Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)
1954-01-01 / 10. szám
3* oldal Magyar Végvár 1954 január hogy mint ilyen, tudnia kellett, hogy ezen Független Református Egyház megalapítóját és annak számos kiváló, a hivatalos Amerika által tiszteletben tartott lelkészeit, kik közül egynéhányat szintén meghívtak és a szonokok listáján feltüntettek ez a Göndör éveken át szennylapjában hazug rágalmakkal illette.A bizottság nem hozhatja fel vé-I delmül, hogy ezen gyalázásokat Göndör Ferenc a szintén református Balogh E.István lelkész buzdítására irta. Az a felfogás, hogy ez esetben is a "két-balkezü" Balogh E„István, aki először Göndörnek szerelmet vallott s később, mint közveszélyes kommunistát igyekezett bevádolni, miért és miért nem, adta ezt! a tanácsot. Nem szolgálhat mentségül még akkor sem, ha netán Göndör- szokása szerint - ezt Baloghtól követelte azzal, hogy ha nem forszirozza a meghivást, követelni fogja a Kossuth Ezres-bizottsági tagdijakkal való" elszámolást. Menthetetlenül sértő volt a party-t rendező bizottság, valamint az ünnepelt részéről is Göndör meghívása és szerepeltetése nemcsak magyar és keresztény vallási, hane m - és ez a fontosf. - amerikai szempontból is. Hogyan lehet egy volt magyar j miniszterelnöknek, ki mint egyházkerületi főfelügyelő vezető szerepet játszott az ohazai Református | Egyház kebelében, születésnapi estét rendezni s arra nemcsak meghivni, de a szonokok sorába is felvenni Magyarország egyik legkiválóbb református miniszterelnöke meggyilkolására uszitó aljas, hazaáruló s nemzetgyalázó kommunistát, Göndör Ferencet, a hite és neve-hagyott Krausz Náthánt... !!?. ’.1 ???? Mióta csak megismertük itt Amerikában Nagy Ferencet, nem sokat gondoltunk Ítélőképességéről és még kevesebbet "államférfiul" mivoltáról, de azt soha nem tételeztük volna fel, hogy olyan szellemi szegény legyen, hogy Göndörrel nemcsak egy asztalhoz üljön le, sőt, hogy Göndör, dicsérő szavait pi~ rulva-irulva hallgassa meg’. M r ezt önvédelemből sem lett volna szabad megtennie’. A születésnapot rendező bizottságnak, ha netán emlékezőtehetségük cserbenhagyta volna őket, nem is gondolva Göndör sorozatos nemzetgyalázó förmedvényeire s Rákosit és Sztálint magasztaló fröccsentéseire, NEM LETT VOLNA SZABAD a martir Mindszenty ellen közölt gyalázatos rágalmazó közleményeit feledni’. Vájjon Varga, aki dicsekszik Mindszenty barátságával (?), hogyan érezte magát Göndör beszéde alatt? Micsoda ész az, amely nem tudja meglátni az ilyen helyzetnek kirivo erkölcsi lehetetlenségét? Avagy: politikában minden megy???!’.’. Göndör ama állítása, hogy ö Rákosinak "halálos ellensége" - amit éppen úgy hiszünk el, mint azt, hogy ő'Mindszenty bíboros barátja! - merő hazugság. Vájjon, mikor Rákosi Nagy Ferenccel itt járt 1946- ban, Göndör miért követte "HALALOS ELLENSÉGET", Rákosit Washingtonba s őrködött felette, hogy kivel érintkezik? Vájjon kitől féltette Rákosit, hogy mint egy házőrző Bodri úgy őrizte le és feljárkálva a Blair House előtt? Ki tudja, talán az FBI, hol | Göndör múltbeli szereplése nyilván van tartva - biz ta meg, mint bizalmasát, hogy tartsa szemmel Ráko-J sit?! 1 A Nemzeti Bizottmány név alatt szereplő Amerikába menekült Volt Nagyjaink ideérkezősüktől kezdve egyházaink utján igyekeztek a hazafias, vallásos magyarság bizalmát megnyerni, egyesek szinte émelyítő módon igyekeztek börtönbe vetett martir Bíborossal való állítólagos személyes nagy ismeretségüket és együttműködésüket hangoztatni s ahol -csak megjelentek,tüntetőleg lebegtették a Prímás palástját. Ebben előljárt Pfeiffer Zoltán. Az a Pfeiffer Zoltán, ki vezető szerepet játszott a magyar törvények kiforgatásában vagy annak megakadályozásában és ennek következményeképen vagy legalább is a kiforgatott törvények segítségével Ítélték el'a Prímást. Múltak közben az emberek és az idő is, feledésbe ment Mindszenty s a Nemzeti Bizottmány - tisztelet a kivételnek - uj lobogot lengetett meg és lebegtet ma, a gróf Tisza István meggyilkolása'értelmi szerzőjének, a többszörös nemzetgyalázó, hazaárulo, kommunista Göndör Ferenc személyében. Ne feledjük el azt sem, hogy a Tisza-gyilkosságban aktiv résztvett és emiatt jogerősen halálraítélt Kéri Pál szintén Göndör köpenye alatt rejtőzik, 'lapjába ma is ir. Megkérdezzük hivatalosan is, hogy milyen körülmények között, kinek a sea segitségével sikerült neki Amerikába becsúszni? A Magyar Egyház, Official Organ of the Free Magyar Reformed Church in America, hivatalos lapjának m.e. 9—ik számában a kilencedik oldalon ezt közli: "Kctesértékü szolgálatot tett Nagy Ferenc volt miniszterelnök urnák és vele együtt néhány derék és becsületes amerikai magyarnak az, bárki legyen is, aki az okt. 17-én a new yorki Parkside Hotelben tartott 50-iki születésnapi party-ját megrendezte, oda "TISZTELŐ BARÁTKÉNT" Göndör Ferencet beszerkesztette és megdikcioztatta. Talán a várható' fonák-hatás megérzésének is része volt abban, hogy hírlapi tudósítás szerint az ünnepelt többek között ezeket mondotta:"A menekültek ne várjanak odahaza vezető-szerepre, mert a magyar nép ma már uj politikai gondolatokat termelt ki és ezek képviselői, egyelőre még ismeretlenül, készen állanak a vezetés átvételére." Még e mellett a bölcs belátás mellett sem ártana azonban, ha ohazai volt nagyjaink jobban megválogatnák, kikkel veszik körül magukat." Higgadt, komoly és nagyon megszívlelendő szavak ezek. Vájjon micsoda érzéssel és lelki síre rett el tudott Nagy Ferenc születésnapi vacsorájához hivatali elődjének, egyházának és hazájának kiváló férfiúja meggyilkolására uszító aljas kommunista nemzetgyalázoval egy asztalhoz leülni s e mocskos nemzetgyalázó' szájából kiömlő szoáradatot nyugodtan végighallgatni?! Márk Béla, ez a szereplési viszketegségben szenvedő "keresztapa", ahol teheti, beszédébe felhozza Hitlert,'toastmaster-i szereplését is felhasználta erre, megeresztvén egy gyér hatású párhuzamot Hitler és Peyer bajuszával kapcsolatban.-Sokkal okosabb lett volna, ha a hazafias és vallását tisztelő magyarság körében óhajtana eredménynyel mozogni s azon lenni, hogy ilyen sértő eset