Magyar Újság, 1980 (70. évfolyam, 1-27. szám)
1980-03-20 / 11. szám
I OSO. MÁRCIUS 20. MAGYAR ÚJSÁG 5. OLDAL ÉDESANYÁNK I w REGÉNY ~ IRTA: VASZARY GÁBOR ELKÉSZÜLT A 224 oldalas könyv egészvászon kötésben $10.00 és a postaköltség $1.00 MEGRENDELEM Vaszary Gábor: Édesanyánk című könyvét . . példányban Mellékelem az árát és a postaköltséget: $10.00 + $1.00 NÉV .................................................................................................... CÍM ..................................................................................................... VÁROS ............................................................................................. ÁLLAM, ZIPSZÁM...................................................................... TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Tormay Cecil Emlékbizottság örömmel jelenti, bogy a két kötetes Bujdosó Könyv után sajtó alá rendezte az írónő má^ik híres történelmi regény trilógiáját, amelynek gyűjtő címe: , AZ ŐSI KÜLDÖTT. A trilógia egyes köteteinek önálló címe van, mindegyik befejezett regény, A könyv a tatárjárás idejébe vezet vissza és ennek a szörnyű pusztításnak a képe elevenedik fel. Nagyon sok hasonlóság van a jelenkori elesettségünkhöz. A kibontakozás reménységet nyújt nekünk is, hogy a mostani sok megpróbáltatás után jön még szebb jövendő. Első kötetnek a címe: A CSALLÓKÖZI HATTYÚ A bolti ára 10 dollár és a postaköltség $1.00. A második kötet címe: i A TÚLSÓ PARTON A bolti ára 12 dollár és a postaköltség $1.00. A harmadik kötet címe: A FEHÉR BARÁT A bolti ára 15 dollár és a postaköltség $1.00. AZ ELSŐ MAGYARORSZÁGI * KOMMUNIZMUS SZEMTANÚ ÁLTAL VALÓ HITELES LEÍRÁSA A Tormay Cecil Emlékbizottság kiadásában megjelent két kötetben egészvászon kötésben Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV A két kötet ára $25.00. (US. dollár.) Postadíj $1.00. Megrendelhető a Kárpát Publ. címén. Kárpát Publ. Co. P.O. Box 5548 v A \ Cleveland, Ohio 44101. USA. * Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyv című művét két kötetben egészvászon kötésben. Az árát mellékelem $25.00 és postaköltségre $1.00-t. Vév: .......................................................................... Utca, házszám: .............................................................. Város: . . . ................................................................... Állam:..................................Zip Code:..................... Somerset Maugham: A VÖRÖSHAJU A gőzbárka kapitánya reggelije után kényelmesen föltápászkodott székéből, felment a fedélzetre. Vasárnap reggel volt, lustán nézte a fákkal szegett partot. Mosolyra húzta száját, szivarcsutkáját a tengerbe dobta. Partra szállók, bocsássátok le a csónakot. Merev tagokkal kúszott le a létrán, a partra vitette magát. A kókuszdiófák, mint a vénlányokból alkotott balettkar, kényeskedve, modorosán álldogáltak körülötte. A kapitány megindult a tekergő úton. Kókuszdiófatörzsből összerótt hídhoz ért. Csupa gömbölyű, síkos fatörzs; a hídnak nincs korlátja. Bátor, biztoslábú ember juthat csak át rajta. A kapitány megtorpant, de a túloldalon, a fák között, fehér ember bungalow-ját látta. Óvatosan keresztülbotorkált a hídon. '— Bátorság kell ehhez az átkeléshez, 'ügye? ,— kérdezte egy ember, aki a házból kijőve elébe toppant. Én magam is többször belepottyantam a vízbe. Idős ember