Magyar Újság, 1980 (70. évfolyam, 1-27. szám)

1980-03-20 / 11. szám

1980. MÁRCIUS 20. MAGYAR ÚJSÁG 5. OLD AU Fazakas Ferenc: LAKE PLACID TANULSÁGA Majdnem úgy kezdhetem, mint a mesében: hol volt, hol nem volt, — pedig a történet itt kezdődött Minnesotáhan és nem is olyan régen, 1979 augusztus 25-én, mikor 50 zöldfülű egyetemi hallgató, meg farm-boy összegyűlt egy álmokat kergető tréner Herb Brooks irányítása mellett, hogy hat hó­nap alatt összeszokjanak annyira, hogy ők képviselhessék az Egyesült Államokat a XIII. Téli Olimpiász jégkorong mér­kőzésein Lake Piacid városában, New York államban. Akkor még nem történt meg a teheráni amerikai követ­ség megtámadása, senkinek még álmában sem fordult meg a szovjet afganisztáni bevonulása és hogy ezért Amerika e­­setleg bojkottálja' a moszkvai nyári olimpiászt. Senki sem vett tudomást fezekről a húszévesekről, akik úgy érkeztek meg Lake Piacidra, hogy a nyolc benevezett közt a hetedik helyre méltatták őket. Már az első küzdelmük a kitűnő svédekkel 2:2-es döntetlent eredményezett, s utána nyolc napon ál románokat, cseheket, nyugat-németeket ha­lomra verve mint csoportelsők kerültek a 4-es döntőbe, feb­ruár 22-én pénteken kerültek szembe a világhírű szovjet csa­pattal, melyről önmaguk is azt hitték és a világ is azt hitte, ( biztos aranyérmesek lesznek. S itt történt meg az, amiről a liberális és ateista sajtó is mint csodáról emlékezik meg, hogy ezek a college kids” vagy minor Ieauge játékosok és ho­­cky bum-ok megverték 4:3-ra azokat a veteránjégkorong já­tékosokat, akik 20 évig uralták ezt a sportágat, pedig az utol­só 15 percig a szovjet csapat vezetett. Mikor a befejezés előtt tíz perccel Mike Eruzione be­vágta a győztes 4. gólt, a tízezernyi néző deliriumba esett, csak az edző fivére JDave Brooks szólt aggódva a környeze- j léhez: Vigyázzatok arra, hogy micsoda nyomást fognak ki­fejteni az oroszok, a mi fiainkon már látszik a fáradtság. Ami akkor következett tíz percen át, az példanélküli volt a sport történetében: az oroszok mint az őrültek vágták a ko­rongot az amerikai kapu felé, de Craig, a kapus mindent vé­dett: egy pörölyütéssel elindított jégkorong elé az egyik ame­rikai levágta magát, s így védte kapusát. Az amerikai fiúk el­szántsága, bátorsága, ügyessége, felindultsága és patriotiz­musa csodát művelt. Mikor a biró a játékot lefújta, leírhatat­lan ujjongásba tört ki az eddig már kibírhatatlan fokra emel­kedett feszültség. A korongütők repültek a pálya szélén levő falakra, a fiúk összeölelkezve hemperegtek a jégen, s a szov-1 jet játékosok sóbálvánnyá meredve egy csoportban állva hi- | tétlenül meredtek a semmibe. A tízezer főből álló közönség az amerikai himnuszt és az America the Beautiful -t éne­kelte. A sok tízmillió amerikai lelkiállapotát egy Flenry James Miller nevű jenki nyilvánította a legtalálóbban, aki a stádi­umból egyenesen az utca végén fekvő 326-os American Le­gion Postba ment kis amerikai zászlókat osztani a következő szavakkal: “Menjetek ki és lobogtassátok e zászlókat, mert ma este mindnyájan büszkék kell legyünk, hogy amerikaiak vagyunk! Ma reggel térdre hulltam és azt mondtam: Úris­ten, vezesd nemzetünket, hogy visszanyerje az életcélját, a­­melyet oly régen határoztak meg, mikor emberek feláldozták az életüket valamiért, amiben hittek. Utána sírtam s itt most is sírok megint, mert a mi fiataljaink véghez vittek valamit ma este