Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1955-03-01 / 3. szám

7. oldal Magyar Végvár ' 1955 március háttérbeszoritása utján érhető el. A jogrendszerek mind ebbe a hibába esnek. Felragadják az elnyomott tételt, ü­­völtve magasra emelik, ugyanakkor sárbatiporják az éppen olyan fontos többit. A szabadság társadalmi kihangsulyozása pl. nem jelent­heti a pornográfia, csalás, hazugság, a nemzetrothasztás törvényesitését. Egy tétel kedvéért nem feledkezhetünk meg tizenötről. És ha az ember újságot vesz a kezébe, televízió, rádió, színház vagy mozi műsort néz, hallgat, akkor rájöhet, hogy mégis megfelejtkezik. Az elhanyagolt erkölcsi tétel elégedetlenjeit az utóbbi évtizedekben, sajnos, sok esetben kalandorok, bűnözők uszítják. Ennek tulajdonítható, hogy a vér és a fejlődés mellé egy harmadik ‘kodifikáló’ is belépett, a boszu. Egy negyedik is, az irigység. E harmadik vagy negyedik ‘kodifikálónak’ még egy mi­nősített fajtája is létezik. Az, amely nem az elhanyagolt erkölcsi tételt meglovagolva tör magának utat. E züllött ‘kodifikálónak’ paripáját földalatti mozgalomnak, haza­árulásnak, ellenséggel való cimborái ásnak és marxizmus­nak hivják. Ok az elhanyagolt erkölcsi tételnek nem mentorai, ha­nem zsarolói. Az elégedetlenek indulatára épitő közönsé­ges bűnözők. A boszu és gyűlölet züllött ‘kodifikálóiról’, a megcsu­­folt egyszerű erkölcsről, a bírói talárba öltözött közönsé­ges bűnözőkről szeretnék most beszélni. JOG AZ ÖNKÉNY ELLEN Már régen őrzök egy könyvecskét, pontosabban a ‘Nem­zetközi Jogászkongresszus Állandó Bizottságának’ ismer­tető füzetet. E bizottság Hágában székel. Az ismertető füzet cime: Recht gegen Willkür, — Jog az önkény ellen. Érdekes iromány, - tanulságos és ami abból kimaradt, megdöbbentő. Évekkel ezelőtt Berlinben megtartott Nemzetközi Jo­gászkongresszus az előterjesztett bizonyítékok alapján, röviden összefoglalva, a következő megállapítást tette: A Szovjet által megszállt Keletnémetországban ártatlan embereket önkényesen letartóztatnak. A letartóztatott e­­gyéneket kinzásokkal vallatják. A keletnémet bíróságok a nyilvánosság kizárásával, pártrészrehajlással ítélkeznek. A vádlottakat a védelem lehetőségétől megfosztják, stb... Különösen tanulságos volta miatt az alábbiakat szóról szóra idézzük: ‘Der Strafrechtsausshuss hat von den Berichten über die Entwicklungen des Rechts und Rechtsanwendung in der Tschechoslowakei, in Bulgarien, Rumänien und Est­land Kentnis genommen.’ Amint látjuk, a magyarországi terrorbiráskodásról itt említés nem történik. A berlini Jogászkongresszuson a vasfüggöny mögötti országok exiljogászai egy állandó tanács felállítását lát­ták szükségesnek. A tanácsba a következő országok veze­tő exiljogászai vétettek fel: Oroszország, Litvánia, Lettország, Észtország, Len­gyelország, Albánia, Románia, Bulgária, Csehország és Korea. Amint látjuk, Magyarország innen is kimaradt. Ezen állandó tanácsnak feladata együttes erővel küz­deni a vasfüggöny mögötti bírósági terror ellen. A Kongresszus anyagából még sok minden megérdemel­né az ismertetést. Erre azonban azt hisszük szükség nincs. Pfeiffer Zoltán népbiróságáról, az Andrássy ut 6G vallatá- 9Í módszereiről mi többet tudunk, mint a berlini kongresz­­szus. A