volt, hegyesre nyírt szürke szakáll keretezte sovány arcát, ujj nélküli trikót és fehér trópusi vászonnadrágot viselt. — Maga Neilson? — kérdezte a kapitány. — Igen. Hallottam maga felöl. I udtam: itt lakik a közelben. A kapitány követte házigazdáját a bungalow-ba, nehezen egy székbe dobta magát. Amikor Neilson kiment, hogy whiskyt és poharakat hozzon, körülnézett a szobában. Még sosem látott ennyi könyvet. A könyvespolcok mind a négy falon a padlótól a mennyezetig felrakva könyvvel. A nagy zongora teleszórvax kottákkal; a széles asztalon rengeteg könyv és összevissza hányt folyóirat. A kapitánynak eszébe jutott, hogy Neilsonnak különc-híre van. Nem tudtak sokat lelőle, bár évek óta a szigeten lakott. — Mennyi könyve van mondotta visszatérő házigazdájának. •— Senkit sem bántanak — mosolygott Neilson. Mindet elöl vasta? Igen töltötte tele a poharakat Neilson. <— Először horgonyzok le itt — magyarázta a kapitány. — árut hoztam a boltosuknak, Gray-nek. Rendesen Apia és Pago-Pago között közlekedem, de ott most kiütött a himlő. Felhajtotta whisky-jét és szivarra gyújtott. Hallgatag ember volt, de Neil son idegessé tette, idegességében beszélt. A svéd nagy, sötét szemével mereven nézte, mintha mulatott volna rajta. — Szép kis ház ez itt. Az erdeje igen értékes. A kopra ára emelkedik. Nekem is volt egyszer régen ültetvényem UpóJúban, de el kellett adnom. Magányosan érezheti itt magát. — Megszoktam. Huszonöt éve lakom itt. A beszélgetés megszakadt. A kapitány nem tudta, mit mondjon. A könyvek ellenségesen néztek le rá. Neilson bíráló szemmel vizsgálta vendégét. A kapitány hat láb magas igen kövér férfi volt. Apró, kék erektől átszőtt arca veres!!jA szeme is véreres. Arcát és nyakát elborította a zsír. Kopasz volt. Csak hátul, a tarkójánál koszorúzta fénylő koponyáját egy kevéske fehér haj. Arckifejezése együgyű. Nyitott kék ílanellinge megmutatta szürkülő vörös szűrrel borított hájas mellét. Kopott kék szerzsnadrágot viselt. Szétterpesztett lábbal, előretolt hassal ült székében. Neilson törte a fejét: vajon milyen lehetett fiatal korában. El sem bírta képzelni, hogy ez a lusta hájtorony valaha fürgén szaladgáló kisfiú is lehetett. És maga hogy került ide? — kérdezte végül, a második whiskys pohár után a kapitány. — Egészégem miatt jöttem a szigetre. Tüdőm igen rossz állapotban volt. Azt mondták, hogy csak egy évig élhetek. Tévedtek. ,— És miért telepedett éppen itt le? — Mert érzelmes ember vagyok. Neil son tudta, hogy a kapitánynak halovány fogalma sincs arról, hogy ő mit gondol; de mert a kapitány olyan nagy, tömpe, esetlen ember volt. gúnyosan odavetette. ,—' Ezt a helyet különösen szépnek tartották. Amikor én először láttam meg, oszlopos benszülött-kunyhó állott itt, a bungalow-m helyén. A kunyhóra vörösvirágos, nagy fa borult. Sárgavirágos gyapjúbokrok szegélyezték a házat. A kókuszdiófák mint szeszélyes, hiú asszonyok álltak a patak partján és tükörképükben gyönyörködtek. Fiatal ember voltam. Élvezni akartam a szépségét, mielőtt belezuhanok a sötétségbe. Azt hittem: ezen a szép helyen könnyebben halok meg. Elfelejtettem elmúlt életemet, a stockholmi és a bonni jegyetemet. Azután megértettem, miért vonzott úgy magához ez a hely. Egy szenvedélyes, nagy szerelem emléke kísértette. Elhallgatott egy percre, majd meglepetéstől tágra nyílt szemmel nézett a kapitányra, r— Mondja, nem találkoztunk mi