ott az arénában, amelyre egyetlen más csoport ezen a földön nem lett volna képes: ezek a fiúk feltámasztották a mi nemzetünk lelkiismeretűt. Edwin Pope újságíró, aki ezt megírta, azt kérdezte a vé­gén: "Mindez szentimentalizmus? Gondolkozzunk rajta! Ilyen előzmények után érkezett el február 24-e, vasánap, amikor de. 11-kor kezdődött az amerikai-finn mérkőzés, a­­melynek eredményétől függött, hogy orosz, vagy amerikai csapat lesz-e aranyérmes, hiszen még döntetlen esetén is a szovjet csapat lett volna az első. Az amerikai fiúk komolyan készültek, tudták, hogy, de főleg a sportban nem adnak sem­mit ingyen. Pénteken este a tízezrekre menő utcai ünneplé­sen ott voltak, de nem ittak és nem éjszakáztak. A mérkőzésen a nagyszerű finnek kétszer is vezetéshez jutottak, de ezeket a jenki 20 éveseket egyszerűen nem lehe­tett legyőzni. A harmadik időszak elején kiegyenlítettek 2:2- re, nemsokára megszerezték a vezetést, de hátra volt majd 14 perc, valóságos örökkévalóság egy fáradt csapatnak s még kétszer két perces büntető játékos-kiállítást is lemorzsolták, s a harmadiknál, amikor négy amerikai hír játszott öt finn já­tékos ellen, Johnson beállította a 4:2-s eredményt. Húsz év után (közben négyszer az oroszok nyerlek) éijból aranyat ér­demeltek ki egy “Hamupipőkénk’ kezelt amerikai együttes, mely örömünnepet tartott a jégpálya közepén, ahová első­nek azok az anyák szaladtak be könnyező fiaikhoz, akiket e­­zek az anyák neveltek ilyen modern amerikai hősökké. A hátvéd Mike Rernsey találóan mondotta: Mi tudtuk, mi a kötelességünk, s megtettük, amit lehetett. ’ Valóban megtet­tek mindent Amerikáért, szüléikért, feleségükért, kedvesei­kért, a nagyszerű trénerért s amint a legnagyobbat teljesítő kapus, Jim Craig mondotta, a 3 évvel ezelőtt rákban meghalt édesanyjáért. “Mikor kint vagyok a játszópályán mondot­ta meghatódva r- és felteszem magamra a védőlapokat, úgy érzem, hogy ő ott van körülöttem. Azt is megmondta, hogy a kedvenc nótája: If only you believe in miracles s mikor az amerikai-finn mérkőzés befe­jeződött, vele együtt “majdnem minden amerikai csodának tartotta a győzelmet, mint Frank Brown, az Associated Press munkatársa írta a cikkében. Még Carter elnök is azt mondta a trénernek, amikor az egész 150 tagú olimpiai keretet meghívta a Fehér Házba: “Mondja meg az egész csoportnak, hogy mennyire szeretjük őket! Ez alkalommal az elnök valóban az amerikai nép ne­vében beszélt. Amint az előbb említett újságíró helyesen megjegyezte, ez az amatör gulyás együttes nem hagyta magát kibillenteni elszántságából, még a Iegdeprimálóbb kö­rülmények közt sem, még a félelmetes hírű szovjet profikkal szemben sem, hiszen minden nehéz játékukban az ellenfél többször is vezetéshez jutott! Ezen az olimpiászon még messze kimagaslik a gyorskor­csolyázás öt aranyérmes hősé Eric Heiden, aki minden szám­ban új rekordot állított fel, a 10,000 méteren a hihetetlen 6 másodperccel javította meg a világrekordot, azt mondta, hogy ezeknek a fiatal jégkorong játékosoknak a teljesítmé­nye volt a leglenyűgözőbb az egész olimpiászon. S mikor a csapatkapitány ott állt az emelvény legmagasabb fokán, mö­götte lent a többi 19 játékos, mindegyik nyakában az arany éremmel, az amerikai himnusz hangjai mellett lassan húzták A MAGYAR EGYHÁZPOLITIKA ALAPELVEI Folytatás az első oldalról — vések, amelyek, nem kötődve az imperializmushoz és a