Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-06-01 / 3. szám
:‘6.oldal / Il.évf. 3.szám / Magyar Végvár 1954 junius Isten trónusa elé rakta és megnemszünő imáival a sugározza ránk a hitet, bizalmat és reményt, hogy Hadak Útja milliárdnyi csillagának fényén keresztül lesz még magyar föltámadásí New York, 1954 junius hó. ERIS BBBBBBBBBí“ BBBBBBBBBBBBBBBwB* \/ \/ \/ \/v/_\/_\/_\/_>./ J 7\ a'7\ /\ /\ /\ /\ /\ /C i a megújhodás fele Idézek egy levélből: "Kevés aktiv ember van az emigrációban. A volt középosztályból kevesen vannak, akik megpróbálnák személyes érdekeikkel a magyar érdeket is pártfogásba venni. A középosztály vizsgája igen negativ eredménnyel végződig a hazafiságot illetőleg. Csak most látszik igazán, hogy a Haza mennyire volt ennek az osztálynak fejőstehén. Miután ez a szerencsétlen fejőstehén több tejet nem tud adni nekik, hát sorsával is édeskeveset törődnek. Az egyszerű falusi gazda nem kezeli oly mostohán többé nem fejhető tehenét, mint az u.n. magyar intelligencia igen nagy része kezeli hazájának sorsát. Ebből látszik, hogy ez a rétege a magyarságnak mennyire nem forrott össze sem a magyarsággal, sem a magyar föld del. Rokoni kapcsolatain kivül semmi sem fűzi az országhoz, sőt még rokoni kapcsolatait is arra használja fel az emigrációban, hogy bizonyos kötelességek alól kibújhasson. Az, hogy létezik a rokoni kap csolatokon kivül egy közös magyar ügy, arról nem vesz tudomást. De meglátod majd, ha a jövő egy-egy állást helyez kilátásba, ahol újra lesz fejési lehetőség, akkor oly tolakodás lesz, hogy mindenki sarkát letiporják. Nem lesz náluknál nagyobb'magyar sehol sem. Nehéz sziwel kell megállapítanom, hogy intelligenciánk egyik része ennyire üres és önző. Az az ország, amelyik ilyen intelligenciával rendelkezett, nem állhatott meg a vihar nyomása alatt, össze kellett roppannia. Kérdezhetjük, az intelligenciának eme része mit hozott ki magával Az önzést és lélekben egy hatalmas űrt, amelyet egyformán tud kitölteni akármelyik ország, ha az könynyü megélhetést biztosit számára. Viszont semmivel sem nyújt többet a befogadó" országnak. Ahol nincs, ott ne keress...Ebben a lélektelen süket csendben, halotti merevségben, önző kapaskodásban soha nem fog hallatszani sem az Alföld, sem a Kárpátok dalos vidéke, mégkevésbbé a magyar sorstragédia. Pedig az emigrációnak ez is feladatai közé tartozna. Ezeknek hiába is prédikálunk, hiába is ri mánkodunk, ezek nem ismernek sem Istent, sem embert csak az ő saját önös érdekeiket. Sajnálatosan tapasztaljuk ezt a lelkiséget a magyar emigrációban és ha mérlegre tesszük az általuk, a jövendő Magyar1 országért az emigrációban eddig végzett munkájukat, akkor az eredmény siralmas..." ÍHHHHHBHHHHHÍEzek a szavak ejtettek gondolkodóba, mert az emigráció évei nőnek és elérkezett az idő, amikor szükséges mérlegre tenni az egész magyar emigrá ciót különös tekintettel az Amerikába szakadt emigránsokra. Semmi esetre sem szándékom az egész enigrációs magyarságot egybe fogni és kollektiv módón e} Ítélni. Azonban, mint régi amerikás magyar lelkész - nem a Végvár szerkesztője -, aki nagy reménységeket fűzött az újonnan jött magyarokhoz, kötelessé-Irja egy öreg amerikás lelkész gemnek tartom megállapítani azt, hogy e remények' nem teljesedtek. Nem tartoztam azok közé, ma sem, aki "feszitsdmeget" kiáltott feléjük, bennük sokat szenvedett testvéreket láttam és látok még ma is. Azonban mindinkább kezd bennem erősödni az az érzés, hogy ez inkább nagyon is egyoldalú valami. Tudtam, hogy a kezdet óriási nehézségeinek a legyőzése igen nagy lelkierőt követel, várni kell addig, amig magukhoz jönnek, lélekzethez jutnak. Majd akkor... biztattam magamat. Azóta évek múltak el. Hogyan Ítélem meg a helyzetet ma? Voltak - hála Istennek -, akik amint elhelyezkedtek, kezdtek érdeklődni a magyar ügyek irányában. Keresték a helyet, az alkalmat arra,hogy bekapcsolódhassanak. Meg is tették. Ezek azok, akik áldoznak, dolgoznak, akik lélelkben is megmaradtak magyarnak. Vannak közöttük minden rendü-rangu emberek. Civilek, katonák, nagy műveltségű és egyszerű emberek. Ezekkel lehet dolgozni együtt. Vannak, akik kihozták magukkal a "ki-vagyokmi-vagyok" avagy a "ki-voltam-mi-voltam" lelkületéticde amint odahaza sem tett semmi hasznosat,úgy itt is folytatja, amit odahaza elhagyott. Ha ma vannak ellentétek a régi és uj amerikás magyarok között, akkor igen nagy részben ez ezeknek köszönhető, mert az amerikai "magyar" sajtó ezeket használta ki és fel az emigrációs magyarok leégetésére. Szomorúan kell megállapítani, de az igazság az, hogy ezeket az intelligencia között lehet találni túlnyomó többségben. ' Azt hiszem, hogy itt az idő, ha már is nem késő, amikor az annyira szükséges lelkiismeret vizsgálást elvégezzük. Eddig is sok, visszahozhatatlan hónapot és évet töltött a magyar emigráció" tétlenségben. Még ma sem merem elhinni, amit valaki nekem mondott egy alkalommal: ne bízzék túlságosan az uj amerikás magyarok egyik rétegében, sőt azt mondom, hogy legalább a felét az újonnan jöttéknek már eleve írja le a magyar ügy szempontjából, mert ez a réteg odahaza sem tett semmi hasznosat és oktalanság volna tőlük várni itt valamit magyar szempontból. Hitetlenkedve ráztam a fejemet akkor és azzal érveltem, hogy egy annyi szenvedésen és megpróbáltatáson keresztülment tömeg kellett, hogy tanuljon valamit a múltból. Erre lakonikusan csak annyit mondott az illető: Ezek soha nem tanulnak? Majd hozzátette: Majd meglátja? Mondott az illető akkor mást is nekem: Ezek jorésze abban a reményben van, hogy minden visszajön, ha hazamehetnek. De ha ezek hazamennek, csakis azért mennek haza, hogy a messziről jött ember módjára az emigráció "sebeit" mutogassák és ennek révén jussanak kiváltságos helyzetbe. Pedig hát a valóság az, hogy ezek az emberek a magyarság kártékony része volt odahaza, az ma is az emigrációban és az lesz akkor is, ha esetleg hazamenne a konc reményében. Másért nem is menne haza.
