Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)
1953-10-01 / 7. szám
1 1.oldal Magyar Végvár 1953 október \/i \: \ r : -I í-:;! U K minden munkát megakadályoznak pártpolítkai és egyéni szempontokból. Az ILYEN Bizottmányra szükség nincsen! Ellenfeleink kiabálhatnak amit akarnak, mi ebből az álláspontunkból nem engedünk és nem nyugszunk egészen addig, amíg egyéletképes szervezet nem jön létre, amely tud is, meg akar is dolgozni a magyarságért. Bennünket személyi érdekek nem vezetnek, mi nem is harcolunk egyesek ellen, hanem mi harcolunk ama rothadt szellem ellen, amely ma ur a Bizottmányban. Mi nem vagyunk hajlandók valckinek a személyét elfogadni csak azért, mert az illető miniszterelnök volt, vagy a Ház elnöke volt. Nekünk gcranciák kellenek, amely garanciákat az eredmény biztosit és nem valakinek az állása. Igaz az, hogy nekünk kifogásaink, igen súlyos és megalapozott kifogásaink vannak egyes személyek ellen, azonban ezek a kifogások nem a személyeken alapulnak, hanem ama személyek múltbeli vagy jelenbeli teljesítményein . A 10. oldalon négy képet hozunk. Ezek a képek a New York Journal American 1946 julius 17—18— 19—20—i számaiból valók. Akkor - jól jegyezzük meg, 1946-ban! ez az amerikai újság tiltakozott Rákosi jelenléte ellen A- merikában és azt irta, hogy Rákosi, Moszkva küldöttje, Sztálin neveltje nem akarhat semmi jót. Vigyázat! Szoszerint idézem a jul. 20—i számból:" Nézd meg jól Rákosit és ne feledd el ot...Tudja-s Fehér Ház, hogy Rákosi elígérte Magyarország termelését Moszkvának, amint az egyszer lábra áll? ... Al Capone vagy Dutch Schultz megjelenése nem lehetne kirívóbb, mint Rákosi t jelenléte a Fehér Házban. . .Rákosi testestül-lelkestül a ■ Vörös Diktátor hive, egyszer el volt ítélve hazaárulás miatt és 41 gyilkosság miatt. ..Rákosi népbiztos volt, amely állás a gyikosságck főpapi állása..." Van aztán valami, ami szinte fejbeveri az embert, amint ma, hét év múlva olvassa:" Annyira fontos volt ö Oroszországnak, hogy Sztálin kicseréltette,hogy majd ÚJRA elkövethesse galádságait és újra elárulhassa hazáját." Szinte prófétai meghtások ezek egy amerikai újság részéről 1946-bcn. • UGYANAKKOR Nagy Ferenc kcrömszakcdtáig védte a kommunistákkal való együttműködést és mindenkit lehurrogott - köztük minket is - hogy tönkretesszük a megértést. Mi sehogyan sem látjuk jonck, okcsnck, logikusnak, a magyarságra nézve hasznosnak, hogy egy olyan politikai rövidlátó és szellemi vckvezér PRÓBÁLJON ma vagy akármikor a jövőben a magyarság éleiében szerepet játszani. Mi nem akarjuk Nagy Ferencet, a privát személyt bántani, de nem fogjuk semmi körülmények között tűrni, hogy a nagyferenc mentalitású emberek mégegyszer vezérszerepet játszanak. Hogy nem tanultak a múltból és éppen ezért most már az emigrációban is tönkrtették hitelüket az otthoni katasztrófa után, semmi sem bizonyít ja ékesebben, hogy itt ÚJRA összeszürték a levet ugyanazon mentalitású emberekkel, mint akikkel az 1945-47-es időket végigcsinálták. Az ilyen örökkön vakon botladozó vezérekre ^ magyarságnak nincsen szüksége. Az uj, a VÁDLÓ UJJ feléjük mutat, az irás megjelentő falon. Nullának találtattak! Nem látjuk semmi célját a vádaskodásoknak, ha azok-i nak alapjuk nincs. Sőt még akkor sem látjuk jogosságát a múlt felhánytorgatásának, ha az lezáródott véglegesen és újbóli elöráncigá lásábol semmi haszon sem származik. Azt sem látjuk helyesnek, hogy végnélküli vitákat folytassunk. Ha azonban mégis újra felhozzuk a múltat, annak oka van. A magyar emigráció és Magyarország jövendő sorsa az ok erre. Ha egy rettenetesen tragikus esemény lezajlottj és lezárult, ebből a benne szereplők megtanulták a leckét í és levonták a következtetéseket, akkor azt mondanunk: fe-; ledjük a múlt hibáit és most közös erővel építsük a jövöt. j Sajnos, ezt nem mondhatjuk. A jelen azt mutatja,hogy a múltból nem tanultunk, de különösen nem tanultak azok,' akiknek abból tanulni illett és kellett volna. Sót mi több, azok, akik a múlt hibáinak aktiv szereplói voltak, most mások hibáztatásával akarják önmagukat tisztára mosni, a múltból nem tanultak, nem is akartak és egész nyugodtan mondhatjuk, hogy nem is fognak. Mi hajlandók vagyunk kezet fogni minden magyarral, hajlandók voltunk arra is, hogy sok mindent feledjünk, de ezt a hajlandóságot azok ölték ki belölünk és a magyar emigrációból, akiknek elsőrangú kötelessége lett volna ezt megtenni nemcsak a magyarság, hanem a saját egyéni szempontjukból is. Ahelyett, hogy a vihar után segítőtársak után néztek volna, felépítettek egy intézményt - a Nemzeti Bizottmány - és ezt azon módón ki is sajátitották és a teljes inaktivitás' ra kárhoztatták. Ebből a fontos intézményből sem az emig-! rációnak, sem az országnak eddig hcszna nem volt és bajosan hisszük, hogy valaha is lesz. Amint a N.B-hez egy nagyon is közelálló ember mondotta: ez a társaság önmagában rothad! Ez a lesújtó megállcpitás az emigráció kilencedik esztendejében hangzott el és a Bizottmány létezése ötödik ! évében. Ezért nem látjuk lehetőségét ónnak, hogy a múltat elfeledjük, hogy baráti kezet nyújtsunk egy olyan intézményinek, amely a szerencsétlen országgal szemben tartózó kö-! telességekrol éveken keresztül megfeledkezett és aktivitá-j sa abban merül ki, hogy "reprezentáljon." De, hogy kit, i azt maga sem tudja. Teljes tudatában vagyunk annak, hogy a N.B. a hiva-| talos Amerika előtt képviseli a magyarságot. Ezt tagadni gyerekes dolog volna. Mi azonban azt kérdezzük, hogy hogycn képviseli a magyarságot? Az ország és a magyarság nem sipka, amelyet felteszek, ha akarok és leteszem, ha akarom. Szerintünk a N.B. nem teljesitette a történelem által rárott kötelességeket és ezért felelős a magyar emigráció és az ország szine előtt. Hozzátesszük azt is, hogy JELENLEGI összetételében nem is tehetett jobbat és többet!, Mi ezért sürgetjük a N.B. átszervezését, hogy munkaképes legyen, hogy a belső villongásokon kivül valami kenstrukt iv munkát is végezzen. Mi nem tudjuk elhinni, hogy ; ez az intézmény herbergje lehet bizonyos csoportoknak, a-jmelyek önmegukat igyekeznek ott állandósítani és közben
