Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-12-01 / 9. szám
10. oldal Magyar Végvár 1954 december Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A Magyar Végvár 1954 szeptember navi számában ‘Tisztázzuk a fogalmakat’ cim alatt foglalkozik a lap ‘ERIS’ nevű állandó munkatársa a Nagy Ferenc elleni körlevelemmel. Engedje meg Szerkesztő Ur, hogy ehhez a cikkhez néhány megjegyzést fűzzek: Általában kifogásolja a cikk, ho^y körlevelem a személyeskedés útjára siklott és ezt abból kivanja megállapítani, hogy elmondok abban egyet és mást magamról és a NagyFerencékHarcmodoráról és ezKÖzeikről. Nem tudom, hogy mi ezekben a személyeskedés és mit ért a szerző a személyeskedés fogalma alatt. Eddig t.i. egészen mást értettünk ez alatt a fogalom alatt. Pedig ő éppen fogalmakat akar tisztázni. Engem nem az a szándék és cél vezetett, hogy magamról Írjak, hogy megdicsérjem magamat, amiért nehezen dolgozom. Kényszerítő ok vezetett erre. Amikor ugyanis három évvel ezelőtt megindítottam itt Amerikában is a MNB megtisztítása érdekében a harcot, akkor éppen a cikkíróhoz közelálló két folyóirat azzal vádolt meg, hogy én Varga Bélával és Nagy Ferenccel való előzetes megállapodás alapján havi 300 dollárért végzem egy látszatellenzék* munkáját. Azóta mindkét lap meggyőződhetett és saját szerkesztőjének hozzám intézett Írása szerint meg is győződött, hogy enyhén szólva tévedett ennél az állításnál, de a nyilvánosság elát egyik sem korrigálta a tévedését. Sőt akadtak honfitársaim között olyanok, akik felragadták ezt a könnyelműen elhullajtott vádat és feljelentettek a hatóságoknál, hogy munka nélkül és luxuríózusan élek holmi gyanús jövödelmekhá. Ezt a tervszerű befeketitési hadjáratot kívántam megcáfolni - de azt sem a cikldró által ismertetett körlevélben - hanem egy-két évvel megjelent és a körlevélben csupán idézett nyílt levélben. Emellett rá kívántam mutatni arra az ellentétre, hogy mi vár az emigrációban arra, aki kiszolgálta a kommunistákat és mi vár arra,ald súlyos kényszermunkára szóló Ítéletet érdemelt ki tőlük. Ebből a két év előkti idézetből talán mégis csak tévesen lehet személyeskedésre következtetni. Ugyanez áll Nagy Ferencék harci módszereiről és eszközeir<3 tett előadásomra is. Az ellenfélnek és pedig komoly nemzeti Srdekek ellenfelének harci módszereire! való ismertetés, higyie el nekem a cikkíró, nem személyeskedés kívánt lenni, hanem közérdek, hogy mindenki tudhassa és láthassa, hogy kik és mik ezek az emberek és milyen módszerekkel dolgoznak. Hiszen például a bűnöz át módszereinek ismertetése komoly stúdiumot képeznek egyes iskolákban és tanfolyamokon és senkinek sem jutott eszébe a bűnöz ckkel szembeni személyeskedéssel vádolni az előadók ismertetéseit. A közérdek és a személyeskedé pedigkissé talán mégis csak ellentétes fogalmak. Érdemben négy pontban igyekszik a szerz: bírálni körlevelem tartalmát. Az 1. pontban idézi a Free Europe elnöksrő irt soraimat, mely szerint a legilletékesebb mértékadó kör vezetőije és hozzáteszi, hogy aki egy szervezet elnökének ily nagy fontosságot tulajdonit, annak ugyanolyan véleménnyel kell lennie magáról a szerverő 1 is. Mit mondtam én? Azt, hogy a mértékadó amerikai körök a Free Europe-on keresztül igyekeznek irányítani az emigrációs szervezetek politikáját. Ez tény és ezt rossz néven veszi telem a szerző de amikor bizonyítani akarja, hogy én tévését vagy helytelent állítottam, akkor 5 maga bizonyítja öt bekezdéssel lejebb, hogy a Free Europe ‘félhivatalos jelleggel és politikai befolyással bir,’ vagyis többet állít a Free Europe-ról, mint én. Miért kellet támadni az én megállapításomat, ha ő is ugyanazt akarja később bizonyítani? Nem lát ebben az eljárásban a szerző bizonyos fogalmi zűrzavart? Hogy nekem mi a véleményem a fenti tény megallapitasan felül a Free Europeítól, annak politikájáról, személyi kapcsolatairól és