már valahol? Az arca olyan ismerős. De nem tudom megállapítani, mikor és hol láttam. A kapitány felvonta nehéz vállát: ,— Én sem tudom. Harminc éve hajózom a szigetek között, nem emlékezhetem minden emberre, akivel találkoztam. _/ Talán maga evezősmester volt egy régi római gályán, én pedig evezőt húzó rabszolga — mosolygott csúfondárosan a svéd. — Harminc éve hajózik a szigetek között? Sosem hallott egy emberről, akit ‘ vöröshajú -nak neveztek? Vöröshajúnak? _ Csakis ezt a nevet ismerem. Én sohasem láttam, és mégis világosabban él a képe előttem, mint azoke, akik között élek. Olyan élesen él az emlékezetemben, mint Paolo Malatesta vagy Rómeó. De maga valószínűleg sohasem olvasta Shakespeare-t. Bizony nem. Nvilsujwa J^vegőbe fújta a szivarfüstöt és vendégét nézegette. Visszataszítónak tartotta öntelt kövérségében. El sem lehetett nagyobb különbséget képzelni, mint ami fönnállód e között az ember között és aközött, akiről újból beszélni kezdett. ^ a—- Vöröshajéi a legszebb ifjú volt a világon. Valamenynyi fehér ember ezt mondotta róla. Lángvörös hajáért nevezték el Vöröshajúnak. Hosszú, hullámos hajának olyan színe volt, mint amilyenért a prerafaelita festők rajongtak. Hat láb magas volt. Alakja mint egy ifjú, görög istené. Széles válla és karcsú csípője volt. Apollóra hasonlított. Ez a rugalmas női báj ömlött el rajta, amelyet Praxiteles vésője örökített meg. Bőre hófehér és selymes, mint egy szép asszonyé. —■ Nekem is fehér bőröm volt kiskölyök koromban -— kacsintott huncutul véreres szemével a kapitány, _ ,—■ Arca éppenolyan szép volt, mint a teste r— folytatta a svéd >—> Szeme sötétkék, szemöldöke és hosszú pillája barna. Vonásai klasszikusan szabályosak, szája mint a vérző seb. Húsz esztendős volt. Egy nap kikötött a szigeten. Amerikai matróz volt, megszökött Apiában egy hadihajóról. Megvesztegetett egy bennszülöttet, aki idehozta. Nem tudom, miért szökött meg. Talán nem bírta a katonai fegyelmet. I a- Ián megbolondították a déli szi getek. Min denképpen el kellett rejtőznie, áruig a badihajó el nem hagyja Szamoát. Ideért a kunyhó elé. Fiatal leány fogadta a küszöbön. A fiú nem beszélt a benszü lőttek nyelvén; a leány nem tudott angolul. De azért megértették egymást. A leány pomagranátalmasze- Iettel kínálta. A Vöröshajúróf csak hallomásból tudok, de a leányt láttam három évve később. Akkor tizenkilenc esztendős és gyönyörű volt. Magas, karcsú, mélabússzemű; keze és Iába tökéletes. Sokat nevetett. Olyan szép volt, hogy szinte el sem lehetett hinni, hogy élő valóság. És ez a két gyönyörű, fiatal teremtés: a Vöröshajú és a bennszülött lány, egymásba szeretett. Még majdnem gyermekek voltak. A lány szelíd és jóságos. Szeretném azt hinni, hogy a fiú lelke éppoly szép volt, mint a teste. De lehet, hogy nem is volt több lelke, mint azoknak a pogány erdei faunoknak, akik az ókori erdők mélyén íuvóláztak. A leány árva volt. Rokonainál élt a kikötőben; de ez a kunyhó, szülői öröksége, az övé volt. Itt rejtőzött el a Vöröshajú. Sallynak keresztelte el a leányt, mert nem tudta a leány bennszülött nevét kiejteni. Együtt fürdöttek a zuhatagban, együtt csónakáztak a holdfényben. Együtt köszöntötték a felkelő napot. így telt el egy esztendő, amikor egy bennszülött egy angol halászhajót jelentett. r— A fedélzetre megyek ,— mondotta Vöröshajú, kókuszdióért dohányt cserélni. Sallynak eszébe sem