kapita­lizmushoz, feltárták a társadalmi haladás és a kereszténység vi­szonyának új lehetőségeit. A magyarországi egyházak nemzetközi tevékenységében politikai együtt mű Jcödés elveinek és gyakorlatának megfelelően megnyilvánuló célkitűzés, hogy a békés egymás mellett élés és nemzetközi méretekben segítsék a haladó erők összefogását, tá­mogassák az antiimperialista egységfront megteremtésére irá­nyuló erőfeszítéseket.'” A helsinki egyezmény aláírása után "a magyarországi egy­házak nemzetközi tevékenysége általában arra irányul, hogy az egyházak valamennyi aláíró államban helyesen értelmezzék a helsinki dokumentumot és tevékenységüket eszerint alakítsák.” Az egyházak szerepének elemzését Miklós államtitkár így összegezi: “Mindezek a hazai és nemzetközi tapasztalatok bizo­nyítják, hogy a szocialista állam és az egyházak között új típusú kapcsolat jött létre. Az egyházak új elvi alapokra helyezték mű­ködésüket.” KOMMENTÁR Mielőtt elemzésünkre rátérnénk, két előzetes megjegyzést teszünk: 1. Miklós államtitkár egyházakról beszél; mi itt elsősorban a katolikus egyházat tartjuk szem előtt, főleg, amikor a ma­gyarországi tényekről lesz szó. Számunkra az egyház a Krisz­tusban hívők közössége: látható, szervezett valóság és ugyan­akkor természetfeletti közösség is. Mivel Miklós államtitkár, mint szociológiai, társadalmi valóságot fogja fel az egyházat, mi is elsősorban erről beszélünk, nem zárva ki az egyház lé­nyegének teológiai értelmezését. Hozzá kell -tennünk -azt is, hogy Miklós államtitkár általában csak az egyházi vezetőkkel, püspökökkel folytat párbeszédet (meg a Vatikán képviselőivel): az egyház valójában az egész Isten népe, püspökök, papok és hí­vek együtt. 2. Szem előtt kell tartani, hogy Miklós a szocializmusnak egy bizonyos fogalmát képviseli. Ma már szocializmusokról, marxizmusokról, stb. beszélnek. Amikor tehát pl. a "szocializ­mus’ építéséről” van szó, pontosan meg kellene határozni, mi­lyen szocializmusról beszélünk, milyen annak ideológiája és praxisa, milyen emberképet és társadalmi modellt, milyen po­litikai etikát, stb. foglal magába, és mennyire teszi lehetővé a rendszert alkotó elemek szétválasztását. A katolikus felfogás egy adott konkrét helyzetben igénybe veszi a hit "kritikai funk­cióját”, hogy mitosZtalanítsa, relativizálja az ideológiát és a po­litikát, és hogy mindent Isten országa és az ember üdvössége szempontjából értékeljen. Az egyház ugyanakkor az államhatalomban a közjó előmoz­dítóját látja, ezért támogatja az állam vezetőit annak megvaló­sításában — függetlenül az adott politikai rendszertől. A múlt­ban és jelenben is magától értetődő, hogy az egyház részt vesz a közió előmozdításában — azon a területen, melyre evangé­liumi küldetése van. “Az egyház mindig tanította, hogy elő kell mozdítani a közjót, és ezzel jó állampolgárokat nevelt minden államnak...... E közjó, melynek szolgálatára van rendelve az állami tekinté,y teljesen csak úgy valósulhat meg, ha minden állampolgárnak biztosítják jogait. Különben a társadalom szét­esése, az állampolgároknak a tekintéllyel való szembehelyezke­­dése következik be, vagy pedig az elnyomás, a megfélemlítés, a terror helyzetei állnak elő, amelyekre századunk totalitarizmu­sai számos példával szolgáltak..... E jógok közé számítják, jog­gal, a lelkiismereti szabadság joga mellett a vallásszabadság jo­gát. .... Az egyház nem kér semmiféle kiváltságot, hanem