összeköttetéseiről, azt én sohasem rejtettem véka alá es ha a szrző figyelemmel kisérte az emigrációs élet megnyilatkozásait, akkor azt neki is ismernie kellene. De ha ezt elmulasztói tóttá, úgy igen diszkréten elárulhatom neki, hogy körülbelül egyezik a véleményünk, ha ugyan nem veszi szerenytelenségnek, hogy merészkedem vele hasonló álláspontra helyezkedni ebben a térdében. Kár volt tehát az én megállapításom után olyan hosszú sorokat imi, mert azok csak jobban összezavarták a fokát. Kifogásolja a szerző hogy ‘reálpolitikus’ vagyok. Ezt nem tagadom és nem is szégyellem. Gondolkodó, mérlegelő önmagában Ítéletet alkotó ember vagytok és igy nem is lehetek más,mint reális gondolkodású. Tehat a politizálásban is ezt az utat követem. Tudom, hogy hangzatosabb és tömegsikert nézve jobban kifizetődő a frázis vagy hangulatpoiitizálgatás és bogy az sokkal könnyebb is, mert gondolkodni sem kell hozzá, csak ismételgetni mentő hangosabban és gyakrabban ismételni a hosszú idők óta elraktározott frázisokat és hangulat aláfestéseket. A szerző röviden és velősen intézi el a reálpolitikusokat, mondván, hogy azok szüklátókörüek, betegesen naiv optimisták és mindenre elszánt konjunkturalovagok. Olvassa el a szerző mégegyszer az ezzel kapcsolatosan írtakat és hiszem, hogy 9 maga is csodálkozni fog azon az ellemnondáson, amit sorál tartalmaznak. Hogy lehet valaki reálpoíitikus, tehát reális gondolkodású, ha egyben szűklátókörű és betegesen optimista? Az egyik kizárja a másikat. Nem más ez, mint játék a szavakkal, a Kelléktárból leakasztott kifejezésekkel, de nem megfejelő helyen, mert az idézett fogalmak egész mást jelentenek. És még egyet. Olvassa el a szerző a Végvár ugyanazon számának 12. oldal második bekezdését, ahol a folyóirat másik cikkírója -Koppány - arról pa - naszkodik, hogy ‘nagyon messze elrugaszkodtunk jelenlegi életünk reális talajától. Teljesen igaza van ennek a megállapításnak, de ez áll a politikára is, mert ezen a téren is elrugaszkodtak és elrugaszkodnak egyesek állandóan a reális talajtól és talán csak azért látják bűnnek, ha ahhoz valaki ragaszkodni mer és tud is. Kifogásolja az illusztris szerző azt is, hogy én Nagy Ferencnek csak a körlevelemben tárgyalt és az összeférhetetlenségi bejelentésem alapján tett egyetlen tevékenységét kifogásoltam. Hat ez megint - enyhén szólva - téves megállapitás. Egy közírónak, főleg egy politikai közírónak kötelessége ismerni a helyzetet, amír őirvagy imi akar. És ha ez a kötelességérzet élt volna vagy élne a cikkíróban, akkor ezeket a sorokatsohalenem irta volna, mert tudnia kellene, hogy én Nagy Ferenc ellen harcoltam már odahaza — ezért záratott ki annak idején a Kisgazdapártból — és állandó harcban vagyok vele az emigrációban is és nem csak ezt az egyetlen, hanem sok más tettét is kifogásoltam. De mindent a maga helyén és maga módján. A Bizottmány által sajnálatos módon már leigazolt személy ellen én nem tehetek kizárási indítványt a régi bűnök alapján és főképpen nem is láttam azt célszerűnek, amikor éppen elég és alapos okot nyújtott a kizárásra az emigrációban elkövetett hűtlensége. A körlevelem ezt a kifogást tárgyalta-és ezért nem kalandoztam el benne más vizekre és pedig azért, mert nem szeretem összekuszálni a fogalmakat. Kifogásolja irég az illusztris szerző hogy én a MNB-ról, mint komoly tényező3 Írok. A MNB létezik és éppen a szerző szerint félhivatalos jellegű komoly amerikai tényező támogatja. Ez tagadhatatlan és ezzel számolni kell. Iligyje el nekem a szerző — ezt sem rejtettem soha véka alá — a MNB-t, úgy amint van, én sem tartom ideális szervezetnek, sőt merem állítani, senki sem tett annyit a megváltoztatása vagy legalább is megjavítása érdekében, mint én. De ez csak nem lehet bűn? Hogy mennyire nem az, kérem a szerző olvassa el a Végvár ugyanazon számának 9. oldalát és pedig a második bekezdéstő kezdve, amely úgy kéz-