jutott, hogy visszatartsa. Együtt töltötték meg a kókuszdiós kosarat. Azután Vöröshajú és a bennszülött fiú a hajóhoz evezett. Másnap a bennszülött fiú sírva jött vissza. Az angol hajó kapitánya megegyezett a Vöröshajúval. Együtt ittak egész éjjel. Hajnalfelé valaki belerúgott az alvó fiúba. Az lelébredt és látta, hogy a vitorlás megindult. Vöröshajú részegen alszik az asztalnál. A gyereket egy durva kar megragadta és a tengerbe dobta. A fiú a kenyujához úszott és zokogva evezett vissza a szigetre. Úgy látszik, a kapitánynak szüksége volt még egy emberre. És miután a Vöröshajú nem akart szépszerével elszegődni, leitatta és elrabolta. Sally kétségbeesett. Sírt és sikoltozott. A bennszülettek hasztalan vigasztalták. A lány egyre a parton leste a Vöröshajúi. Ült a fehér homokban és zokogott. Végül viszszatért rokonaihoz. Állandóan visszavárta a Vöröshajút. És aztán mi történt vele? kérdezte a kapitány. — Ó, három évvel később egy másik fehér emberrel találkozott, mosolygott keserűen Neilson. r— A bennszülött asszonyok már ilyenek, vigyorgott cinikusan a kapitány. A svéd gyűlölködve nézte. Visszagondolt a huszonöt esztendő előtti időre, amikor halálos betegen a szigetre érkezett, amikor feladta nagy pályafutásának reményét és hogy már megelégedjék a pár nyomorúságos hónappal, amit leélhet még, amikor először meglátta ezt kunyhót és Sallyt. A bennszülött lakásközvetítő, aki idevezette, elmondotta neki a tragikus szemű leány történetét. r— Nem gondolja, hogy még visszatérhet a volt kedvese? — kérdezte akkor Neilson. — Attól ugyan ne féljen, < biztatta a bennszülött lakásközvetítő. — Mire elszabadul a hajóról, már régesrégen eb lelejtette a lányt. Ahogy részegségéből magáhz tért, eleinte talán dühöngött, de azután örült, hogy elszabadult a szigetről. Neilson azonban nem tudta ezt a szerelmi történetet elfelejteni. Miután ő maga jelentéktelen külsejű, csúnya fiú volt, azért nagyrabecsülte a mások testi szépségét. Megvette a rokonaitól Sallyt, aki a nápolyi múzeum Psyghéjére emlékeztette. Nemcsak a szépségét, hanem a lelkét is szerette, a sötét szemében kisértő bánatot. Boldoggá fogja tenni, elfeledteti vele a másikat. Amikor megkérte, hogy éljen vele, a leány kereken megtagadta a kérését. Rokonai és a közvetítők kényszerítették, mert nagy tisztességnek tartották, ha bennszülött asszony fehér ember házába költözhetik. A közvetítő azt is elmagyarázta Sallynak, hogy a Vöröshajú sohasem jön hozzá vissza. A leány ellenállása végül megtörött. De amikor megígérte Neilsonnak, hogy együtt él vele, Sally még azon az éjszakán felgyújtotta a kunyhót, amelyben a Vöröshajúval lakott. Öreg boszorkány nagynénje véresre akarta verni, de Neilson megakadályozta. Azt mondotta: úgyis európai bungalow-t akart építtetni a nyomorúságos kunyhó helyén. És így felépült a kis faház, és Sally Neilson felesége lett, de Neilson nem lelte meg a boldogságát. Sally lelkét] nem tudta magához láncolni. Sally még mindig a Vörösha-1 jút szerette. Várta a Vöröshajú visszatérését. Neilson jól tudta, hogy minden szeretete, gyengédsége, nagylelkűsége ellenére Sally azonnal otthagyná a másikért és nem is gondolna az ő fájdalmával. Hasztalan küzdött az asszonyért. Sally nem derült fel a jóságára: ha bántotta, csendesen sírt. Állandóan a hidat nézte. A Vöröshajút várta; remélte, hogy keresztüljön a hídon. Most már évek óta éltek