csak elemi jogának tiszteletben tartását (Rédemptor hominis körié­véi 17). A mai magyar egyházpolitika — nyilván a marxista ( vallás­­kritika ismert elvei alapján — az egyházak, általában a vallás szerepét a politikai hasznosság elvének szemszögéből tekinti és értékeli. Mivel a vallás a marxista szemében az ember elidege­nedésének egyik formája, amelynek a társadalmi átalakulással el kell halnia, az egyházaknak is csak átmeneti funkciójuk le­het. Miklós Imre felsorolja azokat a területeket, amelyeken az egyházak hasznosak lehetnek: segítik a szocializmus építését (bel- és külpolitikai szinten), megfelelnek az állam érdekeinek. Nem az ember személyi — egyéni és közösségi — jogainak biz­tosítása tehát az elsődleges cél, hanem a szocializmus (értsd: a dialektikus és történelmi materializmus, a gyökeres ateizmus alapián álló kommunizmus) megvalósítása. A magyar egyházpolitika felrója a magyar katolikus egyház­nak, hogy a letűnt társadalmi rend fenntartásában közvetlen politikai szerepet játszott, hogy haszonélvezője volt a múlt igaz­ságtalanságainak. Hangsúlyozza az egyház és az állam szétvá­lasztásának igazságát és szükségességét. Ugyanakkor sürgeti, hogy az egyház ma, az új államformában is vállaljon politikai szerepet, közreműködve a politikai vezetés által meghatározott nosság elvének erőltetése: bizonyos szolgálatok, állásfoglalások belső és külpolitikai feladatok megoldásában. A politikai hasz­nosság elvének erőltetése: bizonyos szolgálatok, állásfoglalások kierőszakolása, káros következményekkel jár az egyházi élet­ben. Az egyház önértelmezésének zavarához, az egyházon belüli súrlódásokhoz vezet; akadályozza annak a küldetésnek teljesí­tését, amelyre az egyház hívatott: az evangélium hirdetését és a krisztusi tanúságtétel L az adott társadalomban. ***W><VW^^V*l*V*^l^^**AÁA**<VV^^*WWW***^^^V*■^* Fel a másik kettő között az amerikai lobogót, az USA polgá­rainak fele vele együtt könnyezett. Engedtessék meg nekem, hogy valamit én is megjegyez­zek. Ezt az országot az “alapító atyák” olyan egyéni szabad­sággal és a szabad vállalkozásra alapított gazdasági rend­szerrel indították el, mely a legjobb felemelkedést biztosított a legszélesebb néprétegeknek is. Azonban ezt a népet ebben a században saját vezetői becsapták, bekényszerítették két világháborúba, ahol a békét elvesztették, utána két olyan távolkeleti háborúba, melyet nem engedtek megnyerni, a­­gyonadóztatták, lépésről-lépésre visszavonultattak, de most Iránnal és Afganisztánnal betelt a mérték. Mi magyarok ért­jük meg legjobban ezt a lelkiállapotot, mert 1956-ban a mi vizipólózóink Mellbourne-ben így verték meg az oroszokat. A bajtársiasság mély megnyilvánulása a csapatkapitány következő kijelentése: A legszomorúbb részemre, hogy mi­után ma megkaptuk az aranyérmeinket, s holnap az elnökkel való találkozásunk után mind hazamegyünk, ki tudja, fogom­­e látni valaha is Dave Christiant vagy John Harringtont? Az új szerep megélése és a bekapcsolódás a "szocializmus építésébe” az állami kényszer és az állandó beavatkozás jegyé­ben történik. Az állam két, nagyszámú tisztviselőt, egyházi informátort és együttműködőt foglalkoztató intézményt állított fel, melyek az egyházi élet minden részletére kiterjedő előírással biztosítják az egyházpolitikai cél megvalósulását. Az egyik intézmény az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH), amely