Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)

1953-06-01 / 3. szám

6. oldal

Magyar Végvár

1953 junius

Ml JO JÖHET...? ( / Galambos József

A Magyar Végvárban írtam a múlt számban a már sokszor felvetődött, de soha nyugvópontra nem hozott kérdésről, egy nevében, tartalmában, lelkületében keresztény és magyar amerikai napilapról. Fölöslegesnek találom viszmenni a múltba és ennek a kérdésnek a történetét kutatmi. nem használna semmit. A sivár tény az, hogy ilyen napilap itt Amerikában nincsen. Hogy miért nincsen? Igen sok oka és ugyanannyi magyarázata is van. Egyébként is a vélemények ezt a kérdést illetőleg nagyon is eltérők. Sokkal inkább fontosnak látom, hogy ahelyett, hogy a múlton rágódnánk, a jövőbe nézzünk és innen induljunk el.

A "Mi jo jöhet IMázárethbol" cikknek élénk visszhangja támadt. Egy-egy cikknek fontosságát, életrevalóságát rendszerint az bizonyítja, hogy milyen hatást vált ki. Azt hiszem, akárki is irta volna a cikket, a hatás ugyanolyan lett volna. Jönnek a levelek. Nincsen nap, hogy pár levél ebben az ügyben naponkint be ne futna. A levelek reménységgel Íródnak, tele lelkesedéssel és ami még fontosabb, ajánlkozásokkal. Magyarok, régi és uj amerikás magyarok jönnek gondolatokkal, tervekkel és készségüket alátámasztják Ígéreteikkel. Van, aki havi $5.oo - t, $3.00-t ajánl,van, aki pénzét és munkáját ajánlja a cél érdekében. Vannak magyar szervezetek, amelyek komoly pénzeket Ígérnek és hajlandók arra, hogy a helyi szervezetekben dolgoznak. Elég az hozzá, hogy a gondolat visszhangra talált.

Ugyanakkor azonban nem volnék hü az igazsághoz, ha meg nem említeném, hogy vannak hangok, amelyek egyszerűen kijelentik, hogy szép, szép.. .azonban.. . Ez is egészen természetes. Az már aztán egyenesen csodálatos volna, ha mindenki egy véleményen lenne. SŐt, az ellenvetések már azért is hasznosak, mert igen sok esetben uj gondolatot vetnek fel, olyan gondolatokat és elképzeléseket, amelyekre mi, a gondolat szerelmesei nem is gondoltunk. Az ellenvetések között vannak olyanok, amelyekből aggódó szeretet árad ki és vannak olyanok, amelyek egyszerűen leintenek, hogy ugyan kérem, mit gondolnak maguk? Okosabb emberek is megpróbálták már és a gondolatnál tovább nem jutottak. Vannak olyanok is, akik egyszerűen kijelentik: Pénz pocsékol ás, időpazarlás! Nem akarok vitatkozni senkivel sem, azonban mindig kissé elképedek az ilyen kategorikus kijelentéseken. Ezek az emberek soha nem próbálták meg, hogy lehet-e vagy sem, de Íróasztaluknál avagy Írógépüknél ülve kimodják a szentenciát: erre még gondolni is őrültség! Ugyanezen az okfejtésen keresztül rájöhetünk arra, hogy akármit kezdeni és megpróbálni őrültség! Avagy csak olyan próbálkozásba szabad és lehet belefogni, amely abszolút bizonyos? Mi lett volna a haladással, ha minden ember csak akkor mozdult volna, ha gondolatának abszolút sikerét látta? Minden vállalkozásban van bizonytalanság, de ezt az elkerülhetetlen bizonytalanságot a törhetetlen akarat és erős munka, a vállalkozásba vetett hit ellensúlyozhatja.

Tudjuk azt, hogy nem könnyű a dolog, azt is tudjuk, hogy nem gyerekjáték a gondolat megvalósítása. Azonban kereken tagadjuk azt, hogy az egész csak álom és semmi más. Ha másnak van ceruzája, nekünk is van, ha más tud összeadni, kivonni, szorozni és osztani, mi is tudunk. Mi is tisztán látjuk a ránk meredő számoszlopokat, amelyeket dollárokat és centeket jelentenek, azonban mi nem Írjuk le a lelkesedést, az akarást, a kitartó munkát, hanem hozzáadjuk a kérlelhetetlen dollárokhoz és centekhez és ez a lelkesedés olyan tőke, amely nélkül a legerősebb pénzügyi alapokon nyugvó vállalkozás is megbukhatik, viszont amellyel a pénzügyileg kissé gyenge vállalkozás is tud és fog élni. Azt is tudjuk, hogy lelkesedéssel nem lehet számlákat fizetni, azonban a lelkesedés és munka szintén tőke, amel^y a maga ijében meghozza kamatját is, meg jutalmát is. Tehát ezt a kettőt kell összeházasitanunk: a meleg, lángoló lelkesedést és az összerakott, avagy ha úgy tetszik, összekoldult dőllárjainkant. Ez olyan együttes, amelyet megverni, legyőzni nem leheti Az, akiben nincsen lelkesedés, akiben nincsen a jobb jövőért reszkírozni akarás, máris elvesztette a csatát. Sok próbálkozást sajnáltak már le az emberek, amely vállalkozások naggyá nőttek, megerősödtek, pedig ahogyan itt Amerikában szokták mondani, amikor elkezdték nem volt másuk, mint a cipőzsinorjuk. Tehát lehet, csak akarni kell! Példa kell? Szolgálok azzal is.

A magyar emigráció lapjai közül - bár nem napilap - kiemelkedik a Hidverok c. lap. A mai formájában, kiállításában hogy úgy mod jam, jo megjelenésű. Elterjedtségéről nem tudnék adatokkal szolgálni, csupán abból Ítélek, ahogyan ma megjelenik. Semmiből nem tudnák megjelentetni. Azonban mivel kezdték? Semmivel! Ezredrésze nem volt nekik,mint ami a mi rendelkezésünkre áll ma. Pedig mi még az első lépést sem tettük meg. Tényleg koldultak,könyörögtek és hozzáteszem, nyomorogtak. Nem szégyeltek kérni, ha kellett koldulni, de volt erejük nyomorogni is - a nagy cél érdekében. Kire támaszkodhattak ők? A magyar emigrációra? Arra az emigrációra, amely velük együtt nyomorgott táborokban, amely nem tudta, hogy honnan jön - nem a holnapi! - a mai kenyér és az annyira szükséges rongy testük betakarására! Ezektől várhattak valamit? Maguk is szegény ördögök voltak, mint a többiek. Hát akkor mégis hogyan csinál