együtt, a szenvedély kilobbant, már csak a megszokás kötötte őket össze. Sally öregasszonnyá lett, mert a sziget bennszülött asszonyai hamar vénülnek. Sally nem zavarta Neilsont, aki teljesen a könyveinek és a zongorájának élt. b — Ha visszatekintek Vöröshajú és Sally szerelmére, — szólt ismét vendégéhez Neilson, r— azt kell mondanom: nem a halál és nem az elválás a legnagyobb tragédia az életben. Sokkal keserűbb az: nézni az asszonyt, akit mindennél jobban szeretünk, és tudni: nem bánnám, ha sohasem látom többé. A szerelem legnagyobb katasztrófája ^ a közöny. De amíg ezeket a szavakat kimondta, hírtelenül érthetetlen aggodalom szállta meg. Miért jött a kapitány egyenesen ehhez a hídhoz? Hogy hívják magát? ^ kérdezte váratlanul. _ Átkozott régen nem hallottam a becsületes nevemet vigyorgott ravaszul a kapitány. — Itt a szigeten harminc évig Vöröshajúnak neveztek. Nagy teste megrázkódott a csendes kacagástól. Becstelen látvány volt. Neilson megborzongott. A másik úgy nevetett, hogy a könny is kicsordult véreres szeméből. Ebben a percben belépett az asszony. Magas, hatalmasnövésű, sötétbőrű asszony volt. Fekete zekéje kirajzolta súlyos keblét. Valamit mondott Neilsonnak, valami háztartásra vonatkozó ügyről, és Neilson visszafelelt. Az asszony közömbösen nézett az idegen férfire, azután elhagyta a szobát. A várvavárt perc végre elérkezett és <—> elmúlt. Nem maradna itt ebédre? — kérdezte rekedten a svéd. /—< Köszönöm, nem lehet. Föl kell azt a Gray nevű ickót keresnem. Átadom az áruját. Holnapra Apiában kell lennem. -Elküldök nagával egy bennszülött bút, hogy az utat mutassa.-—< Köszönöm. A Vöröshajú nehezen tápászkodott föl a székből, inig a svéd beszólította az egyik fiút, aki az ültetvényen dolgozott. Megmagyarázta neki, hogy a kapitány hová akar menni- A fiú előreszaladt a hídhoz és ott várta be a kapitányt. A Vöröshajú íelcihelődött. — Bele ne essék a vízbe r— búcsúzott Neilson. Sose féltsen engem! Neilson nézte, amint a kapitány óvatosan átdöcögött a hídon. Amikor eltűnt a kókuszcliólák mögött: még mindig utána nézett. Ez volt hát az a férfi, aki meggátolta őt abban, hogy boldog legyen? Ez az a férfi, akit Sally szeretett és akit kétségbeesetten várt vissza? Szinte nevetségesnek tetszett az egész. Neilsont hirtelenül vak düh lógta el. A legszívesebben mindent összetört volna maga körül. Kirabolták, megcsalták. És most végre találkoztak, és meg sem ismerték egymást. Örömtelen kacagásba tört ki. És most már öreg volt. Sally végül bejött. Jelentette, hogy kész az ebéd. Leültek az asztalhoz, de Neilson nem tudott enni. Vajon mit szólna hozzá Sally, ha megmondaná neki, hogy az a kövér öregember, életének egyetlen szerelme volt, aki ifjú szíve minden hevével emlékezett vissza még most is?! Évekkel ezelőtt, amikor olyan boldogtalanná tette, örömmel az arcába vágta volna az igazságot. Bántotta volna, ahogyan az bántotta őt. Mert akkor nég a gyűlölete is szerelem lett volna. De most már csak elfásult közönyt érzett. Mit akart ez az ember? — kérdezte Sally. A fér 1 i ránézett az öreg, kövér bennszülött-asszonyra. Most már nem értette: miért szerette egykor olyan eszeveszetten. Az asszony Iába elé szórta lelkének minden kincsét, de a nő nem törődött vele. Mindent, mindent elpazarolt. És ahogy most az asszonyt nézte, csak haragot érzett. ,— Egy gőzvitorlás kapitánya. Apiából jött. r— Na és? v— Hazai