Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-07-01 / 7. szám
1955Julius Magyar Végvár 7* oldal Odakint magamnak sírtam el könnyeimet. . Isten veled, Barátom...!,_____ *♦*+*♦*+»+* Egy egész, szenvedésekkel teli év mullott el, mielőtt megbízható híreket kaphattunk hazulról. Az otthonrekedtek, akik átvészelték a *felszabadulás’ borzalmait és tehették, jöttek nyugatra. Hozták híreket és a fájdalmas tragédiák történetét. Egyszer én is kaptam egy kedves érkezőt. Beszélt és mi borzadtunk. Mondanivalója során eljutott barátom küszöbéig. Félve hallgattam szavát, mert tudtam, hogy a bucsupillanatban megjósolt tragédiának történetét kell majd hallanom. De amit hallottam, túlszárnyalta képzeletemet. ‘Barátodék? - mondta a beszélő - igen, szegények már régen a mélyről integetnek.’ ‘Nővére beszélte el nekem a történteket - folytatta. Aznap, amikor elbúcsúztatok, eljötted után hamarosan megszólaltak a szirénák és jelezték a vég közeledtét, a halálbrigád bevonulását. Mindenki lement a pincébe és ott igyekezték kivárni az első lírák zűrzavarát. Betegsége ellenére barátod felesége is lement, mert nem akarta, hogy valaki fent veszélyeztesse életét. A bolsevikiek bevonultak és mindenki rettegve várta a fejleményeket. A megszállók, az eddig földadóit dolgozó ondók segítségével, minden házat felkutattak, hol visszamaradó katonákat kerestek. Ha találtak, ott nyomban agyonlőtték. E kutatás ürügye alatt a házban mindent összetörtek, szétzúztak és a nőket meggyalázták. így történt ez barátod házánál is. Végigkutatva mindent és nem találva semmit, a pincében tartózkodókra vetettéi magukat. Két, emberi mivoltából kivetkőzött bestia, artikulálatlan hangokat hallatva, barátod fiatal, beteg feleségére vetette magát és kiragadva a csoportból, felcipeltek a lakosba. Barátod, mint egy oroszlán, rájuk vetette magát, de a túlerő leteperte őt. .Végül mégis sikerült kezeikből kiszabadulnia és mint egy megvadult istenítélet, feles égr velótrázó jajkiáltásai nyomán, az állatok után törtetett. A többiek reszketve várták a fejleményeket a reájuk szegezett fegyverek között. A néma csöndöt nemsokára fegyverek ropogása törte meg, amely a várható tragédiának a befejező akkordja volt. A pokolból elszabadult bestiák, mint akik jól végezték dolgukat, mihamar eltávoztak, hogy a szomszédházban újra elölről kezdjék az egészet... Nyomasztó lég az egész házon, mint amikor a halál furakodik az élők sorába. Lassan felmerészkednek a lakásba és majd megkövülnek amit ott látnak. Barátod a szoba közepén elterülve, szitává lőve...feleségr az ágyon mezítelen testtel, a felismerhetetlenségig összeroncsolva. Mellei levágva, arca felhasogatva, szemei kiszúrva..... A borzalom sikolya szakad fel a keblekből. A kisgyerek az apjára esik és szivettépő zokogással babusgatja. Kicsiny, máris véres kezét apja hajába fúrja, simogatja és hívja lovagolni, de a lezárult ajak már nem szól, soha többé nem mondja; kisfiam, gyite pocii.. . Az édesanya ott esett össze a leánya teteme előtt. A ‘felszabadító hadsereg felszabadította őket a hátralevő földi szenvedéstől. A kertben sirt ástak és még. aznap elhantolták a halottakat. Szertartás nélkül, néma megtörtséggel eresztették a sírba a lepedőbe csavart testeket. Néhány órával azután, hogy elváltatok..., ********* ...Barátom, szavadnak álltái. Nem tudtad nézni a gyalázatot. Életeddel fizettél. Elmentél az égiekhez, hogy imádkozhass értünk;..az dóhalottakért. Kérlek imádkozzatok is odaförm, mert ige* naey szükség van erre itt a földön. A gonoszság még mindig uralkodik itt és a gyatazat tépi virágait rendületlenül,... Akik hátaitokba vezették a gyilkosokat, azok most is itt settenkednek közöttünk vannak, hogy emleketeket is kiöljek. Véretek, a többi milliók üdével együtt megszentelte Hazánk földjét és ezt a főidet védelmezni fogjuk mindhalálig! Barátom! Küzdünk hazánkért, felszabadítjuk, hazamegyünk mi még és könnyűvé tesszük a hantot felettetek. Hazamegyünk, hogy elhelyezhessük hálakoszorunkat sirhantotok felett... . Addig is... nyugodjatok békében...,. De soha ne nyughassanak, akik itt vannak, mert titeket ott a ’dicső felszabadítókkal’ sírba tettek! MIÉRT ROHANSZ TESTVÉR? Miért rohansz Testvér? Hisz a sorstól futni kár, Ne rohanj Testvér, a sötét sir úgyis vári... Közös a bánat mit a sors bölcsőnkre tett, Várj meg! • a sírunk előtt fogjunk még kezet... Ha roskad a térd, késő az utca-zsivaj Testvéri Ő, hidd el: önzés hoz ránk annyi bajt. De ha szeretet sírunk előtt összeér; Testvér, a világ felémnyult kezedbe fér...! Havassy Baján. Az évfordulókat általában megülik az emberek. Visszaemlékeznek az elmúlt eseményekre, újra és újra megrágják, megforgatják, hogy mi is történt, hogyan történt, és ha mégegyszer történnék, ugyan, t/y/I hogyan lehetne kihagyni a keserű nféMekizeket, édesíteni, szebbé tenni a jókat. A történelem a^mi nagy siratófalunk, ahol elszámlálgatjuk eleink doKgáít, kortársaink hibáját, aztán rendszerint semmit sem okulunk. így fordultunk a tizesztendosyialtához, ahol a világot újra és újra szétszabdalták, érdekszférákra osztották, csak éppen az Atlanti Okmány yel^öz6 fordulójának igazságait, a szélnek eresztett négy kz«badságot rekesztették ki az emberiség uj koeszakának/babái. A yaltai tárgyalásoly ,es megállapodások egyrészének nyilvánosságra hozatalsL/alkálmából elhangzott az a ‘fenyegetés’ is, ha el nekiül a körülötte támadt vihar, akkor nyomban közlik a ppredami konferencia lefolyását is és az ottani határozatokból mindeddig titokban maradt értesüléseket is. Ez az utóbbi ‘nagyok találkozója’ volt, amelyen a teheráni, casablancai és a yaltai elózó tárgyalások után az ‘Ámen’ elhangzott. Tizesztendeje ennek értekezletnek is a közeli hetekben. Érdekes és érdemes kicsit foglalkozni mi tprtént Potsdamban, mitszivárgott ki a tárgyalásokról és mit csiripeltek a verebek a környéken, miután felcsipegették a ‘nagyok’ asztaláról a kisepert morzsákat? Török István:
