztáv király rendkívüli ülésre hivta a kabinetiét...,* Hát ime a ‘kötelességteljesités’. Embertelenséget, különösen, ha az bosszúból ered, nem lehet kötelességteljesitésnek elkeresztelni még Róbert urnák sem, még akkor sem, ha Himlerről van szó. Mert Himler Márton semmivel sem volt különb a magyarokkal szemben, ami annál nagyobb bűn, mert Himler magyarnak vallotta magát. De ő csak olyan magyar volt, mint amilyen katolikus. Ha úgy kívánta a helyzet, az Urnapi körmenetben ájtatosdott, ha pedig úgy hozta a sors, Tel Avivban vallotta magát zsidónak. Igen ám - mondja Róbert ur - de mi van azzal a 600,000 legyilkolt zsidóval, akiket a nyilasok irtottak ki? Úgy ám - mondom én - de itt is baj van a kréta körül. A magyar kommunista újság, a Magyar Szó, pár héttel ezelőtt 400,000-ről beszélt. Most melyik igaz? Mi történt 200,000 zsidóval? Mert az mégis eleg szép szám! Tegyük fel, hogy tényleg igaz, de akkor a ke