híreket hozott nekem. Legidősebb fivérem nagyon beteg. Haladéktalanul haza kell mennem. Sokáig maradsz oda? A férfi vállat vpnt. Nem felelt. Érezte: sohasem jön viszsza. . . TÁJÉKOZTATÓ A KATOLIKUS KULTURÁLIS TANÁCSRÓL A clevelandi magyar közélet katolikus vezetői a közelmúltban beadványt intéztek Hickey A. James megyés püspökhöz, amelyben a vezetésükkel működe társadalmi ás kulturális magyar szervezetek közreműködését ajánlották fel az evangélizáció érdekében. Indokolásul arra hivatkoztak, hogy tudomásuk szerint sok maevar katolikus elidegenedett egyházközségétől, más egyházközségekhez sem csatlakozott, visszahozatala világi egyéneken keresztül lehetségesnek látszik, ezért azt mqg kell kísérelni. A beadvány aláírói arra is utaltak, hogy kulturális tevékenységük felajánlását a második vatikáni zsinat felszólítására éí éppen a megyés püspöknek a világiak felelősségéről szóló pásztorlevele alapján tették mindhárom néptelenedő egyházközség fennmaradása és megerősödése érdekében. A magyar nyelv szertartásbeli (liturgiái) elismerése és a népi (etnik) kultúrörökség amerikai új jelentősége különös fontosságot ad azoknak a katolikus nemzeti hagyományainknak is, amelyeket a magyar bevándorlók közel 100 év óta őriznek az egyházközségekben. A beadvány aláíróinak szervezetei közel 30 éve végeznek eredményes kulturális munkát, amely az egész clevelandi magyar társadalomra kiterjed, ezért nem ok nélkül remélik, hogy szolgálataik igénybevétele az egyházközségek életének kulturális és vallásos (evangélizációs) törekvéseit is elősegíti. Hiszen Magyarországon az ezeréves nemzeti kultúrát a szentistváni kereszténység termékenyítette, az evangélizációt pedig a nemzeti»kultúra erősítette és vitte előre. A megyés püspök hívására 1980. január 16-án, a megyés püspök megbízottjának elnökletével a három clevelandi és a loraini magyar egyházközség lelkipásztorai a clevelandi magyar kulturális tanács tagjaival együtt igen hasznos, eredményes, építő szellemű megbeszélést folytattak. Az egyházmegye központi tanácskozó termében megtartott ülés kijelölte a tanács káplánját és a szűkebb végrehajtó bizottságnak egy klerikusból, és két laikusból álló három tagját is a szervezeti és működési szabályok részletes kidolgozására, valamint munkaterv elkészítése céljából. Ez a bizottság feladatát azóta el is végezte. Mindezt azért hozzuk ezúttal nyilvánosságra, hogy egyrészt az evangélizáció érdekében és a keresztény, katolikus magyar kultúra szolgálatában történt példamutató kezdeményezésről Cleveland és környéke magyarságát a valóságnak megfelelő hűséggel tájékoztassuk, és ezzel minden esetleges jóvagy rossz-hiszemű, alaptalan találgatásnak elejét vegyük, másrészt az érdeklődőknek, komolyan segíteni akaróknak magyar szeretettel felajánljuk kulturális és missziós szervezett A clevelandi Katolikus Magyar Kulturális Tanács megbízóségünket. • sából: Papp Gábol 1980. március 15-én. VALENTINYI GÉZA LETT A NÉMETORSZÁGI MAGYAR FŐLELKÉSZ Dr. Bácsváry Róbert jezsuita atyának, aki a boldogult Ádám György halála után lett a németországi magyar főíelkész, a német püspöki kar nem hosszabbította meg a megbízatását. 1980 február 1-én Höffner bíboros a német püspöki konferencia elnöke Msgr. dr. Valentinyi Gézát, az Europäischer Hilfsfonds (Európai Segélyalap) magyar osztályának a vezetőjét nevezte ki németországi magyar főlelkésszé.