kormányszerv, a má­sik a belügyminisztérium politikai rendőrségének egyházi ügyekkel foglalkozó részlege. Ez az egyházat "gondozó” két in­tézmény, melyet az együttműködés, a rivalitás és a megosztott illetékesség bonyolult hálózata kapcsol össze, külön-külön or­szágos hálózattal rendelkezik. Az országos központok egyház­megyék szerint tagoltak, a helyi közigazgatási egységek (megyék és megyei jogú várósok) pedig helyi, területi központokkal ren­delkeznek. A két intézmény munkatársainak magas rangja és nagy száma önmagában is érzékelteti a beavatkozás nagyságát, melyet ezek az intézmények az egyház életében kiterjedt hatás­körük révén kifejtenek. Az egyházi ügyekkel közvetlenül az ÁEH foglalkozik. Hatás­köre személyi és tárgyi. Előzetes engedélye szükséges pl. ahhoz, hogy plébánia hivatali pecsétet készíttethessen vagy azt meg­változtassa, hogy egyházi kiadványokat, szentképeket, űrlapo­kat, püspöki körleveleket kinyomtassanak. Hozzájárulása szük­séges a 20.000 forintot meghaladó kiadásokhoz (pl. templomok, plébániák tatarozása). Az ÁEH adja meg az előzetes engedélyt, vagy hallgatólagos beleegyezést bármely lelkipásztori állás be­töltéséhez, az ő külön engedélye szükséges ahhoz, hogy műkö­dési engedéllyel bíró pap iskolai hitoktató lehessen. A papi bé­kemozgalom lapjának, a Katolikus Szónak 1964-ből származó magyarázata szerint tulajdonképpen nem is lenne szabad olyan teológust pappá szentelni, akinek az ÁEH nem fog működési engedélyt adni (mert ez feltétele a papi munkának). Ez'a hiva­tal folyósítja közvetlenül a papok havi állami fizetéskiegészíté­sét (kongrua), ő alkalmazza az állami törvényeket az egyházra, felügyel az állam értelmezése szerinti vallásszabadságra, kivizs­gálja az esetleges panaszokat, engedélyezi a papság külföldi utazását— és illetékes még számtalan más ügyben. Az egyházzal szembeni folyamatos kényszert mutatja, hogy az egyházmegye-vezetés kulcspozícióiban, az irodaigazgatói és általános helynöki beosztásban állami nyomásra behelyezett bi­zalmi emberek vannak, míg a Szentszék és az állam által egy­aránt elfogadott, az egyházmegyék vezetésének megkönnyítésé­re a püspök mellé kinevezett segédpüspökök vezetői feladat nélkül a plébániai lelkipásztorkodásban keresnek elfoglaltságot maguknak. így az állam és az egyház közti "együttműködés” névlegessé válik, hiszen az állam saját bizalmi embereivel együttműködve tulajdonkééppen önmagával működik együtt. II, A VALLÁSSZABADSÁG KÉRDÉSE A vallásszabadság kérdésénél Miklós államtitkár fogalmi tisztázatlanságot állapít meg: "Amíg egyesek a Vallásos közös­ségek szabad tevékenységével azonosítják a vallásszabadság el­vét, mások a legkülönbözőbb társadalmi igényeket támasztják ezen a címen.” Hangoztatja, hogy a lelkiismereti és vallássza­badság Magyarországon is az emberi jogok közé számít, melyét nem csak meghirdetnek, hanem garantálnak is és biztosítják társadalmi feltételeit. Konkrét megvalósulásáról ezeket mond­ja: "Vallásszabadságon nem csak azt értjük, hogy az embereik szabadon vehetnek részt a liturgikus cselekményeken”, de ma­gába foglalja azt is, hogy "az egyházak foglalkozhatnak a fiata­lokkal, az iskolákban fakultative hitoktathatnak, hogy bérmá­lásra, konfirmálásra rendes keretek között felkészíthetnek és á' teológiai főiskolákon levelezőtagozatokat is, tarthatnak fenn. Az egyházak élénk sajtótevékenységet Fejtenek ki: "A Fnágyar állam "tiszteli az egyházak autonómiáját és lehetővé teszi, Hógy! tevékenységüket — az állami törvények előírásainak betartásá­val — saját törvényeik szerint fejthessék ki.” Az autonómia fo­galma azonban nem a hagyományos értelemben veendő, ugyan­is "az állam és az egyházak különválasztása következtében az egyházak autonómiája is új értelmet kapott, különösen a te­kintetben, hogy elfogadják a lelkiismereti szabadság és a vallás szabad gyakorlása együttes értelmezésének alkotmányban rög­zített formáját”, azaz a vallástól való elszakadás szabadságát is. Miklós államtitkár úgy látja, hogy a vallásszabadságnak Magyarországon főleg két akadálya lehet: "Egyrészt látnunk kell, hogy a szocializmus és a haladás ellenségei” á vallásos hitet politikai eszközként igyekszenek felhasználni. Másrészt "a marxistáknak, szocialistáknak szüntelenül tudatosítaniuk kell, hogy az ideológiai különbözőségek, ellentétek adminisztratív és' politikai-hatalmi eszközökkel sohasem oldhatók meg.” Admi­nisztratív eszközök alkalmazását Miklós határozottan elutasít­ja: "Az egyházakkal való kapcsolatok során nem bizonyítjuk mindenáron és minden eszközzel, hogy csak nekünk lehet iga­zunk.” "A szocializmus eredményeit nem az határozza meg, hogy mit értünk el a vallás elleni harcban.” Miklós államtitkár éles bírálatot gyakorol mindazokra, akik véleménye szerint helytelen nézőpontból ítélik meg a ma­gyar egyházpolitikában a vallásszabadság kérdését: "A magyar egyházakat különféle nyugati oldalról, néha még a felelős egy­házi sajtóban is igazságtalanul támadják és szidják ... Érdekes, még mindig milyen makacsul törekszenek arra, hogy a kapita­lista rendszer formáit alkalmazzák a mi viszonyainkra. Ezek természetesen nem felelnek meg nekünk — amiből sokan elha­markodottan arra következtetnek, hogy Magyarországon az egy­ház nem szabad, hogy nálunk a vallásszabadság csak papíron van meg stb. De a kapitalista rendszer közhelyeit soha nem lehet a mi viszonyainkra alkalmazni...... A szocialista társada­lomban erős akarattal arra törekszünk, hogy az egyházpolitikát a saját viszonyainkra alkalmazzuk, mivel hívők és kommunis­ták, az egyház és az állam egyaránt egyetértenek.” KOMMENTÁR A vallásszabadság minden embert egyénileg megillető jog, mely magába foglalja az egyéni vallásos meggyőződés szabadsá­gát és ennek külső megnyilvánulásait is, egyénileg és közösségi­leg egyaránt. Lényeges az, hogy ezt a jogot — akadályoztatás esetén — meg lehet-e törvényes úton védeni. Miklós államtitkár leszögezi, hogy a vallásszabadság Ma­gyarországon is az emberi jogok közé számít — mégis fejtege­téseiből úgy látszik, hogy a vallás közösségi gyakorlásában már nem az emberi (egyéni) jog az irányadó, hanem valamilyen kol­lektív szabályozás, melyet vagy az állam képviselői egyoldalúan hoznak, vagy egyenlőtlen helyzetű felek között kötött megálla­podás formájában az állam és az egyház jogilag illetékes veze­tői szabnak meg. Következőleg a vallásszabadság közösségi gyakorlása már nem emberi (természeti) jog, hanem a minden­kori pozitív jog alapján áll. A marxizmus hangsúlyozza azt, hogy az ember társas lény és kidomborítja a közösségi szempontokat. A keresztény ember­szemlélet szintén aláhúzza az ember közösségi voltát, de a per­­szonalista emberkép értelmében a személy, jóllehet egyedülálló, megismételhetetlen valóság, nyitott mások felé, s a személyek wj közötti