Kongresszuson 39 ország - exilkormány - képviseltet­te magát. A delegátusok között 31 miniszter, 32 egyetemi tanár, 35 bírósági, ügyészségi elnök vett részt. A képvi­selt országok felsorolása a következő: Anglia, Ausztria, Belgium, Brazília, Bulgária, Csehor­­zág, Dánia, Egyesült Államok, Egyiptom, Észtország, Franciaország, Hollandia, Görögország, Irak, Irán, Íror­szág, Island, Japán, Korea, Lengyelország, Kanada, Lett ország, Litvánia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Pakisztán, Portugália, Románia, Svájc, Spa­nyolország, Svédország, Tahiti, Törökország, Urugay. Nemde szép kis gyülekezet? Ki maradt vájjon ki? Kinek volt merészsége a dollárjó­lét biztos révéből is a bolsevizmussal szolidaritást vál­lalni? A betűrendes névsorból vájjon melyik ország hi­ányzik? Nem írom le a nevét, mert mint magyar ember pirulva tehetném csak azt. így néz ki a‘mi’ vörös konjunktúrából kinőtt Magyar Nemzeti Bizottmányunk. A világ mindert számottevő állama szükségét érzi a tiltakozásnak. A hatalmasok és a kicsik is. A bolsevista terror áldozatai: Bulgária 3, Csehország 3, Észtország 3, Kina 1, Lettország 3, Lengyelország 1, Litvánia 2,^Románia 2 delegátussal vett részt a Kong­resszuson. Es vájjon mivel töltötték idejüket a kongresz­­szusi napok alatt a Bizottmány tagjai? A Mindszenty bíbo­rosunk mártiriumát cégérül felhasználó gyülekezet? Ok a jelenlegi hazai rendszert nyilván megfelelőnek tartják, Mindszenty elítélését jogosnak. Igaz másrészt, hogy a Nemzeti Bizottmány eddigi hang­adói a Kongresszuson nem mint vádlók, hanem csak mint vádlottak vehettek volna részt. Az a ‘bírósági’ rendszer, melyet a Nemzetközi Jogászkongresszus Iragjai határozati­ig elitéltek, Magyaré*®zágon Nagy Ferenc és Pfeiffer ‘bölcs’ vezetésével és irányítása mellett született meg és működött. Pedig dr. Pfeiffer Zoltán marxista ügyvéd ‘elvtárs’ sok mindenről tudta volna a Kongresszust tájékoztatni. Kü£>.­­nösen, ha azon orvos barátját is magával viszi, aki bár névtelenül, de annál nagyobb tájékozódottsággal nyilatko­zott Mindszenty bíborosunk vallatásának módozatairól. /Lásd Népszava Szabadság, ‘Menekült Magyarország’./ Érdemes volna tudni, hogy ez a nagyszerűen tájékozott orvos Péter Gábor garnitúrájához tartozott-e? Ha igen, ak­kor bizonyára eszes ember, aki gazdája bukását jó előre megszagolta. így nyilván ‘megérdemli’ Nagy Ferenc js Pfeiffer nemzetgyalázó rovatának nyilvánosságát, sót az Egyesült Államokba való beutazási engedélyt is. A világ fentebb leirt felháborodása, együttérzése is nyilvávalója tette, hogy léteznek olyan erkölcsi és jogi elvek, melyek országhatárok nélkül általánosak. Ezeket sem egy eddig elhanyagolt erkölcsi tétel, sem egy züllött kisebbség hatalomvágya kedvéért sárba tiporni nem lehet. A Nemzeti Bizottmány mégis ‘megfelejtkezett’ a tilta­kozásról. Nem csatlakozott az antibolsevista világhoz. Pár hónappal ezelőtt érdekes híradást olvastam. ‘Az Egyesült Államok területén élő magyar jogászok, nagy­­részben a nácizmus és a kommunizmus elől menekültek, megala­kították az Amerikai Szabad Magyar Jogászok Szövetségét. El­nöknek dr. Nagy Vince volt belügyminisztert, főtitkárnak dr. Var­ga László, v. országgyűlési képviselőt választották meg.

Next

/
Thumbnails
Contents