Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)
1953-06-01 / 3. szám
17.oldal Magyar Végvár 1953 junius jj p ^ mond eddigi követeléseiről és a huzavonákról, a végnélküli hiábavaló tárgyalásokról, amelyeknek semmi közük a szóbanforgo tárggyal? Az osztrákok baja tulajdonképpen 1945 áprilisában kezdődött, amikor a Szovjet által pártolt kormány vette át a hatalmat. A Nyugati Hatalmak nem fogadták el és nem ismerték el ezt a kormányt. 1946 januárjában a Nyugat nyomására uj választásokat tartottak és egy koalíciós kormány volt az eredmény. A szovjet birizgálás azonnal megindult az uj kormány ellen. A Szovjet egy egész esztendeig megtagadta a békekötésre vonatkozó tárgyalásokon a részvételt. 1947 elején végre beleegyezett a tárgyalások felvételébe, azonban olyan követelésekkel állott elő, hogy a Nyugat még arra sem találta érdemesnek, hogy komolyan vegye az egészet. Ezek pénzügyi követelések voltak,amelyek minden józan megfontolást felcsufoltak. Ezeket a követeléseket a Szovjet annak ellenére támasztotta, hogy a ma már hírhedt Pottsdami Egyezményben minden reparácios követelésekről lemondott Ausztriát illetőleg. (1945) A tárgyalások folytak 1948 is még, de időközben a Szovjet teljesen kizsarolta Ausztriát. 1948-ban, amikor a Szovjet a jugoszláv követelésekkel lépett fel osztrák területeket illetőleg, Nyugat újra megtagadott minden közösséget az ilyen követelésekkel. Akkor még Tito igen jő fiú volt és a Szovjet atyai szeretettel őrködött szeretett V;a és annak országa fölött. 1949-ben maga Ausztria kezdeményezte a tárgyalások felvételét. Meg is kezdték februárban, még májusban is tárgyaltak. Eredmény: semmi. A Szovjet még azt is megtagadta, hogy követeléseinek listáját Ausztriával közölje. . -• 1949 májusában uj hangokat kezdtek pengetni az oroszok. A Tito féle ügyet többé már nem babusgatták, Ti to kezdett rossz fiú lenni. Tehát elejtették. A négy nagy hatalom / Amerika, Anglia, Franciaország és a Szovjet / újra a zöld asztalhoz ült. Majdnem minden simán ment. Megegyeztek a legfontosabb pontokban, természetesen a Szovjet javára. Mit is kapott volna a Szovjet? íme: az osztrák olajtermelés 60%-át, a hajózási társasjgban a teljes ellenőrzést, ugyancsak az osztrák területen lévő, de német tulajdonban levő gyárak stb. fölötti teljes elleícrzés jogát,továbbá az osztrákok által 6 éven belül fizetendő 150 millió dollárt. A Szovjet elfogadta az egyezményt. Még pár, de kevésbbé fontos pontokra vonatkozó megegyezésről volt szó, de annyira jelentéktelennek tartották a négy nagy hatalom külügyminiszterei, hogy az alantasabb közegekre bízták az ezekre vonatkozó megegyezések lásimitását. A megegyezés aláírásának a dátumát is kijelölték: 1949 szeptember 1. Azonban szept. 1 elmúlt anélkül, hogy valami is történt volna. Újra összeültek a külügyminiszterek, de most New Yorkon. A Szovjet azonban nem volt hajlandó tárgyalni egészen addig, amig kisebb fontosságú orosz követeléseket el nem intéznek. Ezt rábízták az osztrák és szovjet diplomatákra. Ausztria hajlandó volt tárgyalni, azonban az oroszok nem is válaszoltak az osztrákok kérdezosködéseire. A tárgyalások ugyan folytak immel-ómmal 1950 májusáig, amikor a Szovjet újabb, teljesen váratlan követeléssel állott elŐ. A Szovjet nem volt hajlandó tárgyalni egészen addig, amig az angol és amerikai csapatokat ki nem vonják Triesztből. Hogy a Triesztben állomásozó amerikai, angol csapatok és az osztrák békekötés között milyen összefüggés van, az a mai napig is a Kremlin titka.Ez aztán meg is adta a kegyelemdöfést a további tárgyalásoknak. A múlt évben a szövetségesek 8 cikkelyből álló javaslattal jöttek, amelyek tartalmazták az előbbi egyezmény főbb pontjait, de nem voltak benne az előzőleg megigért engedmények. A Szovjet semmi érdeklődést nem mutatott, később a szövetségesek visszavonták a javaslatot osztrák kérésre. Ugyanis az osztrákok attól féltek, hogy újra elkezdő dik a huzavona, a végnélküli tárgyalások a megegyezés leghalványabb reménye nélkül. így állanak az osztrák békekötés ügyei. Aki elolvassa és végiggondolja ami ebben a tekintetben végbement a legutóbbi pár évben, annak tényleg tátva marad a szája, amikor Churchill a Szovjettel való megegyezés reményét, majdnem biztosságát lobogtatja meg a világ előtt, de egyenesen elhül az ember, amikor Atlee legújabb világrengető kijelentésére gondol: Nem a Szovjet veszélyezteti a világbékét, hanem Amerikai Mi történt ezekkel az emberekkel? Pálinkás kenyeret vagy bolondgombát reggeliztek? Mi nem a megegyezés ellen vagyunk, a tisztességes, emberies megegyezés ellen, hanem a Szovjet kétkulacsos, mástmondo és egészen mástgondolo'’politikája ellen. A Szovjet eddig soha, egyetlen egyszer sem adta jelét ama szándékának, hogy békét akar. Beszélni mindig beszél róla, de csakis beszél - az egész világ lovátétele érdekében. Most még csak azt kérdezem: Mit várhat Magyarország ? Lehet-e megalapozott reménységünk arra,hogy a Szovjet komolyan akarja az osztrák békét? Aki erre alapozza reménységét, az homokra épített. A nagy politikusok nevei: Churchill, Atlee, Bevin, Malenkov... semmi jót nem Ígérnek nekünk, szegény magyaroknak... így aztán bár szomorú szívvel, de meg kell állapítanunk: az osztrák béke és Magyarország felszabadulása igen igen messze van,