kommunióban, szeretetközösségben valósítja meg ön­­magát. A másokhoz való viszony és a közösségi szempont lénye­ges a vallás megélésében is. A vallásszabadsághoz való jog te­hát a közösségi dimenziót is magába foglalja, ahogy ezt a Zsi- 5j j nat nyomán II. János Pál pápa többször is hangsúlyozta (Re- ^ demptor Hominis körlevél 17. pont; az ENSZ közgyűlése előtt mondott beszéd 20. pontja). A vallásszabadságról szóló zsinati nyilatkozat 3. pontját a pápa New Yorkban idézte: "Az ember *5'”. társas természete igényli azt, hógy belső vallási aktusait külső­leg kifejezze, vallási téren másokkal közösségben legyen és val­lását közösségi formában élje.” Ugyanennek a nyilatkozatnak 4. pontja így folytatja: "A vallás szabadsága, kényszertől való mentessége nemcsak az egyes személyeket illeti meg; el kell azt ismerni közösségi cselekményekre nézve is. Mert mind az em- , bernek, mind magának a vallásnak a természete megkívánja, hogy legyenek vallási közösségek.” Idegen Miklós államtitkár vallásszabadság-felfogásától az a lehetőség, hogy a hívek egyéni emberi szabadságjoguk alapján olyan vallási közösségeket hozzanak létre (pl. báziscsoportok), melyet a politikai vezetés elfogad. Az ilyen vallásszabadság-felfogást igazolja a magyar egy­házpolitikusoknak az a törekvése, hogy az egyházi életben min­den az általuk ellenőrzött megyés főpásztorok irányításával tör­ténjen. Ezért érőltették rá ezt az "episzkopális” egyszemélyi egyházkormányzati rendszert a statutum-szerű "presbiteriális” kormányzati rendszerű magyarországi protestáns egyházakra is. Aki — főleg külföldön — ezt a felfogást kiértékelve úgy vé­li, hogy Magyarországon az egyház nem szabad, az Miklós állam­titkár szerint a kapitalista rendszer formáit alkalmazza a ma­gyar viszonyokra. Hogy Miklós “a kapitalista rendszer formái” kifejezés alatt ebben az összefüggésben mit ért, az fejtegetései­ből nem lesz világos. - a '1 onmEi iriaxc flov JÍov xtrfoisal) Ulf* ' Miklós államtitkár joggal hivatkozik arra, hogy a sztálinista korszakhoz viszonyítva jelenleg nagyobbak a pasztorális lehe­tőségek. A lista, hogy mit szabad és mit nem szabad az egyház­nak. valóban kibővült. A kollektív alanyra (egyházra) vonatkoz­tatott marxista vallásszabadság-értelmezés lehetőséget ad ugyanakkor az állami szabályozás indoklására. Ennek az értel­mezésnek kapcsán tekintélyes kazuisztika alakult ki arról, hogy i közösségi vallási életben mit szabad és mit nem szabad tenni. Pl. a templomban össze lehet jönni katekézisre, vallásos kérdé­sek megvitatására, a templomajtót azonban nem szabad bezár­ni. Sőt már az is kifogás alá esik, ha a szokásos főbejárat zárva van és a templom csak a mellékbejáraton át közelíthető meg. E kazuisztika tág teret nyit bármilyen állami intervenciónak, ... melynek kedvenc területé a megengedett igehirdetés és a tiltott vallási propaganda közötti határ megvonása. Például, ,a hitokta­tónak, ha valamelyik tanuló kimarad a megengedett igehirde- ... tésnek számító1 iskolai hittantanításból, nem szabad őt vissza­hívnia a hittanórára, -mért .az már vallási propaganda és, ezért ■on tilos. ,vr . . , Minderre >az elvi megokolást "a lelkiisméreti szabadság és a vallás szabad gyakorlásának együttes értelmezése” adja, mely !•>,, a magyar alkotmány elve a vallásszabadságot illetően. Ez az elv kimondja, hogy a-vallást nem szabad úgy gyakorolni,, hogy ez 1 másokat a vallásnélkülisóg vagya a vallástól való elszakadás , . szabadságában, befolyásoljon. > j,.,.,., A materialista világnézet ugyanakkor a mindent uraló ál- ' .. lamvallás előnyeit élvezi: az 1978/79-es tanévben bevezetett új - oktatási, rendszerben minden tantárgy kapcsán okjafják; jsnie­­réte előfeltétel az egyetemi felvételeknél; bizonyos pályákon,az n,K előhaladásnál; kizárólagosan propagálják a tömeghírközlő esz-.. , közökben, iskolán kívüli népművelésben, stb. A vallás elleni küzdelem hosszú ideig adminisztratív eszkö- Kvt zökkel történt. Az egyházpolitikát konkréten intéző tisztviselők;.,..,, között ma is sok a régi radikális irányt képviselő, akik nem tudnak hozzáigazodni a jelenlegi toleránsabb egyházpolitiká- , hoz, illetve nem látják meg, hogyan jut el az új egyházpolitika > > az egyház adminisztratív elnyomása helyett a szocializmus közös . építésének útján a vallás kiküszöböléséig; hogyan válik a hivők r és nem hivők közös részvétele a szocializmus építésében a val- > lásra is kiterjedő "szocialista beiskolázás”-sá a hegeli elvnek j megfelelően: “Úszni vízbén kell megtanulni’,';, hogyan lesz a yaí- < lás elvetése mintegy-mellékterméke, velejárója a dolgozó em- " bér érzelmi, értelmi élete és gyakorlati tevékenysége átalakítá­sának — ahogy ezt a marxista felfogás szerint törvényszerű fo­lyamatot egy magyar marxista felfogás szerint törvényszerű folyamatot egy magyar marxista valláskritikus megfogalmazta (v.ö. Lukács József, Szocializmus és valláskritika). Az ilyen ’ tisztviselők túlkapásai ellen sok esetben az ÁEH valóban védi á vallási életet, mert ma már károsnak minősíti az adminisztratív eszközök alkalmazását. A marxista ideológusok ás a magyar egyházpolitikusok fel­tételezik, hogy a szocializmus megvalósulása során tartósan ér­vényesülő tendencia a vallásosság csökkenése, a társadalmi tu­dat fokozódó szekularizációja, a tudományos világnézet elterje­dése. A magyar egyházpolitika ezzel számolva tesz különbséget — ahogy Miklós megfogalmazza — “a marxista párt ideológiai és politikai céljai között, és az ideológiai célkitűzést nem önma­gában tekinti, hanem politikai célokhoz való viszonyában.” Az ideológiai és politikai célokat a politikai vezetés nem a toleran­cia vagy a liberalizmus, tehát elvek alapján hozza összhangba, hanem állandó erőpróba során; t.i. aszerint, hogy az egyház és állam, illetve a párt helyi képviselői: a plébános és a tanács­elnök, illetve a párttitkár között hogyan alakul a helyi kapcso­lat. Ezért szinte minden faluban, városban más a vallásszabad­ság helyzete. Helyi viszonylatban az országos politikától merő­ben eltérő egyházpolitikai klíma alakulhat ki, az egyház elő­nyére, de hátrányára is. A vallásszabadság gyakorlatát Magyarországon tehát helyi viszonylatban a személyi kapcsolatok határozzák meg, országos viszonylatban pedig a politikai hasznosság, a “valamit vala­miért”, az "adok-veszek” pragmatikus gyakorlata. Miklós ugyan hangsúlyozza, hogy az állam és az egyház egyenlő partnerek. Valójában az egyházi vezetők (dialóguspartnerek) függő viszony­ban, kényszerhelyzetben vannak. Ebben a dinamikus életerőt háznak, hogy nem szokta meg az erőszakos-erősebbel való megkívánó helyzetben még mindig nagy hátránya a magyar egy­­együttélést, és túlságosan sokat remél az államtól tárgyalás út­ján elnyerhető "engedmények”-től. r-> Folytatjuk ,—«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents